Moldován István festőművész kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1981)
világ varázslata, a csendes utcák és a hallgatag fák, az erdélyi tájak, a székely kapuk képet életrehívó élménye. Érzelmi hozzáállása is megváltozott. A nosztalgia mellé a játékosság és a mesehangulatot idéző ábrándozás sorakozott fel, s megjelent a látható jelenségeket inkább csak kiindulópontként értelmező képalkotás. A látványt naturális hűséggel szemreillesztő festésmód, a hűvös tárgyilagosság végérvényesen eltűnt művészetéből. A sokféle tanulság, amelyet a szocialista építés legsűrűbb tartalmának képi megfogalmazása közben szerzett, a mozaikkészítés fegyelmező ereje a képfelület gazdaságos kihasználását biztosította, a színbeli kötöttség a stilizáló eszközök okos sűrítését segítette elő. Így született meg e kiállítás anyaga, amely a korábbi atmoszférikus felfogás és a dekoratív előadásmód tapasztalatait összegezi. Oldottabb lett a festői előadásmód, elevenebbek a színek. A mesék kék törzsű fái, a levegőégbe hasító sárga tornyok vagy az arannyal festett lombok új ismeretlen világba kalauzolják a nézőt. Felfokozott a színvilág az erdélyi témákban, kontrasztos, heves a képépítés az alföldi tájakban is. Úgy ötven éven túl jut el a festő odáig, hogy a mesterségbeli aggályoskodást, a festőkönyvek törvényeit és korlátozó elméleteit félretéve, arról szóljon képeiben, ami szívet melengető élménye, s amit gyerekes önmegmutatással kíván átadni minden érdeklődőnek. Dr. Fehér Zsuzsa TANULMÁNYUTAK: A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT (KOLOZSVÁRI) MOLDOVAN ISTVÁN FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1981. MÁJUS 28-ÁN DÉLUTÁN FÉL 6 ÓRÁRA A CSÓK ISTVÁN GALÉRIÁBA, BUDAPEST V., VÁCI UTCA 25. MEGNYITJA BESSENYEI FERENC SZÍNMŰVÉSZ. MEGTEKINTHETŐ 1981. JÚNIUS 11-IG. Nagybányán kezdte tanulmányait, így élete, festősorsa, bár nemzedékének valamennyi jellemző vonását magán viseli, színesebb és nehezebb is, mint társaié. Thorma János első kézből adta át még az ifjú művésznek mindazt, ami Nagybányát jelenti, a műhelyszellem ma is hasznosítható tanulságait csakúgy, mint a természet áhitatos tiszteletét és a stílusteremtő forradalom szellemiségét. Budapestre települve, méltó folytatásként Réti és Szőnyi tanítása tetézte meg, vagy teljesítette ki a szakmai képzést. Ennek a kettős örökségnek, az első és második nagybányai generációnak az utolérhetetlen oktató módszere, a festőhivatás máig emlegetett etikai tartalma a legfogékonyabb korban hatott rá. Azóta sokféle benyomás érte, sokat utazott, látott a világ dolgaiból, becsülettel végigjárta a fejlődő szocialista művészet útjait, részt vett a közösség életében, munkájában. Kipróbálta erejét morális feladatokban, s élte a ma festőjének a kötelező napi munkálkodást előíró életét, időről időre összegyűjtötte műveit és a közönség elé állt egyéni kiállításain. Stílusának változása, érdeklődésének módosulása sohasem jelentett ösztönétől, felkészültségétől idegen eszközöket, meggyőződéséhez ragaszkodott. Ez röviden a társadalmi szolgálat, a valóság ábrázolása. Ehhez hajlította kifejezési formáit, ez a törekvés serkenti a megismerésre, ábrázoló módszerének szélesítésére, ha kell a megváltoztatására. De az egyik szakasz a másikba kapcsolódik, az olajfestmények, a színes rajzok formai felfedezéseit hasznosítják, s mindkét műfajban érezhető a mozaiktervezés formát tisztító, színeket felszabadító hatása. Tartalmi érdeklődése sokirányú. Az ötvenes évek tömegjelenetei fokozatosan változtak át a munka öszszefoglaltabb, egyszerűbb megjelenítésébe, ez a törekvés vetett véget a részletező előadásmódnak. A puhán felhordott színek, plasztikusan formált alakok hamarosan átadták helyüket a keményebb dekorativitásnak. Emlékezetesek nagyméretű kompozíciói, amelyeken a legnehezebb témákban, az üzemek a katonák életéből merített jelenetekben is a nagy, síkraírott részletformák, az egyszerűségben is feszültséget hordozó képi elemek valósítják meg elképzeléseit. Ebben a szerkezeti biztonság és a hétköznapi jelenetek díszítménnyé emelése játszotta a szerepet. Könnyebb lett volna talán az új stílust élettelen tárgyakon kikísérletezni, mint azt sokan mások tették. Moldován úgy gondolta, hogy nem mondhat le a szocialista élet krónikásának hivatásáról, üzemekbe járt, barátságot kötött a gyári dolgozókkal, népművelő munkát végzett és szervezett. S a kapcsolatokból, a sokféle megfigyelésből rendre meg is születtek a képek, amelyek a gép és ember összeforrottságát, a munkából hazatérők környezetét, vagy az emberek új vonásait örökítették meg, felvillantva azokat az összefüggéseket, amelyek arra a közegre is utalnak, amelyben alakjai élnek, változnak, teljes emberré formálódnak. Egyenletes színadású, szigorú formákra emlékezhetnek a kiállításlátogatók, nagy lélekzetvételű, de tudatosan lényegre szorítkozó kompozíciókra, a tömör falak építéséhez hasonló alkotómódszerre. Igaz, ezekben a festményekben valamilyen önféltő tárgyilagosság, visszatartott érzelem is jelentkezett, típusformálásnak az a módja, amely a dekoratív rendbe egyforma értékkel sorolja be az embert és a tárgyat, s az egyéni jegyeket, lelkiállapotokat az egész kép hangulatának rendeli alá, a cselekvést a ritmussal, vagy éppen a higgadt, mozdulatlan felületekkel fejezi ki. Talán a tematikai és formai szigorúság, az önfegyelmezés fárasztó és megmerevítő módszere tette szükségessé a pihenés óráiban a rajzolást. Színes filctoll-rajzok sokasága született meg. Lehet, hogy ez a jegyzetelő kedvtelés, amely a természethez közelítette ismét, vagy a salgótarjáni kórház madáralakjai, pihentető élőlényei fordították figyelmét a könnyebb, játékosabb témára. Az is lehet, hogy új tájakat fedezett fel, és a Dunántúl falvainak, városainak emléke mellé az Alföld megvesztegetően vonzó látványa adott inspirációt. Talán hosszabb kanadai tartózkodása dobta vissza nagy erővel a táj háborítatlan szépségéhez, ezt nehéz pontosan megállapítani. Fokozatosan visszatért festészetében az élőADATOK: Kolozsvárott, a Képzőművészeti Főiskolán, majd Nagybányán, a Szabadiskolában Thorma János és Krizsán János mestereknél tanult. Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán Réti István és Szőnyi István növendéke. Kiállított minden hazai tárlaton, külföldön: Moszkvai Biennálé, Varsó, India, Szófia, Párizs, Bukarest, Belgrád, New York, Montreál, Torontó. 1960. Franciaország, Olaszország; 1961. Szovjetunió; 1969. USA, Canada, Anglia; 1980. Görögország, Bulgária. MOZAIKOK: 1964. Pécsi Pedagógiai Főiskola 500x320 cm, 1968. Salgótarjáni Kórház 5 db 200x180 cm, 1969. Názáreti Mozaik 800x250 cm, 1970. Videoton díszterem 1600x500 cm. EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK: 1934. Kisvárda, 1937. Kolozsvár, 1943. Kolozsvár, Megyeháza, 1946. Eger, Gyöngyös, 1947. Miskolc, 1948. Hatvan, 1955. Budapest, Csók István Galéria, 1959. Kulturális Kapcsolatok Intézete, 1960. Nagykanizsa, 1961. Budapest, Csók István Galéria, 1963. Kiskunfélegyháza, 1966. Debrecen, 1969. Békéscsaba, 1971. Budapest, Mednyánszky Terem, 1973. Gyöngyös, Debrecen, Medgyessy Terem, 1975. Békéscsaba, Munkácsy Mihály Terem, 1977. Eger, 1979. Veszprém, DÍJAK, 1941. Kolozsvár a képzőművészetben II. díj, 1942. Szinyei Társaság kitüntető elismerés, Fővárosi festészeti díj, 1943. Római ösztöndíj, 1947. Állami ösztöndíj (Románia), 1952. Aranykoszorús jelvény (MSZT), 1961. Osztrák Képzőművészeti Szövetség tiszteletbeli tagság, 1962. Csepeli Posztógyár tiszteletbeli brigádtagja, 1963. SZOT Festészeti díj, 1969. Emlékérem, Kitüntető Oklevél, Terrae Sanctae Custodia (Milano), 1972. Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi Festészeti díja.