Papp Albert festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1977)
Papp Albert 1938-ban született Kemendolláron, Zala megyében. Tanulmányait a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium elvégzése után az Egri Pedagógiai Főiskola rajz szakán végezte. 1959 óta él Tatabányán. 1973-ban megyei művészeti ösztöndíjas volt, önálló kiállításai voltak 1969-ben Tatabányán, 1972- ben Tatabányán, Tatán, Esztergomban, Győrben, 1973- ban a Fiatal Képzőművészek Klubjában Budapesten. 1972-ben a Ferencvárosi Pincetárlaton négy festővel együtt vesz részt csoportos kiállításon. Papp Albert festői világa Hazánk minden tája lassan festői parcella is képzőművészetünk százados munkája jóvoltából. A zalai dombok, horhosok, fák, emberek képi átírása Papp Albert nevéhez fűződik. Gyalog-ritmusban fest, megörökíti a Gerecsét és a tatabányai csilléseket is. Figurái környezetükbe süllyednek — nem is tudnak, nem is akarnak ettől elszakadni. Kendős asszonyok járnak öreg kerítések, rongált fészerek, ólak mellett. ,,Rozi néni" udvarában népmeséi tisztaság uralkodik. Nagy jele a szekér. Ősi nyikorgását színekre szelídíti, lassan húzzák az ökrök a lejtő-emelkedőn. Papp Albert az a festő, az az ember, aki nem siet, csak megérkezik. Gazdag, mert takarékos, — eszközei élményeiből születnek. A falu szemérme, tétovázása, vendégváró melegsége áramlik műveiben. Alakjai erősek, csöndesek, — szótlanul is, — színükkel beszédesek. Balatoni tája is falusias, nem tud szabadulni kemendollári önmagától, — szülőföldje meghatározza lelkületét is. Ettől karakteresek művei, ettől egyediek. Falu-Magyarország szülötte, — ,,Kovácsműhely”-ében ez a falusi zaj, neszezés honos. Kazjainak szabatossága is mezőismereten alapul. Boglyok növekednek a sarjúrendekből, pontosan vezeti szemünk előtt az évszakokat vetés, kapálás, szőlőmetszés, cséplés, szüret vezérmotívumaival. Képi lírája nosztalgiákat is tartalmaz. Egyik festményén özvegyasszony áll a kapuban. Vár, vár egyedül. Nincs társa, csak a munka, s távol valahol a képen nem látható fiú, leány. Itt is hiteles. Szemérem és erő építi párhuzamosan művészetét, ahol a dombok párnák, ide hajtják állatok, emberek fejüket pihenőre. Minden töredéke lényeges. Rédei újságolvasója, pufajkás szőlőkötözője, kamra sarka visszatérő emléke, — az élet központja valahány diófája, pihenő lova, beszélgető asszonya. Festészete ezt akarja, ezt tudja elhitetni. Papp Albert a fiatal festők új hullámának egyik komoly ígérete. Formái öntörvények alapján születnek, módosulnak, — egyre inkább „belül” születnek söprögetői, mészoltói. Adott a rajzi alap, s ha gondolkodásában, elmélyültségben ilyen komoly és elszánt marad, akkor Papp Albert a jövőben nemcsak zalai képszonátákat fog teremteni egyedi eszközökkel, hanem Tatabánya festője lesz, s az indusztriális domborzat művésze, a hegyek, meddőhányók, bányászok vizuális költője. Maradéktalanul. Visszavonhatatlanul. Favágók Losonci Miklós