Nolipa István Pál festőművész kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1977)

Nolipa István Pál kiállítása 1977 Nolipa nyitott szemmel jár a világban, művészete harcos művészet, ezért érdemes az immár hetvenedik életévét elérő művész szinte összegező kiállítását figyelemre méltatni. A képei megalkotásában mindig fontos szerepet játszik a tartalmi alap. A téma választásánál az ok, a fő cél, hogy az alkotás miért, és kik részére készül és, hogy a gondolati tisztázottság dacára az értelem és érzelem állandó harcának közepette tárgyiasul. A képek alkotási folyamatában a művész tevékenysége sok irányba ereszt gyökeret, a témák tartalmának megfelelő formálásával és átjátszásával, minden mondanivalónak a sajátos gazdagságával. Témáinak eredetét a két világháború közötti időből merített látványok és gondolatok indítják el. Éles elhatárolást tapasztalhattunk a művekben az emberiség jó irányba való fejlődésével nem törődő, a kapitalista világba ragadt embereitől (Törtető, Akik nyugatra menekülnek, Tetvek bálványimádása), és határozott kiállást láthatunk képei szemlélése alkalmával, a haladó világ tevékeny tömegei mellett (Háború elleni és fasizmus elleni rajzai, valamint freskótervei). Képei a humánum állandó aktív agitációjával, a láttatás segítségével akarják az embereket a szebb, igazabb és gondtalanabb jövő érdekében meggyőzni, de azt is tudja, hogy ez nem lehet csupán jámbor óhaj, hanem az embersokaságok harcos törekvése és történelmi valósága kényszeríti az emberiség fejlődésének gátlóit álláspontjaik feladására, ily módon elkerüli az elegáns semmitmondást, az üres tartalom­nélküliséget. Nolipa nem fél a közérthető kifejezésétől, amikor az átalakuló világunk új valóságait jeleníti meg a vásznain, de nemcsak tárgyszerű problémákkal foglalkozik, hanem a pszichológiai jelenségek ábrázolásánál is felveti a problémákat, amikor a társadalmunk negatív jelenségeivel foglalkozva a lényeg alapjaihoz, sőt kritikailag a láthatóság mögé nyúl. Az 1938-ban elkezdett sorozat — pszichológiai jelenségek ábrázolása — 1947-ben megszakad, de 1958-tól újra megjelenő ily irányú grafikái új, gazdagabb vonásokat tartalmaznak, és emberiség méretűvé szélesednek. Képi formában harcolva a békéért, kevésbé áldozatos fejlődésért, az embertömegek haladásvágyának valóságra váltásáért és kritikusan bemutatva az egyén és tömegek helyes vagy helytelen viszonyait (Törtető, Harácsoló, Közömbös, Jó vezető, Rossz vezető, Talán ez elég lesz neki). A művész munkáiban mindig megtaláljuk az emberiség felemelkedésének a vágyát és az elért eredmények humanista tartalmát, szerényen és a valóság érthetőségében. Stílustörekvései között azért nem lehet éles határvonalat húzni, mert időben egybejátszanak. A látás alaposságát mutatja meg a festő a legújabb képein, az általa nevezett szocialista szimbolikában, amikor a Traverz c. képén szójátékot értelmezve a „traverz - tartó” fogalmával, azzal, hogy a nehézipar a társadalom fenn,,tartó"-ja, vagy az Útmutató c. képén, ahol Marx Károly munkáját szimbolizálja. A nagy tudós mutatja a haladás, fejlődés és átalakulás útját a történelemben. Új témák jelentkeznek Nolipa vásznain. E képeinek láttán, mintha egy elvarázsolt kastélyba érnénk. Oldalt, mögöttünk, előttünk tükör. Vajon honnan tűnik elénk az a tündéri kép, amelyet látunk? Mögöttünk van, mégis előttünk csillan? A szoba belemosódik az utcába, az utca belép a szobába. A világ nyitott, mint egy átjáró folyosó. Talán akaratlanul a XX. század dolgainak, eseményeinek, szakadatlan egymásba ömlésének a tükrözései ezek a művek. Az úgynevezett látásgazdagított, kettős látású képein az élet sűrűjében a gyors fejlődést, és az emberek viszonyát mutatja meg, nem spekulative, hanem nagyon is festői eszközökkel, kihasználva — az általa kedvelt anyagnak — az üvegnek, lehetőség adta játékát, egyszerre mutatva az előttünk látott valóságot, és egyben a mögöttünk levő, nem látott téren történő összekapcsolódást, a sokirányú eggyétartozást. Színei kivilágosodnak, vízfestményszerűen áttetszővé válnak, mintha egy festői pálya leszűrt eredményeinek a tükrözései volnának. A munka­ témájú képeinek jellemzője a szorgalmas egyének és a gyárakban kollektíve dolgozó emberek életének, s a jellemző események folyamatából a pillanatnyi rögzítéseknek a megjelentése (Szerszámok, Megegyeztek). Ez a jellemzője a történeti képeinek is (1942. március 15., Csepel megtagadja a kiürítést, Lassan, lassan). Természetesen, a festőnek rengeteg olyan jellegű képe van, amely nem illik bele a fentebb felsorolt gondolati fantáziavilágba, ilyenek pl. a színes tussal készült útiképei, amiket az utazásai alkalmával készít, legyen az Firenze, Párizs, Prága.

Next