Szabó Lajos festőművész kiállítása (Dunaújváros, 1980)

Csepeli Szabó Béla József Attila-díJas költő A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT SZABÓ LAJOS MUNKÁCSY-DÍJAS FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1980. MÁRCIUS 27-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA MEGNYITJA. NICS LAJOS ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ KÖZREMŰKÖDIK: SZIMON ZSUZSANNA SZAVALATTAL ÚJJ ÍRISZ HEGEDŰN EMESE GYÖNGYI CSELLÓN TURTSÁN JÓZSEF HEGEDŰN MEGTEKINTHETŐ: 1980. MÁRCIUS 27 ÁPRILIS 10. DUNAÚJVÁROS, APÁCZAI CSERE JÁNOS ÚT 4—6. Szabó Lajos kemény, markáns formákat és tüzes-füstös színeket felmutató festői világát nézve kevesen gondolnák, hogy a képek alkotója valamikor egy csehszlovák mezővároska dombos-lankás tájairól indult el. Festőnk 1927 szep­tember 22-én Léván született és — egy kőcsiszológyári magyar vasmunkás és egy szlovák munkásasszony fiaként — ott is nőtt, ott serdült fel, hogy aztán, sok-sok nehézségen átverekedve magát, végül is felszabadulás utáni képzőművé­szetünk jeles képviselőjeként, a csepeli és dunaújvárosi munkások életének tanújaként és hivatott ábrázolójaként lép­jen elénk. Az út, mely a Garam kis mellékágától, a Perec-pataktól a csepeli gyárakat átölelő nagy Duna-ágakhoz vezetett, igen hosszú és rögös volt. A tisztes szegénységben felnőtt, jól rajzoló 17-18 esztendős lévai diák, miután a második világháború végén, 1945-ben áttött Magyarországra tovább tanulni és dolgozni, csakhamar felvételt nyert a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. 1946-ban a József Attila Népi Kollégium tagja lett, ahol az ottani élet és közösségi nevelés nagy hatást gyakorolt mun­kásságára. Ezt az is bizonyítja, hogy festményei közül jó néhány e témakörből született. Később a Dési Huber István Képzőművész Kollégiumban tevékenykedett, annak alapításában, szervezésében vett részt. Tanulmányait 1951-ben kitűnő eredménnyel fejezte be. Szabó Lajos, akinek világnézetét és festői szemléletét emberi-művészi eszmélésétől kezdve a forradalmi eszmék ereje, illetve a legnagyobb reneszánsz alkotók példája, a legkiemelkedőbb klasszikus realista festők hatása alakította, csakha­mar itthon és külföldön egyaránt jelentős eredményeket ért el. Ezeket az eredményeket kormányzatunk 1952-ben Munkácsy-díjjal jutalmazta. A napjainkban lépten-nyomon feltűnő­­és oly gyakran eltűnő) bizonytalan útkeresők szerte­lenül kanyargó útjaival szemben Szabó Lajos művészeti életútja kezdettől fogva — de különösen 1952-es sikeres ber­lini kiállítása óta — változatlanul egyenes vonalat mutat és egy irányba, előre halad. Szabó Lajos következetesen és határozottan a valóság talaján mozog, a realizmus útján jár. Mégpedig nem véletlenül, hiszen emberi-művészeti élményeiben, színeiben, — kompozícióiban, képeiben — a gyárak­ban és a gyárak körül élő, teremtő emberek küzdelmei, gondjai és örömei öltenek testet. Ezt a sajátos élményt terem­tő közeget Csepellel egyetemben az a négy év hozta létre számára, amelyet 1953 és 1957 között a Dunai Vasműben — az ottani képzőművészkar vezetőjeként — élt át. Nos, a fentiekhez örömmel hozzátehetjük még azt is, hogy ez a sajátos munkásközpontú művészi szemlélet egyáltalán nem akadályoztatta meg őt abban, hogy vásznain az emberi világ, az élet más szépségeit is elénk tárja. Változatos, sok­színű, kiterjedt és összetett festői világképében a rézöntők, a kovácsok, a mérnökök, hengerészek és televíziószerelők mellett — pontosabban: azok életének élő alapja és háttereként - dunai, garamvölgyi, visegrádi és balatoni tájképe­ket, fákat és hegyeket, sőt, londoni, amszterdami, moszkvai, leningrádi városrészeket is felmutat, mégpedig úgy, hogy lássuk: egy hegedülő kislány kedves alakja ugyanúgy képes hatni rá, mint egy tűzzel-vassal viaskodó munkásbrigád, vagy egy regényesen szép hegyi tájban kanyargó szelíd út. Szabó Lajos, aki az elmúlt évtizedekben számos hazai, budapesti, Pest környéki és vidéki tárlatán túl Léván, Prágában, Moszkvában, Veronában, Rómában, Párizsban, Londonban és New-York-ban (stb.) is komoly elismerést váltott ki mű­vészetével, ezúttal is méltán megérdemli figyelmünket és megbecsülésünket.

Next