Jakab Eszter festőművész kiállítása (Kisfaludi Strobl Terem, Zalaegerszeg, 1980)
Úgy érzem, nem tudok ide valamilyen szakszerű katalógusszöveget írni — inkább emberi vallomást. Jakab Esztert régóta ismerem. A nagymarosi alkotóházban ismertem meg őt és a képeit. A törékeny kéz megrendítő élményeket tárt föl. Milyenek voltak ezek a festmények? Erősek, karakteresek, igaziak. Jakab Eszter képeit nézve sosem jut eszembe, hogy küzdjek a női egyenjogúságért. Pedig magam is hajlamos vagyok, hogy elfanyalodjak egy-egy női karmester hajladozó koncertjén. De Jakab Eszter nem női vagy férfi festészetet űz , fest, a javából. Milyen ez a festészet? őszinte. Mélyről fakadó. Megragadó. A virágok itt valódi virágok, az asztal igazi kemény fából van, a tenger elementárisan harsog. A kéz biztos technikájával rántja képpé a szavakban megfogalmazhatatlan látványt. Kemények ezek a képek. Chagall és Rouault meseszerűségét és komorságát egyesítő önálló vallomások: egy mai nő vallomásai, Jakab Eszter vall a képein. Legyen az egy gyertyatartó, vagy kiáltó virág, kemény vitorlás, vagy áttetsző függöny-omlás, abban a festőnő keze él. A képek belülről átfűtöttek, a színek lélekhangon szólalnak meg, személyes kapcsolatot teremtenek — beszélnek hozzánk. Egy kép — egy történet. Mi van mögötte? Az igazi képtől mindig ezt kérdezem. Jakab Eszter képei mögött mindig átsüt a sejtelmes múlt, a történések titokzatos skálája, a fojtott színek és kirobbanó kontúrok emberi összjátéka. Mert élő képek. Ha az ember fölakasztja a szobája falára, mindig elölről kezdenek mesélni valamit, olyasmit, amit az ember gyertyafényben hallott gyerekkorában, olyasmit, amit az ember a búcsú pillanatában érez, olyasmit amit szeretne megőrizni az emlékezetében. Ezekkel a képekkel együtt lehet élni — megragyognak a színek —az ember magára ismer: ez virág, ez kirobbanó öröm, ez a perc villámfénye, ez a festékes fájdalom és ez az ember vágyakozása, így fest Jakab Eszter. Kinézi a rezgő lét vizeiből Nárcisz-arcát, Ofélia tekintetét, Grusenka álmait, Bováryné szomorúságát, Anna Karenina mosolyát és festékei élén megragyog a mosoly, s legördül egy könny. Pedig a kép csak egy virág, egy szék, virággömb, vagy egy szál gyertya. Vagy óra, mely mint egy hangszer, megpendíti az időt. Ferenchegy, 1980. február hava Gyurkovics TIbOR A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT JAKAB ESZTER FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1980. ÁPRILIS 24-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA MEGNYITJA: GYURKOVICS TIBOR ÍRÓ MEGTEKINTHETŐ: 1980. IV. 24 —V. 8. HÉTKÖZNAP 9.30-18. SZOMBATON 9—14 ÓRÁIG KISFALUDI STROBL TEREM ZALAEGERSZEG, KOSSUTH LAJOS U. 1780-1519 KVND —Fk. : Köteles István A fotók Apostol Pál valamint Csurka Istvánné munkái