Magyarországi szöveges falvédők a 19. és 20. században (Fővárosi Tanács Óbuda Galériája, Budapest, 1981)
mérést és kódolást, amely nagyjából biztos rendszert adna arról, ki miért dühös, és ki mennyire őszintén elnéző-mosolygó Egerben. Mert igazán csak abból derülne ki, mennyire reális és mennyire önámító komoly ügyben a művészetek "közérthetőségére", "a közönség kívánságára", az "egészséges közízlésre" hivatkozni. A falvédőről most jöttünk le, így igazán csak a részletek ismeretében derülne ki az is, milyen irreális, mily történelmietlen s milyen önfelmentő a másik póluson kristálytiszta "tömegizlést" követelni, s hiányában a "tömeget" felelősségre vonni, lekezelni, semmibe venni. Közönséget nálunk - gazdaságtörténetünk, kultúratörténetünk, történelmünk jóvoltából - tegnapig a falvédő nevelt, ezt kell tudni. Mától már minden bizonnyal nem az neveli. De más nevelni fogja. Ezt még jobban kell tudni. Akkor is, ha némely faktorok "lemondanak" e falvédő nevelte közönségről, s akkor is, ha az ízlését más faktorok annak a mérésére használnák, amihez a falvédőnek nincsen köze: a művészetére. Rózsa Gyula NÉPSZABADSÁG 1980.szeptember 14., vasárnap Ötszáz falvédő, öt teremben (Grâces szemile s&x. egri waatrmiüz©TUiniiftD fairn Az jó, az dicséretes, ha egy újszerűnek tűnő kiállítás anyagát gonddal válogatják össze, s arról sem feledkezhetnek meg a rendezők, hogy a látogatókat sokoldalúan tájékoztassák. Nos, a Dobó István, a Hatvany Lajos és a kecskeméti Katona József múzeumok legutóbbi közös vállalkozása e kívánalmaknak fura és erősen vitatható módon tett eleget. Az egri képtár öt termét töltötték meg XIX-XX. századi magyarországi szöveges falvédőkkel, ezekből ötszáz darab sorakozik a falakon: félezer szánalmasan ízléstelen, szavatoltan értéktelen munka, felháborítóan suta, banális, szirupos, hamisítatlan szellemszegénységet sugárzó feliratokkal. Szinte gigászi méretű giccsparádétól borzonghat meg az, aki ide betér, s mindjárt azon töprenghet: mi szükség volt erre az edzett gyomrunkat is próbára tevő bemutatkozásra? A gondolat gazdái bizonyára máig is azt hiszik, hogy nemes küldetést teljesítettek, s tevékenységük hiánypótló jellegű volt. Eleinte bizonyára akadtak kétségeik, mert mintegy kalauzként megjelentettek egy beharangozó jellegű könyvecskét - egyébként az írások indokolatlanul tudományoskodóak, s egy részük bővelkedik stílus-és helyesírási hibákban, amelyben nemcsak maguk kérnek szót, hanem fórumot biztosítanak azoknak a néprajzi szakembereknek, akik jót jóra halmoznak erről a tárlatról. Célszerűbb lett volna mindezt szerényebben csinálni, megvárva, s nem megelőzve a visszhangot ... Az igyekezetet, a hozzáértéssel társult tettivágyat nem vonjuk kétségbe, az eredmény viszont elszomorító, s e "seregszemle " hatása joggal kelt aggodalmat sokakban. Az etnográfusok dolga, hogy eldöntsék, amivel foglalkoznak, mit kutatnak, mit gyűjtenek. Kedvükre vizsgálódhatnak, s vonhatnak le érdekes, értékes, vagy kevésbé számottevő következtetéseket. Az azonban