Balogh András festőművész kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1980)
Az életmű kezdetén a látványélmény gondos festői megjelenítése foglalkoztatta. Azután a látvány mögötti valóság rejtettebb, mélyebb sajátosságait kereste, azt, aminek megragadásában a lírai képzelőerőnek nagy szerep jut. A tudat fényénél megszűrt ismeret és a sokrétű érzelmi átélés mindig összhangban volt a megművelt — hagyományt őrző és új lehetőségeket feltáró — kifejezőkészséggel, technikai erővel. Most, a gazdag kiteljesedés éveiben alkotómódjának minden összetevője — művészetének tartalmi és formai oldala — remek összefoglalásban és elsősorban a maga eredményeire támaszkodó újraértelmezésben jelenik meg. A valóság és a képzelet, a tárgyi és a forgalmi világ, a maga által megélt jelené. Mellette a történelmi múlt iránti nosztalgia, az életteljesség és a képszerűség, a racionális és a misztikus képzetek kölcsönhatása, illetőleg a kölcsönhatásból származó élmények konkrét vagy átszellemített formába öntése teremt egy varázsos festői világot, amelynek fénye szétárad a kiállítás falairól. SZA BÉLA úr 99^ 7 .