Földi Péter festőművész kiállítása (Vigadó Galéria, Budapest, 1981)
1949. augusztus 11-én született Somoskőújfaluban. 1968—72-ig Egerben, a Tanítóképző Főiskola matematika-rajz szakán tanul. Ott kap diplomát. 1973-tól szülőfalujában él, tanít. 1978-81. Derkovits-ösztöndíjas. EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK: 1976. Salgótarján, Kórház Galéria. 1977. Budapest, Jókai Klub; 1978. Budapest, Ferencvárosi Pincetárlat, Debrecen, Művelődési Ház, Eger, Művelődési Ház; 1979. Vác, Vak Bottyán Múzeum, Görög templom; 1980. Somoskő, Művelődési Ház. KIÁLLÍTOTT MŰVEK: Tisztás 1974 90x105 cm olaj Madarak I. 1974 61x73 cm olaj Két madár 1975 75x86 cm olaj Rákok 1975 61,5x93,5 cm olaj Káposztaföld 1975 79x97 cm olaj Madarakról 1975 95x105 cm olaj Tarlón 1976 78x100 cm olaj Pásztor 1976 49,5x33,5 cm olaj Madarak II. 1976 100x70 cm olaj Fűszálak között 1977 70x50 cm olaj A madarak anyja I. 1977 96x77 cm olaj A madarak anyja II. 1977 87x52 cm olaj Tojó 1977 120x100 cm olaj Lovak és farkas 1977 100x110 cm olaj Este 1978 100x115 cm olaj A csorda 1978 90x230 cm olaj A kondás 1979 128x154 cm olaj Asszony csirkékkel 1979 128x154 cm olaj Nyúltenyésztő I. 1979 87x128 cm olaj Az ősz 1979-80 100x200 cm olaj Mese 1979 60x70 cm olaj Disznók 1979 47x58 cm akvarell Asszonyok 1980 130x160 cm akvarell Tobozgyűjtők 1980 92x191 cm akvarell Nyúltenyésztő II. 1980 100x148 cm akvarell Mezei történet II. 1980 120x125 cm akvarell ,,Volt egy öregapó . . ." 1981 126x156 cm akvarell A karám 1981 151x131 cm akvarell Borókás 1981 80x106 cm akvarell Vergődés 1981 127x216 cm akvarell Madár 1981 77,5x80,5 cm olaj Rajzok, vázlatok I—XIV. 1978-1981 50x70 cm kréta, akv. Első ránézésre azt hinnénk, hogy Földi Péter álmokat, meséket, látomásokat fest, pedig képei nagyon is valóságos élményekből születnek. Ezért hat olyan erővel minden, ami ezeken a festményeken tartalommá nemesedik. A jelképes beszéd értelmes képi mondataival veszi fokozatosan birtokába a környező világot, az emlékeket, az igazság gondolkodásra kényszerítő jeleneteit: a vegetáció után a madarak jelentését, az állatok biztonságosnak tűnő, veszélyes életét, majd az embert. Sorsról, élethelyzetekről, a jó és a gonosz harcáról kíván szólni módszeresen kimunkált, szenvedélyes festőnyelven. „Kényszerítő erő és nem passzív befogadás", — ez a programja. Ennek megteremtésén kísérletezik immár egy évtizede, az utóbbi néhány évben kiemelkedő eredménnyel. Ezért vállalta a magányosságot, a távoli falu természetes közegét és a gyerekek társaságát. Kitűnő pedagógus. Az egykori mesterek teljességet ostromló példáin vezeti be növendékeit a titokba, a varázslat mindenki számára elérhető szépségébe. S a gyerekrajzok tisztasága visszahat munkásságára. Képeinek színvilága, kiterített kompozíciója, falkép-mérete, faktúrája, egyedülálló. Sohasem volt, mégis nagyon ismerős teremtményeinek, emberszemű állatainak vergődése az emberi lélek tartományainak és a XX. század szellemének, konfliktusainak elemzését egyszerre vállalja. Többször is feldolgozza ugyanazt a hétköznapinak látszó témát. Szigorú igényességgel, megszállottan dolgozik. És az üzenet, amelyet munkáiba megfogalmaz egyértelmű, világos és olvasható, éppenúgy, mint a népművészeté. „Mivel én mindenkihez szeretnék hasonlítani, jelrendszerem akkor lenne ideális, ha bárki létrehozhatná. Saját egyéniségemmel nem szeretnék kizárni senkit abból, amit létrehozok. Nekem csak mint közvetítőnek lenne szabad jelen lennem. De ebben az a nehézség is benne foglaltatik, hogy az én felismert igazságomnak mindenki számára fontos igazságot kellene hordoznia. Tehát közösségi alkotást kellene létrehoznom. Egyáltalán lehetséges-e ez ma?” — így teszi fel a művész önmagának is a kérdést egy beszélgetésben, kételkedve, szerényen, —s közben a mindenséget faggatja képein.