Nagy Gy. Margit textilművész és Varga Miklós szobrászművész kiállítása (Miskolci Galéria, 1981)

NAGY GY. MARGIT TEXTILMŰVÉSZ ÉS VARGA MIKLÓS SZOBRÁSZMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA A MISKOLCI GALÉRIÁBAN 1981. SZEPTEMBER 25 OKTÓBER 18. Nagy Gy. Margit és Varga Miklós nemcsak közöttünk élnek, de velünk és értünk is. E mostani kiállításuk, mely az elmúlt négy-öt évben készült munkáik legjavát mutatja be, szép bizonyítéka életük utóbbi éveinek. Sokat dolgoznak, tevékenyek, keresik az újat, anyagban, kifejezési formák­ban. E tulajdonságok legfőbb közös jellemzőik. Nagy Gy. Margit — különösen az elmúlt két-három évben — sokat kísérletezett. Új anyagokat keresett és talált, új technikai, szövési eljárásokat kutatott és valósított meg. Munkáit nézve tanúi lehetünk egy letisztulási folyamatnak: textiljei szigorúbbak, anyagai rusztikusabbak, színei meg­csendesedtek, ezzel együtt a felületek gazdagodtak. Ezt a gazdagodást nem a színek kavalkádjával, hanem a szövés sokféleségével éri el: a hagyományos évezredes technikák mellett újabb, néha saját, egyéni szövés­módokat használ, így keresi és találja meg sajátos, csak rá jellemző hangját. Színeiben a letisztulást elsősorban a fehér és az egyszerű, természetes színek használata, ezek harmóniája jelenti. Nemcsak a technika, a színek, de textiljeinek megjelenése, belső tartalma is változott. Munkái képzőművészeti igé­nyűek: míg a régebbiek táblakép jellegűek voltak, az újab­bak között a grafikára emlékeztető textileket is találunk, egyiken a barátság, a szorongás szimbolikus jele látható, a másikon a plasztikus megfogalmazású, szinte szoborszerű munka jelenik meg. Nagy Gy. Margit textiljei e kiállításon reprezentálják a mai textilművészetben élő új törekvéseket, úgy, hogy egy teljesen önálló, egyéni teljesítményt eredmé­nyeznek. Igényes szívvel, szemmel és kézzel készültek, befogadásukhoz hasonló igényességre van szükségünk. Varga Miklós kereső kedve is egyre inkább segíti őt magát egységes stílus- és formavilága kialakításához. Noha igen sokféle anyagot használ szobrai megvalósításához, leg­gyakrabban a nemes márványt, bronzot és mészkövet, munkássága mégis egységes. Elsősorban úgy, hogy a termé­szetes formákhoz ma is ragaszkodik, csak más megfogal­mazásban, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Az ember és állatfigurák, az élet és az ember megnyilvánulásait, állapo­tát, fejlődését „ábrázoló" szobrok ugyan valóban ábrázol­nak, de a naturális formáknak már csak nyomait találjuk meg bennük. A formák, felületek leegyszerűsödtek, lekerekedtek, néha csak sejtetik a „modellt" — és mégis kifejezőbbek, erőteljesebbek, mint figurális, részletezőbb elődeik. Ami Varga Miklós újabb munkáinál is ugyanolyan fontos, az a szobor anyaga, felülete. Fontos, hogy miből van a szobor, annyira, hogy más anyagban szinte elképzelhe­tetlen. Szerves része tartalmának, formájának. Annak a tartalomnak, amit a szobrász sokféleképpen, több variáció­ban, gyakran sorozatszerűen , egymásra épülve szobraiban megvalósít. Jó példa erre a Kibontakozás című sorozata vagy a Variációk egy témára című sorozat. A kisplasztikák mellett megjelenik néhány monumentális igényű munka makettje: a már elkészült vörösréz dombormű vagy a Kút-terv, melyek bizonyítják Varga Miklós igényét, tehetsé­gét a köztéri szobrászat iránt. Ilyen szobrokat, plasztikákat láthatunk többet is már Miskolcon, reméljük, számuk hama­rosan gyarapszik majd. Együtt a két kiállító, együtt és mégis külön. Itt e kiállításon és az életben is úgy élik életüket, hogy dolgoznak, hogy nem zavarják, de erősítik egymást. Hiszem, hogy ez újabb közös kiállításuk is ezt bizonyítja. (Dusza Árpádné)

Next