Korga György kiállítása (Mednyánszky Terem, 1977)

A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT KORGA GYÖRGY MEDNYÁNSZKY TEREMBEN RENDEZETT KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1977. NOVEMBER 24-ÉN, CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA MEGNYITJA. BARCSAY JENŐ KOSSUTH-DÍJAS FESTŐMŰVÉSZ MEGTEKINTHETŐ: DECEMBER 8-IG. HÉTKÖZNAP 9:30-18 ,SZOMBATON 9-14 ÓRÁIG BUDAPEST, V. TANÁCS KÖRÚT 26. 1935-ben születtem Budapesten. 1949—1954-ig a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba jártam. 1960-ban befejeztem a Képzőművészeti Főiskolát. Tanáraim: Mohácsy R. Ferenc, Sebestyén Ferenc, Kmetty János, Pór Bertalan, Barcsay Jenő voltak. 1960 óta veszek részt a hazai képzőművészeti életben. 1962-ben Szófiában vettem részt csoportos kiállításon. 1964-ben volt az első önálló kiállításom Budapesten, a Mednyánszky teremben. 1966- ban Rákosligeten volt kiállításom. 1967- ben a genfi Ráth múzeumban nemzetközi kiállításon vettem részt. 1968- ban a Műszaki Egyetemen és a Központi Fizikai Kutatóintézetben, 1969- ben a Műszaki Egyetemen állítottam ki. 1969- ben a Fészek Klubban mutattam be munkáim. 1970- ben a kölni Baukunst Galériában volt kiállításom. 1970-ben önálló kiállítás Nagykanizsán az Egry teremben. 1972-ben ismét Kölnben volt több munkám kiállítva. 1972- ben Firenzében az Arno Art Gallery mutatott be több munkám. 1973- ban Kaposvárott a Vaszary János teremben volt kiállításom. 1973-ban Düsseldorfban, Luxemburgban állítottam ki. 1973- ban a finnországi Kouvolában önálló kiállításom volt. 1974- ben önálló kiállítás Frankfurt am Main-ban a Puth Galériában. 1974- ben a virágképeimből naptár jelent meg és ezekből képeslapot is kiadtak. 1975- ben SCI-FI munkáimból kiállítás a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. 1975- ben Svédországban Malmőben a Gallery Andersben és Dániában több helyen volt kiállításom (Koppenhágában, Roskildeben a Co-X Grupp szervezésében). 1976- ban Dániában csoportos kiállításon került bemutatásra több munkám. 1976-ban a Galatika SCI-FI folyóirat 15-ös száma bemutatta a képeimet. 1976-ban Poznanban SCI-FI nemzetközi kiállításon vettem részt. 1976-ban A japán Gekkoso Gallery magyar kiállításán szerepeltem. 1976- ban önálló kiállítás a szekszárdi Szinyei Merse teremben. 1977- ben a hamburgi „Mensch" Galériában állítottam ki. KORGA GYÖRGY Felelős kiadó: Köteles István 77,400 — Képcsarnok V. nyomda

Next