Szilágyi Mária kerámikusművész kiállítása (Műcsarnok kamaraterme, Budapest, 1977)

Napjainkra a kerámiaművészet rohamos térhódítása a jellemző, bár ez a mennyiségi fellendülés nem mindig jár minőségi eredményekkel. Az anyagszerűség elve — más iparművészeti ágakhoz hasonlóan — e téren is jelentős befolyásra tett szert, néha azonban az emberi elme és kéz alakító képessége nem je­lentkezik elég határozottan az igénybe vett anyag bűvölete mellett. Gyakran tapasztalható, hogy az agyag, samott kupacai megmunkálatlanul is kemencébe kerülnek, az esetlegességek formái műalkotások­ként kezeltetnek. Szilágyi Mária három évtizedes pályája épp az ellenkező irányba tart, mind műveseb­ben kidolgozott, mind körültekintőbben átgondolt megoldásokat kínál. Új kiállításának minden darabja páratlan szorgalom, alapos tervezés terméke; miként korábbi tárlatai újabb és újabb többlettel egészítet­ték ki működését, ezúttal is koncepciózus műgond, elmélyült intellektuális közlendő és érzelmi érzé­kenység motiválja műveit, s amint gazdagodik, bővül életműve, úgy bizonyosodik be, hogy tehetsége még milyen nagy szellemi tartalékok birtokában folytathatja művészetének kiteljesedését. Akik a könnyebb ellenállás útját választják, azon csodálkoznak, hogy Szilágyi Mária miért szab ma­gának nehéz feltételeket, mi a célja a sok időt, energiát igénybe vevő megoldásokkal? Bizonyosnak lát­szik, hogy azért nem kíméli magát, mert komolyan veszi hivatását. Ma már talán nem kell magyarázgat­­ni, hogy egy iparművész is alakítója lehet a társadalmi tudatnak, mérnöke az emberi léleknek, olyan műveket alkothat, melyek jó hatást gyakorolhatnak egyesek és közösségek közérzetére, szerepet kap­hatnak az ízlésnevelésben, fogékonnyá tehetnek a műveltség befogadására. Szilágyi Mária következe­tesen halad az egyre rangosabb műtárgyak megtervezésének, kivitelezésének az útján, anyagtani tapasz­talatai, gyarapodó szakmai ismeretei mind nemesebb szépségek, zavartalanabb harmóniák létrehozására késztetik őt. A sikerek, az elismerések nem szoktatják kényelemre, a bevált vívmányok nem csábítják önismétlésre; művészetének egy-egy kimagasló állomása kilátópont neki ahhoz, hogy végigtekintve tö­rekvéseinek értékei felett a további tennivalókhoz újabb erőt merítsen.

Next