Nicholas Schöffer (Kalocsa, 1977)

A modern művészetnek a reneszánsz szemléletmódja elleni évszázados küz­delme után is a 15—16. sz.-beli művészsorsok némelyike változatlanul paradig­­matikus érvényű, személyesből képletszerűvé alakult. Vittore Carpaccioé pél­dául, aki első azonosítható műveiben a következő század ideáljait nevezte néven igazi művészeti forradalom előfutáraként, három évvel később azonban már a kordivat utánzója csupán, a megrendelők kegyéért versenyezve. Hány ilyen sorsot ismerünk a modern művészet történetéből! S milyen ke­vés ellenpéldát a konok bátorságra, az elvhűségre, készséget a sikerte­lenség és a siker csábítása elleni harcra! Napjainkban ezek közül a példák közül Nicolas Schöfferé egyike a legmeggyő­zőbbeknek. Magányosan és kételyek közepette végzett festői munkája közben megértette, a festészet meglehetősen vérszegény eszköz arra, hogy nagy tömegekre a kom­munikációs eszközökkel versenyezni képes hatást tegyen. Szűkebb környezetet még csak befolyásolhat a kép, de tehetetlen a tágabbat fenyegető urbanizációs ártalmakkal szemben,­­ pedig arra törekedett, hogy ellensúlyozza az ember belső valóságát veszélyeztető lelki egyensúlyhiányt, s az emberi élet terepét, a várost és a tájat a létszorongás nem fenyegette otthonává tegye. A művészetben az újat gyakran a véletlen szüli, módszeres és tudatos elha­tározás nélkül jön létre a forradalmian eredeti, de enélkül észrevétlenül is múlik el, elmossa a következő pillanat, s nem válik egy jelentős fordulatot hozó kezdeményezés kiindulópontjává. Schöffer képes volt megragadni az archimé­deszi pillanatot, s a véletlen kínálta eredményből egy kutató tudós konok módszerességével kikövezte a célhoz vezető utat, tisztázván a feladatot, új ér­telmet és összhangot adva az emberi élet hagyományos értékeinek. Kísérleteivel átformálja városainak képét, amelyek mintha racionális emberi irányítás nélkül burjánozva növekednének, meghaladva azt a léptéket, amit a társadalom és az egyén egyaránt igényel, s példát mutat arra, hogy a művészet a tudománnyal egyenrangú szerepet játszhat a teljes emberi környezet új életre keltésében, s képes olyan kölcsönhatást teremteni alkotó és befogadó között, amely ko­runkban az esztétikai értelemben vett szép, s a szociális értelemben vett igaz záloga. Nicolas Schöffer egyike azoknak, akik legtöbbet tettek azért, hogy a művészet­nek újra humánus ideáljai legyenek. 1912-ben született Kalocsán. Tanulmányait Budapesten a Szépművészeti Főiskolán kezdte. 1936. Párizsba került, és az ottani Szépművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 194­8. Kifejleszti „térdinamikus” elméletét. 1950. Kiállítja első térdinamikus szobrait a Galerie des Deux­lles-ben, Párizsban. Henri Perlstein mérnök közreműködésével megalkot egy elektronikus térdinamikus órát. 1952. Kiállítás a Galerie Mai-ben, Párizsban. 1954. Jacques Bureau mérnökkel együttműködve térdina­mikus kibernetikus fénytornyot tervez a párizsi Salon des Travaux Publics részére. Előadást tart a térdinamizmusról a Sorbonne-on. 1955. Bemutatja egy kísérleti ház terveit, amelyben látha­tatlan válaszfalakat alkalmaz. A ház kollektív munka. Schöffer a Philips és a Saint-Gobain Társasággal együtt­működve hozza létre. A ház tervezésében a hőmérsék­let, a fény, a szín és a hang alapelvként került felhasz­nálásra. 1956. Bemutatja első kibernetikus szobrát, a CYSP 1-et a Sarah Bernhardt Színházban a „Költészet éjszakája” című rendezvényen. Maurice Béjart koreográfiát ké­szített a szobor és egy balettegyüttes számára. Az elő­adást a Le Corbusier építtette marseille-i Unite d’Ha­­bitation-ban rendezték egy avantgárd művészeti fesz­tiválon. Amszterdamban is bemutatja a CYSP 1-et az Académie des Beaux-Arts-on. 1957. Térdinamikus kísérleti előadást tart a Théâtre d’Év­­reux-ben. Kifejleszti fénydinamikus elméletét. Térdinamikus előadásokat tart New Yorkban a Grand Central Stationban. 1958. Kiállítás a párizsi Denise René Galériában. 1959. Két mozgó, egymást követő fényhatásokat kibocsátó fénydinamikus szobra kerül a párizsi Musée d’Art Moderne gyűjteményébe. Kiállít Londonban, az Insti­­ tute of Contemporary Arts-ban. Kifejleszti elméletét az „idődinamizmusról”. Julien Leroux mérnökkel együttműködve megalkotja a „Musiscope” szerkezetet. Szintén ebben az évben készíti el a „Luminoscope”­­-et. 1961. Kiállítás Brüsszelben, a Palais des Beaux-Arts-ban. Bemutatja a ,,Musiscop”-ot a Domaine Musical kereté­ben a párizsi Théâtre de France-ban. Megvalósít Liege városában (Belgium) egy térdinamikus kibernetikus fénytornyot. Ez a torony 52 méter magas acéltraverz, amelyre vízszintes karokat szereltek, raj­tuk 66 különböző nagyságú és formájú forgótükröt és 120 sokszínű reflektort helyeztek el. A Palais des Congrès homlozata szervesen csatlakozik a torony ál­tal keltett dinamikus fényjátékhoz. Az akció elektro­nikus zenéjét — Jean Seux költeményére — Henri Pousseur szerezte. Kiállítás Brazíliában a Sao Paolo-i 6. Biennálén. „Fénydinamikus variációk” címmel műsort ad tapasz­talatairól a francia televíziónak. 1962. A párizsi Musée des Arts Décoratifs-ben kiállítja a „Fényfal” című művét. 1963. Gyűjteményes kiállítás a párizsi Musée des Arts Décoratifs-ben. Párizsban bemutatja a „Kibernetikus fénytorony” makettjét, amit a Défense városrészbe tervezett. Válogatott műveinek kiállítása a Théâtre de la Cité-ben Lyon-Villeurbanne-ban. 1964. Amszterdamban a Stedelijk Museumbán, Eindhoven­­ ben a Stedelijk Van Abbemuseumban rendez kiállítást. „Documenta III” címmel reprezentatív kiállításon mu­tatja be alkotásait az NSZK-beli Kassel városában a Musée Fridericianum-ban. Részt vesz a londoni Tate Gallery-ben rendezett „Painting and sculpture of a decade: 1954—64” című kiállításon. 1965. Első jelentős kiállítása Amerikában (7 szobor) „Kinetic and Optic Art Today” címmel az Albright Knox Art Gallery-ben, Buffaloban. Két kinetikus szobor kiállítása a New York-i Jewis Museum-ban. 1966. A Jewis Museum kiállítja műveit a washingtoni Gallery of Modern Art-ban. A „Mikroidő” című sorozatának kiállítása a párizsi Galérie Denis René-ben. 1967. Részt vesz a Carnegie International kiállításon Pitts­­burgh-ban. 1968. Első egyéni kiállítása Amerikában, a New York-i Gale­rie Waddel-ben. Első egyéni kiállítása Düsseldorfban. Részt vesz a Velencei Biennálén, ahol a Premier Grand Prix-t kapta. A hamburgi Operában fénydinamikai játékot alkalmaz Gian Carlo Menotti „Les Globolinks” című operaba­lettjéhez. A koreográfiát Alwis Nicolais készítette. Megalkotja első fénydinamikai művét, a „Lumino”-t, amelyet a Philips Társaság gyárt nagy szériában. Az „Astronomie” című balett forgatásában is részt 1972. vesz (zene: Pierre Henry, koreográfia: Sparambreck, táncok: Nanon Thibon és Cyril Atanazoff, rendező: Guy Job). 1969. Berendez egy termet a Musée d’Art Moderne-ben, 1973. Rómában. Egy kibernetikus szobrot állít fel Rennes-ben a Maison Culture-ben. Bemutatja a „Prizmá”-t Tokióban. Megjelenik a „Kibernetikus város” című könyve a Tchou Kiadónál. A „Minieffektusok” és „Miniszobrok” sorozatának ki­állítása a párizsi Galerie Denise René-ben. 1974. Bemutatja a „Prizmá”-t Oslóban, a Sonia Henie Ala­pítványban. Audiovizuális előadást tart Párizsban a Musée d’Art Moderne előtt. 1970. Az osakai Világkiállításon bemutatja a párizsi kiberne­tikus fénytorony makettjét. Kiállítást rendez Caracasban. Kiállít Denise René New York-i galériájában. A Denoel-Gonthier Kiadó gondozásában megjelenik 1975. „Az új művészet szelleme” című könyve. Előadássorozatot tart a kibernetikai művészetről Montrealban az Université Mac Gill-ben. Előadást tart és kiállítást rendez a kibernetikai művé­szetről a Hayward Gallery-ben és az oxfordi múzeum­ban. 1971. Megjelenik a „Beszélgetések Nicolas Schöfferrel” című könyv a Belfond Kiadónál. Előadást tart Tel Aviv-ban a Musée d’Art Moderne-ben. Kiállítás és előadás Arrasban. Műsort ad a francia televízióban. 1976. A Sao Paolo-ban rendezett Francia Kiállításon bemu­tatja a párizsi kibernetikus fénytorony terveit és ma­kettjét. A Chronos 11 elektronikus fénydinamikus szobrát Párizs mellett a vincennes-i erdőben állítják fel. Felállítják a Chronos 8-at La Roche-sur-Yon-ban a líce­um előtt. Előadást tart a brüsszeli egyetem megnyitó ülésén. 1969-től 1971-ig az École des Beaux-Arts-on tanít Párizsban. Egyéni kiállítása Denise René New York-i galériájában. Előadást tart és kiállít Neuchâtel városában az egyete­men. Előadást tart az Esztétikai Társaságnak a Sorbonne-on. Kiállítást rendez Svájcban. Kísérleti kibernetikus előadás a Hamburgi Operában Kyldex 1 címmel együttműködve Pierre Henry zene­szerzővel és Alwin Nicolais koreográfussal. Megjelenik a „Kibernetikus fénytorony” című könyve a Denoel Gonthier Kiadónál. Egyéni kiállítása Milánóban. Műsor a Kyldex 1-ről a német televízióban. Egy szobor felszerelése Yvetot-ban. Részt vesz egy szimpózionon New York-ban. Megjelenik „A város új törvénye” című könyve a Deno­el Gonthier Kiadónál. Egyéni kiállítása Caracasban. Egyéni kiállítása Párizsban a Sorbonne-on. Három előadás az Institut Francais-ben Athénben. A SCAM 1 (autószobor) nyilvános bemutatása Párizs­ban. A Chronos 13 kiállítása Párizsban. Kiállítás a Denise René — Hans Mayer Galériában Düsseldorfban. Előadás az École des Beaux-Arts-ban, Orléans-ban. Előadás a világítással foglalkozó nemzeti kongresszuson Poitiersben. Egy 20 méteres chronodinamikus szobor felállítása San Franciscóban. L’ Univers tramé sorozatának és elvének bemutatása a Festival d’Automne keretében a Sorbonne kápolná­jában. Elkészül a „Fogalomszerkezet” című könyvének kéz­iratával.

Next