Vértesi Nándor kerámikusművész kiállítása (Kulturális Kapcsolatok Intézete Kiállítóterem, Budapest, 1980)

Kerámiái kizárólag emberalakok zártan komponált csoportjai. Centrális körplasztikák többnyire. A figurái elnyújtottak, a döntő alkotó tényező a cső­forma. Csőlábak, cső­testek vertikálisainak erdeje ez, melyet egy biztos kohézió tart össze. Mázas kerá­miák. „Csak mázzal ér valamit a kerámia." — mondja Vértesi — „rendkívül érdekes a szín, a színhangulat, minden szín mást és mást fejez ki a formáim mellett." Fölmerült már — másokban is bennünk is —, hogy Vértesi kerámiáját a „naiv művé­szet" körébe soroljuk, sajátságos látásmódja, kifejezésének közvetlensége, pontosab­ban másfajta áttételei miatt. Ellentmond ennek viszont, hogy főiskolát végzett, Bor­sos Miklós és Gádor István tanítványaként. De elképzelései mellett tiszteletreméltó ma­kacssággal kitartott a főiskolai évei alatt is — és azóta is. „Ki nem állhatom az ismét­lést”, — idézzük újra a művészt — „a másolást, még akkor is, ha a magam munkáját kell másolnom." Hogy kizárólag egyedi darabokat készíthessen, megmaradt kenyérke­reső munkája mellett, csak a szabadidejében foglalkozik művészetével. Kerámia mű­helyt épített magának, drága villanykemencét vásárolt és formálja plasztikáit önfeled­ten. Részlet FRANK JÁNOS írásából (1968) 1956-ban végeztem az Iparművészeti Főiskolát kerámia szakon, Borsos Miklós és Gádor István tanítványaként. Önálló kiállításaim: 1968—69-ben Budapesten a Fényes Adolf teremben, majd Várpalotán és Vecsésen. m­­­ Csoportos kiállítások: Siklósi várban 1967; V/7. Pécsi Kerámia Biennálé 1968;­1970; Mezőgazdasági Múzeum 1970; Rothenburg 1969; Minszk 1970 Szerepelt csoportos kiállításokon, valamint a pécsi Kerámia Szimpóziumokon. VÉRTESI NÁNDOR VÉRTESI NÁNDOR KERAMIKUSMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA KULTURÁLIS KAPCSOLATOK INTÉZETE KIÁLLÍTÓTEREM 1980. JANUÁR 31.-FEBRUÁR 24. A kiállítást rendezte: SZAMOSI FERENC A katalógust tervezte: GÁDOR E. ZSOLT A fotókat készítette: VÉRTESI NÁNDOR LÁSZLÓ Felelős kiadó: HÍDVÉGI ISTVÁN 4,— Ft Magyar Hirdető­­ Nyomda Zalaegerszeg 79 5411 KOSARASOK, 1969 mázas kerámia, 26x14x12 cm A PARKBAN, 1971 mázas kerámia, 26x16x19 cm TÁNCOSOK, 1971 mázas kerámia, 25x17x18 cm EGYÜTT A MUNKÁBAN, 1972 mázas kerámia, 29x17x16 cm SZERELŐK, 1972 mázas kerámia, 29x18x17 cm GALGAMENTÉN, 1973 mázas kerámia, 25x17x15 cm GYERMEKORVOSNÁL, 1973 mázas kerámia, 26x19x17 cm ÜNNEP, 1973 mázas kerámia, 25,3x22x20 cm TÁNCCSOPORT, 1973 mázas kerámia, 23x18x17 cm A KISBOLT, 1974 mázas kerámia, 29x21x18 cm OLVASÓK, 1974 mázas kerámia, 26,5x10x10 cm NÉPI ZENEKAR, 1974 mázas kerámia, 26x17x16 cm ÚTON, 1974 mázas kerámia, 28x19x19 cm A BRIGÁD, 1975 mázas kerámia, 25x15x13 cm FIATALOK, 1975 mázas kerámia, 30x18x19 cm KENYÉRBOLT ELŐTT, 1975 mázas kerámia, 28x16x15 cm MEGBESZÉLÉS, 1975 mázas kerámia, 29x19x18 cm ZEBRA, 1975 mázas kerámia, 28x14x20 cm FIATAL PÁR, 1976 mázas kerámia, 27x11x11 cm MELEGEDŐK, 1976 mázas kerámia, 27x17x16 cm PÁLYAMUNKÁSOK, 1976 mázas kerámia, 28x20x19 cm PERONON, 1976 mázas kerámia, 29x20x20 cm A BETEG, 1977 mázas kerámia, 29x13x11 cm A PADON, 1977 mázas kerámia, 28x18x9 cm AZ UTCÁN, 1977 mázas kerámia, 28x16x17 cm KERÉKPÁROSOK, 1977 mázas kerámia, 27x23x19 cm KEZDET ÉS VÉG, 1977 mázas kerámia, 26x14x14 cm MŰHELY, 1977 mázas kerámia, 28x21x20 cm ÖLTÖZŐBEN, 1977 mázas kerámia, 27x21x21 cm CSEMPELAPOK, 1977 mázas kerámia, 22x21 cm Címoldalon : BÖLCSŐTŐL A KOPORSÓIG Hátoldalon : BESZÉLGETŐ MUNKÁSOK 2—4. oldalon: MEGBESZÉLÉS, 1975 FIATAL PÁR, 1976 EGYÜTT A MUNKÁBAN, 1972 TÁNCCSOPORT, 1973

Next