Szabó Verona, Sz. Leszl Mária és Szedleczky Rudolf kiállítása (Szőnyi István Terem, Miskolc, 1980)

KAPUVÁRI GÁBOR Az ember szépre vágyik. Széppé, harmonikussá akar­ja tenni az őt körülvevő környezetet, szűkebb és tá­­gabb világát. De ez nem elég. Az ember kényelemre is vágyik. Ezért életének kellékeit igyekszik e cél sze­rint is alakítani. De ez még mindig nem elég. Korunk embere nemcsak szépet áhító, kényelmet követelő lény — ezeken túlmenően praktikus is. S a tárgyakat most már e három fő szándék szerint állítja szolgála­tába. Az Altamíra-­ barlang lakója már sejtett vala­mit. A középkor életet habzsoló kényura már többet tudott minderről, s az újkor polgára már túl is szalad a célon agyondíszített, már-már használhatatlanná zsúfolt enteriőrjeivel. A XX. század embere találta meg a megoldást: szintézisbe hozta rohamléptekkel fejlődő iparát mind logikusabb művészetével. Esztéti­kai kultúránk fejlettebb minden eddigi korénál, ám ez nem jelentheti egyszersmind azt is, hogy már ott tar­tanánk e téren, ahol kellene, s ahol lehetne. Bár már régóta közismert a fogalom: lakásművészet, még­is jóval kevesebb a modern, praktikus, ízlésesen be­rendezett otthon, mint a nippekkel, fölösleges, giccses darabokkal „csinosított” lakás. A kiút megmutatásá­hoz, az ízléstelenség leküzdéséhez a ráció a művésze­teket is segítségül hívta, s köztük az iparművészetet és művelőit. Az ő révükön válik lassan-lassan széppé, kényelmessé, célszerűvé az az ötven-hatvan négyzet­­méteres darabkája a világnak, amely otthonunkul adatott. Szabó Verona, Leszl Mária és Szedleczky Ru­dolf most kiállított alkotásai arra mutatnak példát, hogy lehet az anyagot úgy is formálni, hogy eleget tegyen a felsorolt kívánalmaknak. Alumíniumból, fá­ból, textíliából látunk itt bemutatót. A művészek ke­ze úgy alakította őket, hogy bizton állíthatom: ezek­kel a bútorokkal, faliképekkel könnyű lesz mindenki­nek megbarátkozni. Fk. : Köteles István — 80—2366 KVNy Dorog Felelős nyomdavezető: Németh György

Next