Káplár Ferenc festőművész kiállítása (Szinyei Merse Terem, Szekszárd, 1981)

ÉLETRAJZI ADATOK: (1937. szeptember 29.) Káplár Ferenc 1952-1957 Képző és Iparművészeti Gimnázium 1957-1963 Képzőművészeti Főiskola 1963 Festőművész diploma 1964-1968 Színház- és Filmművészeti Főiskola 1968 Film- és televízió operatőri diploma 1968-1972 Magyar Televízió külső munkatársa 1972 Vezető operatőr 1965 Club 65 1972 Kazincbarcika 1975 Hotel - Olimpia 1975 Summerane (Olaszország) 1976 Nagykálló 1976 Nyíregyháza 1976 Nyírbátor (és környező tanyavilág) 1977 Bede gallery — (Anglia) 1978 Dorman museum — (Anglia) 1978 London New Gallery 1979 Székesfehérvár, VIDEOTON Művelődési Ház 1980 Székesfehérvár, VIDEOTON Művelődési Ház 1980 Hotel - Olimpia BERECZKY LÓRÁND Ha vállaljuk az egyszerűsítés kockázatát, úgy elmondható, hogy a képzőművészek között — legalább az alkotó folyamat milyenségét illetően — két alapvető típus van. Az egyik a képi látás birtokában „mo­tívum-centrikus”, azaz a választott téma vizuális „erejét” tekinti fontosnak, a közvetítendő élmény a ké­pi fogalmazás módja szerint válik alkotássá. A másik a mesterség szakismereteinek birtokában inkább a gondolati megfogalmazás felől közelíti feladatát, a képi közlés elemei eszközzé válnak a főként jel­képi kifejezés érdekében. Természetesen ez a különbség nem minősítő erejű eltérés, csupán az alkotó szubjektum karakterére, a szándék és megvalósítás jellegére utaló tényező. Van kapcsolata a hagyo­mányok, az előző korok kulturális örökségei tekintetében is, illetve a mai kor közvetítő médiái is befo­lyásolhatják a közlés mikéntjét. A két „alkotó­típus” nem igen jelentkezik tisztán — legalábbis a művek ritkán árulják el készítőjük szakmai orientációját. A művel való találkozás azonban a felfogás és feldolgozás menetében tükröt tart, s csak figyelni kell a kapcsolatteremtés jellegét, s máris következtethetünk a kép és a gondolat alkotófolyamatban meglévő viszonyára. Persze nehezebb a helyzet, ha az alkotó mindkét módszer birto­kosa, azaz ha az élmény és gondolat olyan egységet alkot, amelyben a vizuális, önálló nyelv képes esztétikai értékközvetítésre, illetve ha a gondolati tartalom igazán képi formában bontakozik ki. Meg­győződésem, hogy Káplár Ferenc műveivel találkozva az élmény és gondolatiság tekintetében nehéz a primátus kérdésében dönteni. Káplár Ferenc abszolút képben gondolkodó és látó — tulajdonképpen „második foglalkozása” az ope­ratőri munka is erre predesztinálja — a vizuális élményt önálló rangra emelő festő. Tájképei, emberáb­rázolása a ránézés pillanatában megragadják a nézőt; a harmónia és a humánum ragyogó ereje a té­ma képi feldolgozásában már önállóan kibomlik. Ugyanakkor ezek a művek sohasem maradnak meg az elsődleges közlési igény szintjén, mindig vállalják a jelképi utalás gondolatiságát is. Gyakran egyete­mesebb összefüggésekre alapozódva — mint például: elmúlás, kitárulkozás, kapcsolatok szükségessége, születés stb. — bomlik ki a konkrét, helyhez és időhöz kötődő emblematikus közlés, amelyen keresztül ké­pet kaphatunk arról, hogy mi és milyen mértékben foglalkoztat ma egy magyar festőt. Ezért érzem kor­szerűen magyarnak Káplár Ferenc festészetét. KIÁLLÍTÁSAI:

Next