Csohány Kálmán grafikusművész (Pásztó/Budapest, 1925)/1980
Tagja volt a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének (MKISZ) és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának (MNMA). Az MKISZ titkárává majd alelnökévé választották. 1955-től szerepeltek alkotásai országos tárlatokon és nemzetközi ( Krakkó, Ljubljana, Pesaro, Tokio, Sao Paolo stb.) grafikai kiállításokon. Balladai hangvételű művén szülőföldje világát,emlékeit ábrázolta jelképszerű tömörséggel. Munkásságának jelentős része könyv illusztráció, irodalmi műhöz kötődő egyedi rajz, rézkarc, litográfia. Akvarelleket is festett. 1957-től kerámiával is foglalkozott a hódmezővásárhelyi majolikagyárban. Egyedi kerámiákat, tálakat és falképeket készített. 1980.április 2-án halt meg Budapesten. A pásztói Szentlélek temetőben nyugszik, kívánsága szerint. Csohány műveiben az ősi és a keresztény világképünk egymásba fonódását figyelhetjük meg, az égi és az alsó világ kettősségét, a menyországot és a pokolt. A felső világ ragyogás, nyugalom, szeretet, Csohány grafikáin fehér, az alvilág szenvedés, rossz, fekete. Pásztói hangulat Pásztó