Moldován István festőművész kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1981)

világ varázslata, a csendes utcák és a hallgatag fák, az erdélyi tájak, a székely kapuk képet életrehívó élménye. Érzelmi hozzáállása is megváltozott. A nosztalgia mellé a játékosság és a mesehangulatot idé­ző ábrándozás sorakozott fel, s megjelent a látható jelenségeket inkább csak kiindulópontként értelme­ző képalkotás. A látványt naturális hűséggel szemreillesztő festésmód, a hűvös tárgyilagosság végér­vényesen eltűnt művészetéből. A sokféle tanulság, amelyet a szocialista építés legsűrűbb tartalmának képi megfogalmazása közben szerzett, a mozaikkészítés fegyelmező ereje a képfelület gazdaságos kihasználását biztosította, a szín­beli kötöttség a stilizáló eszközök okos sűrítését segítette elő. Így született meg e kiállítás anyaga, amely a korábbi atmoszférikus felfogás és a dekoratív előadás­mód tapasztalatait összegezi. Oldottabb lett a festői előadásmód, elevenebbek a színek. A mesék kék törzsű fái, a levegőégbe ha­sító sárga tornyok vagy az arannyal festett lombok új ismeretlen világba kalauzolják a nézőt. Felfo­kozott a színvilág az erdélyi témákban, kontrasztos, heves a képépítés az alföldi tájakban is. Úgy ötven éven túl jut el a festő odáig, hogy a mesterségbeli aggályoskodást, a festőkönyvek törvénye­it és korlátozó elméleteit félretéve, arról szóljon képeiben, ami szívet melengető élménye, s amit gye­rekes önmegmutatással kíván átadni minden érdeklődőnek. Dr. Fehér Zsuzsa TANULMÁNYUTAK: A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT (KOLOZSVÁRI) MOLDOVAN ISTVÁN FESTŐMŰ­VÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1981. MÁJUS 28-ÁN DÉLUTÁN FÉL 6 ÓRÁRA A CSÓK ISTVÁN GALÉRIÁBA, BUDAPEST V., VÁCI UTCA 25. MEG­NYITJA BESSENYEI FERENC SZÍNMŰVÉSZ. MEGTEKINTHETŐ 1981. JÚNIUS 11-IG. Nagybányán kezdte tanulmányait, így élete, festősorsa, bár nemzedékének valamennyi jellemző vo­nását magán viseli,­­ színesebb és nehezebb is, mint társaié. Thorma János első kézből adta át még az ifjú művésznek mindazt, ami Nagybányát jelenti, a műhelyszellem ma is hasznosítható ta­nulságait csakúgy, mint a természet áhitatos tiszteletét és a stílusteremtő forradalom szellemiségét. Budapestre települve, méltó folytatásként Réti és Szőnyi tanítása tetézte meg, vagy teljesítette ki a szakmai képzést. Ennek a kettős örökségnek, az első és második nagybányai generációnak az utolér­hetetlen oktató módszere, a festőhivatás máig emlegetett etikai tartalma a legfogékonyabb korban hatott rá. Azóta sokféle benyomás érte, sokat utazott, látott a világ dolgaiból, becsülettel végigjárta a fejlődő szocialista művészet útjait, részt vett a közösség életében, munkájában. Kipróbálta erejét mo­­rális feladatokban, s élte a ma festőjének a kötelező napi munkálkodást előíró életét, időről időre összegyűjtötte műveit és a közönség elé állt egyéni kiállításain. Stílusának változása, érdeklődésének módosulása sohasem jelentett ösztönétől, felkészültségétől ide­gen eszközöket, meggyőződéséhez ragaszkodott. Ez röviden a társadalmi szolgálat, a valóság ábrázo­lása. Ehhez hajlította kifejezési formáit, ez a törekvés serkenti a megismerésre, ábrázoló módszerének szélesítésére, ha kell a megváltoztatására. De az egyik szakasz a másikba kapcsolódik, az olajfest­mények, a színes rajzok formai felfedezéseit hasznosítják, s mindkét műfajban érezhető a mozaikterve­­zés formát tisztító, színeket felszabadító hatása. Tartalmi érdeklődése sokirányú. Az ötvenes évek tömegjelenetei fokozatosan változtak át a munka ösz­­szefoglaltabb, egyszerűbb megjelenítésébe, ez a törekvés vetett véget a részletező előadásmódnak. A puhán felhordott színek, plasztikusan formált alakok hamarosan átadták helyüket a keményebb de­­korativitásnak. Emlékezetesek nagyméretű kompozíciói, amelyeken a legnehezebb témákban, az üze­mek a katonák életéből merített jelenetekben is a nagy, síkraírott részletformák, az egyszerűségben is feszültséget hordozó képi elemek valósítják meg elképzeléseit. Ebben a szerkezeti biztonság és a hétköznapi jelenetek díszítménnyé emelése játszotta a szerepet. Könnyebb lett volna talán az új stí­lust élettelen tárgyakon kikísérletezni, mint azt sokan mások tették. Moldován úgy gondolta, hogy nem mondhat le a szocialista élet krónikásának hivatásáról, üzemekbe járt, barátságot kötött a gyá­ri dolgozókkal, népművelő munkát végzett és szervezett. S a kapcsolatokból, a sokféle megfigyelés­ből rendre meg is születtek a képek, amelyek a gép és ember összeforrottságát, a munkából hazatérők környezetét, vagy az emberek új vonásait örökítették meg, felvillantva azokat az összefüggéseket, ame­lyek arra a közegre is utalnak, amelyben alakjai élnek, változnak, teljes emberré formálódnak. Egyen­letes színadású, szigorú formákra emlékezhetnek a kiállításlátogatók, nagy lélekzetvételű, de tudatosan lényegre szorítkozó kompozíciókra, a tömör falak építéséhez hasonló alkotómódszerre. Igaz, ezekben a festményekben valamilyen önféltő tárgyilagosság, visszatartott érzelem is jelentkezett, típusformálás­nak az a módja, amely a dekoratív rendbe egyforma értékkel sorolja be az embert és a tárgyat, s az egyéni jegyeket, lelkiállapotokat az egész kép hangulatának rendeli alá, a cselekvést a ritmussal, vagy éppen a higgadt, mozdulatlan felületekkel fejezi ki. Talán a tematikai és formai szigorúság, az önfegyelmezés fárasztó és megmerevítő módszere tette szük­ségessé a pihenés óráiban a rajzolást. Színes filctoll-rajzok sokasága született meg. Lehet, hogy ez a jegyzetelő kedvtelés, amely a természethez közelítette ismét, vagy a salgótarjáni kórház madáralak­jai, pihentető élőlényei fordították figyelmét a könnyebb, játékosabb témára. Az is lehet, hogy új tája­kat fedezett fel, és a Dunántúl falvainak, városainak emléke mellé az Alföld megvesztegetően vonzó lát­ványa adott inspirációt. Talán hosszabb kanadai tartózkodása dobta vissza nagy erővel a táj háborí­tatlan szépségéhez,­­ ezt nehéz pontosan megállapítani. Fokozatosan visszatért festészetében az élő­ADATOK: Kolozsvárott, a Képzőművészeti Főiskolán, majd Nagybányán, a Szabadiskolában Thorma János és Krizsán János mesterek­nél tanult. Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán Réti István és Szőnyi István növendéke. Kiállított minden hazai tárla­ton, külföldön: Moszkvai Biennálé, Varsó, India, Szófia, Párizs, Bukarest, Belgrád, New York, Montreál, Torontó. 1960. Franciaország, Olaszország; 1961. Szovjetunió; 1969. USA, Canada, Anglia; 1980. Görögország, Bulgária. MOZAIKOK: 1964. Pécsi Pedagógiai Főiskola 500x320 cm, 1968. Salgótarjáni Kórház 5 db 200x180 cm, 1969. Názáreti Mozaik 800x250 cm, 1970. Videoton díszterem 1600x500 cm. EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK: 1934. Kisvárda, 1937. Kolozsvár, 1943. Kolozsvár, Megyeháza, 1946. Eger, Gyöngyös, 1947. Miskolc, 1948. Hatvan, 1955. Bu­dapest, Csók István Galéria, 1959. Kulturális Kapcsolatok Intézete, 1960. Nagykanizsa, 1961. Budapest, Csók István Galéria, 1963. Kiskunfélegyháza, 1966. Debrecen, 1969. Békéscsaba, 1971. Budapest, Mednyánszky Terem, 1973. Gyöngyös, Deb­recen, Medgyessy Terem, 1975. Békéscsaba, Munkácsy Mihály Terem, 1977. Eger, 1979. Veszprém, DÍJAK, 1941. Kolozsvár a képzőművészetben II. díj, 1942. Szinyei Társaság kitüntető elismerés, Fővárosi festészeti díj, 1943. Római ösztöndíj, 1947. Állami ösztöndíj (Románia), 1952. Aranykoszorús jelvény (MSZT), 1961. Osztrák Képzőművészeti Szövetség tiszteletbeli tagság, 1962. Csepeli Posztógyár tiszteletbeli brigádtagja, 1963. SZOT Festészeti díj, 1969. Emlékérem, Kitün­tető Oklevél, Terrae Sanctae Custodia (Milano), 1972. Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi Festészeti díja.

Next