Máriási Iván kiállítása (Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1977)

MÁRIÁS­ IVÁN FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Korunk festészete a témák eddig soha nem volt gazdagságát élvezi. A látható világ valamennyi tárgya egyenértékű motívummá vált századunkban. S milyen óriásira tágult a látható világ! Moleku­láktól glaxisokig terjed! A csillagos égbolt látványa évezredek óta gyújtja fel művészek és gondolkodók képzeletét. A XVI. század végéről bruxellesi falikárpit-sorozat viseli a „Planéták" címet. A sorozat tárgya az égi­testek és befolyásuk az emberi lényekre. Az istenek alakján van itt a hangsúly, kik égi szekerükről fi­gyelik emberek sorsának alakulását, s csak a háttérben húzódik meg szerényen az éggömböt tanulmá­nyozó tudós alakja. Hiszen minden korszak művészete a kor emberének hű tolmácsolója, s közvetítő­je annak a képnek, amelyet az ember a világról önmaga számára alkotott. Máriási Iván „Kozmosz" című falikárpitja olyan képet tár elénk, amely csak a XX. század, a tudományos felfedezések száza­dának emberében alakulhatott ki. 1968-ban kérte fel a Műszaki Egyetem Máriási Iván festőművészt, hogy az egyetem színházter­mének előcsarnokában egy falfelületet általa megválasztott műfajú és témájú művel díszítsen. Ekkor már évtizede foglalkoztatja Máriásit a természettudósokat kutatásra ösztönző, a filozófusok által meg­sejtett és költőket ihlető keletkezés-gondolat. Kezdetben — munkanaplójának szavai szerint — nem műfajban, műben gondolkodott. Csillagok százai, ezrei kezdtek sorakozni hatalmas kartonján. Megszállottan rajzolt. Szerkezet, kompozíció helyett az esetlegesség, a csillag­ ezrek váratlan sűrűsödése-ritkulása vitte kezét. A végte­lent akarta megragadni, s hogy helyette annak csak véges kis darabja jelent meg a rajzon, azt legin­kább maga a művész látta, s kezdte szükségét érezni a rendnek, kezdte hiányolni a törvényt. Az ösz­tönös, boldog rajzolást az alkotás gondja váltotta föl. S ahogyan geometrikus rend kezdte megszabni a formák helyét, körívek metszéspontjában, spirálrendszerek középpontján ragyogtak fel a csillagok, ahogyan lassan bontakozott az esztétikai rend, úgy vált mind izgalmasabbá a látvány azok számára, akik a világűr, a kozmosz fizikai törvényeit kutatják.­­ Az esztétikai rend hogy, hogy nem egybevág a fizikai renddel. — Máriási ekkor már matematikával, halmazelmélettel foglalkozik, s csillagászokkal konzultál. Kezdeti szemlélődő művészi magatartásához az alkotómunka folyamán tudós érdeklődés társult. Amikorra pedig befejezettnek érezte a munkát, akkorra abban már benne volt a végtelen. Az anyagi világ tiszta, szép törvényei által hozott kiegyensúlyozott rend adja meg a végtelenség érze­tét, s ezt az eszmélésünk óta érzékelt rendet látja szépnek a szemünk. Hagyományos gobelin-technikával készült az impozáns méretű Kozmosz-falikárpit. A rendkívüli technikai feladatot jelentő szövési munkát műves gonddal végezték nagyszerű szövők. Puha gyapjúszálak szövedékére bízta a művész, hogy visszaadja a szénrajz lüktető dinamikáját, az élesen villogó fehérek és a legmélyebb feketék közt feszülő számtalan árnyalatot. S a nemes, hajlé­kony, tompa fényű gyapjúszál beváltotta a hozzáfűzött reményt, a művészi gondolatnak hűséges megvalósítója lett. p.. . , MAGYAR NEMZETI GALÉRIA • 1977. MÁRCIUS A címlapon: Részlet a Kozmosz falikárpitból Kozmosz falikárpit 1975 Ábrák a kompozíció szerkezeti összefüggéseiből­­*■

Next