Szabó Verona, Sz. Leszl Mária és Szedleczky Rudolf kiállítása (Szőnyi István Terem, Miskolc, 1980)
KAPUVÁRI GÁBOR Az ember szépre vágyik. Széppé, harmonikussá akarja tenni az őt körülvevő környezetet, szűkebb és tágabb világát. De ez nem elég. Az ember kényelemre is vágyik. Ezért életének kellékeit igyekszik e cél szerint is alakítani. De ez még mindig nem elég. Korunk embere nemcsak szépet áhító, kényelmet követelő lény — ezeken túlmenően praktikus is. S a tárgyakat most már e három fő szándék szerint állítja szolgálatába. Az Altamíra- barlang lakója már sejtett valamit. A középkor életet habzsoló kényura már többet tudott minderről, s az újkor polgára már túl is szalad a célon agyondíszített, már-már használhatatlanná zsúfolt enteriőrjeivel. A XX. század embere találta meg a megoldást: szintézisbe hozta rohamléptekkel fejlődő iparát mind logikusabb művészetével. Esztétikai kultúránk fejlettebb minden eddigi korénál, ám ez nem jelentheti egyszersmind azt is, hogy már ott tartanánk e téren, ahol kellene, s ahol lehetne. Bár már régóta közismert a fogalom: lakásművészet, mégis jóval kevesebb a modern, praktikus, ízlésesen berendezett otthon, mint a nippekkel, fölösleges, giccses darabokkal „csinosított” lakás. A kiút megmutatásához, az ízléstelenség leküzdéséhez a ráció a művészeteket is segítségül hívta, s köztük az iparművészetet és művelőit. Az ő révükön válik lassan-lassan széppé, kényelmessé, célszerűvé az az ötven-hatvan négyzetméteres darabkája a világnak, amely otthonunkul adatott. Szabó Verona, Leszl Mária és Szedleczky Rudolf most kiállított alkotásai arra mutatnak példát, hogy lehet az anyagot úgy is formálni, hogy eleget tegyen a felsorolt kívánalmaknak. Alumíniumból, fából, textíliából látunk itt bemutatót. A művészek keze úgy alakította őket, hogy bizton állíthatom: ezekkel a bútorokkal, faliképekkel könnyű lesz mindenkinek megbarátkozni. Fk. : Köteles István — 80—2366 KVNy Dorog Felelős nyomdavezető: Németh György