Rózsa György festőművész (Képcsarnok, Salgótarján, 1980)

Rózsa György háborús nemzedék tagja. Főiskolai tanulmányait vágta ketté a világháború. Kortársai nagy többsége számára ez jelentette a pusztítást, a szörnyűségek élményét, a felszabadulás és az újjáépítés pedig a szabad­ság mámoráét. A szabadságot a politikai, társadalmi és művészeti téren egyaránt. A fiatal Rózsa Györgyöt is ezek az élmények és az ezekből fakadó emberi és művészi elkötelezettségek indították el pályáján. Annak, hogy nem kap­csolódott a felszabadulást követő évek haladó magyar irányzatainak egyiké­hez sem, az az oka, hogy 1942-es sikeres (pályadíjas) itáliai tanulmányút­­ját 1947-ben egy újabb párizsi követte. Ezzel kezdődött több mint két évti­zedes „kalandja” a nagyvilágban, pontosabban Dél-Amerikában. Bolíviába került, ahol hamar utat talált a baloldali demokratikus erőkhöz. Festett, tanított és küzdött az emberi-társadalmi haladásért. Fegyvere volt az ecset, a toll, a szó és a puska — ahogy a körülmények kívánták. Amikor pedig a fasizmus 1971-ben elüldözte második hazájából, útja természet­szerűleg vezetett Chilébe, a demokratikus úton győztes Népi Egységfront oldalára. A világ haladó művészei által létrehozott Szolidaritási Gyűjte­mény egyik gondozója lett, ismét egyesítve munkájában művészetet és po­litikumot. Ez a gyűjtemény ma már nem létezik. Megsemmisítette a fasiszta Pinochet­tunta, mint ahogy eltiporta a nép által kivívott demokráciát is. Rózsa György­nek ismét menekülnie kellett, s ekkor — ahogy ő mondja — : „haza emigrált”. Ezen a kiállításon az utóbbi néhány évben festett képei láthatók. Noha a világ több múzeumában találhatók alkotásai, életművének jelentős része eltűnt vagy elpusztult. Ám az elmúlt öt év alkotásai is bizonyítják, hogy Rózsa György nem vált világpolgárrá. Úgy szívta magába Latin-Amerika népei nagy családjának évezredes kultúráját, hogy közben egy pillanatra sem tagadta meg magyar voltát. Festészetében éppúgy jelen van a XX. századi magyar művészet legjobbjainak — Derkovitsnak, Dési-Hubernek, Ber­­náthnak, Szőnyinek és másoknak — hagyománya, mint az indián kultúrák eredményeit gondosan őrző latin-amerikai modern művészet szelleme. Az elmúlt években számtalan szolidaritási kiállítást rendeztek Rózsa György képeiből. Ezeken alkotásai elsősorban az agitáció eszközei voltak, de ez művészi agitáció volt. Gyűjteményes kiállításon hosszú idő után először szerepel. Itt tehát a művész mutatkozik be. Csakhogy ember és művész nem két külön személy, ahogy művészet és társadalom, művészet és politika sem egymástól független jelenségek. Ha eddigi kiállításai bizonyították, hogy Rózsa György, a közéleti ember, komoly figyelmet érdemlő művész, úgy bi­zonyítja azt is ez a kiállítás, hogy Rózsa György, a festő, igaz ember. Budapest, 1980. augusztus 5. DR. SZIRMAI JÁNOS A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT RÓZSA GYÖRGY FESTŐMŰVÉSZ „BOLÍVIA MANTA” CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1980. SZEPTEMBER 18-ÁN CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA MEGNYITJA. DR. SZIRMAI JÁNOS MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ MEGTEKINTHETŐ: 1980. IX. 18-X. 2. HÉTKÖZNAP 8.30-17, SZOMBATON 8-13 ÓRÁIG KÉPCSARNOK SALGÓTARJÁN, TANÁCSKÖZTARSASAG TÉR 19.

Next