Mattioni Eszter festőművész kiállítása (Ráday Kollégium, Díszterem, Budapest, 1981)

A Dunamerséki A­ntklfiliái Református Egyházkerület Ráday Kollégiuma szeretettel meghívja Ont Mattioni Eszter festőművész kiállításának 1981. április 28-án, kedden 16 órakor tartandó megnyitójára Dr. Tóth Károly püspök köszöntő szavai után megnyitó beszédet Pogány D. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria ny. főigazgatója mond Rendezték : Pogány Ö. Gábor és Pénzes Éva művészettörténészek A kiállítás helye : IX., Ráday u. 28. II. emelet, Díszterem Megtekinthető : naponta 10—17 óráig M­attioni Eszter századunk magyar képző­­művészetének markáns képviselője, ko­runk vizuális kultúrájának hivatott letéte­ményese. Mint az erős színek, biztos kép­­szerkesztés mestere olyan festői erényekkel rendelke­zik, melyek alkalmasak a meggyőző kifejezés maradan­dó hatásának a biztosítására, ugyanakkor arra is, hogy vallomást tegyenek szép élményekről, örök igazsá­gokról. Sajátos művészetének forrásai szülőföld­jén, Szekszárd környékén kutathatók fel, a sárközi, Sió-menti falvak népművészeti hagyatékában, a hímzések, festett bútorok, a különböző rendeltetésű cserepek gazdag együttesében. Mivel azonban a tárgyi emlékanyag lényege szerint magatartást, szellemiséget tükröz, ezért azután a Mattioni Eszter munkásságát meghatározó tényezők között is je­lentős hely jut a családi hagyományoknak, a gyer­mekkori benyomásoknak, iskolai, főiskolai nevel­tetésének, annak a környezetnek, légkörnek, mely­ben a jellemes ember, a serény munka, a nemes eszmények tisztelete határozza meg az életformát. A művész szemléletmódjának etikai szilárdsága viszont nem jelent mozdulatlanságot, merevséget az alkotó munka jellegében. Mattioni Eszter festé­szete lendületes, élénk, káprázatos; megtalálható benne az izzás, a feszültség, az érzékenység, az ötle­tesség, a kísérletező kedv számos megnyilatkozása, tele van a valóságban tapasztalható jelenségek vál­tozatosságával, azok meglepetéseivel, váratlan érde­kességeivel, ami ekként a művész kezdeményező képességének, sokrétű mondanivalójának a tanú­jele. Az alkotó energiákat mozgató érzelmi, gondolati készenlét ellenben — mint az életművüket követke­zetesen építő mestereknél — Mattioni Eszternél se vezet szertelenségekhez, követhetetlen rögtönzések­hez. A művésznő minden tevékenységét fegyelem, körültekintés, szakszerűség szabályozza, csak így érhette el azokat a páratlan eredményeket, melyek pompás leleményének, a hímeskőnek a kimunkálá­sával nevéhez fűződnek. A mozaiklakásnak ez az újszerű és a falképek iránti igényt is kielégítő válfaja rendkívüli figyelem-összpontosítást követel meg­teremtőjétől, művelőjétől, s pedig nem csak azért, mert anyagtanilag, a technikai kivitelezés tekinte­tében fáradságos, pontos végrehajtásra kötelez, de azért is, mert a művészi alakítás dolgában se tűri a félmegoldásokat. Mattioni Eszternek — ahhoz, hogy hímesköveit létrehozza — minden esetben tisztázott elképzelésekkel, magasztos eszmékkel, szilárd kompozíciós tervekkel, stiláris tömörséggel kellett munkához látnia, hiszen az ő korszerű mozaikja a véglegesség műformája; az időtálló technológiához csak az érvényesen, cáfolhatatlanul, megmásíthatatlanul elrendezett közlendő a méltó. Építészeti környezetben, a monumentalitás felté­telei szerint kialakított hímeskövei megfelelnek e ne­héz műfaj szigorú követelményeinek, akár üzembe, színházba, iskola falára vagy akár templomba ke­rültek is légyen. Több közülük katolikus egyházi megrendelésre készült, s mint a Rókus-kápolna altemplomának a padlómozaikja, a hazai művészet­­történet e kiemelkedő remeke tanúsítja, a reformá­tus Mattioni Eszter ókeresztény szimbólumokkal, ezekkel az ősi jelekkel az ökumenikus összetartozás hirdetője lett. Hogy milyen nyitott lélekkel, a za­vartalan hit, a humánus észjárás milyen világos érvelésével szólnak képei, arra két főműve, a kisebb hímeskövek közé tartozó „Élet” és „Teremtés” a példa. Az előbbi a bölcsőtől a koporsóig kíséri az ember fiát-lányát a színes márványzúzalékok, villogó féldrágakövek ünnepi fényében, hálát adva a létezés örömeiért, a sors bölcs rendeléseiért. A „Teremtés” a madáchi invokáció szelíd parafrá­zisa, az intelem és megértés motívuma, a kiűzetés mementója, de egyben a termékeny, a dolgos élet zsoltáros látomása. Pogány Ö. Gábor

Next