Németh Miklós festőművész kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1981)

A budapesti születésű, 46 éves festőművésznek ez az első önálló kiállítása. Kb. 10 000 mű az eddigi termése. Ennek leg­nagyobb része idegen padlásokon porosodik, csupán néhány műve örvend állami vagy magán megbecsülésnek. A ké­pek 90%-a papírra és hullámpapír-lemezre készült. Elkészültük pillanatától restaurálásra várnak. Nős, három gyer­meke és két unokája van. Festőnek készülő felesége elvesztette látását, egyik gyermekük vakon született. Két kis szobában laknak. Hivatalban dolgozik. Esténként és vasárnap fest. Főiskolát nem végzett, szakkörökben tanulta a mesterséget. Szakköri mesterei voltak: Márffy Ödön, Szalatnyay József, Ilosvai Varga István és Tóth Menyhért. Ez évtől lett a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagja. Lexikon-szerű életrajza ennyi, és különben is a művek a fontosak, de azért az emberek kíváncsiak a művész belső világára is. Kíváncsiak, hogy milyen ember, hogyan néz ki, hogyan fest, kik a példaképei, hogyan kerülgeti az ihlet stb., stb. Ezért személyes tapasztalataimból néhányat elmondok. Testalkata Gauguines, lelke túl érzékeny, de nehéz sorsa soha sem térítette el a művészettől; megszállott, elhivatott művész. Szalatnyay József festőművész ragyogó irányítása, művészetre buzdító lelkesedése nagyszerű kezdet volt Németh Miklós számára is. Emlékszem, egy dologra nem lehetett rávenni soha, hogy hosszabb, hagymaszagúra dörzsölt tanulmányt készítsen. Mindig a papír teljes felülete érdekelte, a kompozíció varázsa, ritmusok, színek kötötték le figyelmét. Min­dig műalkotásban gondolkodott. Ez a munkamódszere a mai napig tart. A tanulmány Németh Miklósnál a képek hosszú sorát jelenti. Ezért a módszerért nagy árat kellett és kell fizetnie, különösen úgy, hogy főiskolát sem végzett, és így a tanulmánykészítés kényszere elmaradt. A Főiskola 5 éve helyett több mint 15 év kellett, hogy az emberi figurát annyira megtanulja, amennyire saját alkotói vérmérsékletéhez, stílusához szükséges. A tanulás 10 000 kép megszületése. Gigászi küzdelem. A gyenge képek ezrein át pár száz kitűnő műig eljutni hatalmas önbizalom nélkül lehetetlen lett volna. Nem véletlen, hogy önmagát magyar Van Goghnak nevezi. Ha időt tud szakítani, karton és festék is van ele­gendő — mert egy nekifutásra több képet is megfest —, lázas tempóban dolgozik. Agyának kompjuter gyorsasággal kell működnie, mert a kéz nem áll meg, szinte robban a festői indulat. Ezért nincs javítás a képen utólag, mert ha a belső töltés, lázálom elmúlik, a kéz már másképpen lendül. Csak új képhez lehet kezdeni. Ezért a nagy hibaszázalék, de ezért kárpótolnak a csak viszonylag kisszámú, sajátos, csak Németh Miklósra jellemző, látomás erejű művek, amelyek — nem túlzás — a magyar művészet élvonalába tartoznak. Németh Miklós talán utol­só maradéka a Cézanne-oknak, Van Gogh-oknak, Csontváryknak, akik még a hátukra kötötték festőfelszerelésüket és úgy imbolyogtak szélben, hidegben, esőben az idegeiket felkorbácsoló látvány után. Két jellemzőt emelnék ki: pan­­teisztikus látásmódját és ízig-vérig kolorista voltát. Mindkettő ritka a magyar művészetben, például: az előzőre Csontváry, Egry, Nagy István, Gruber Béla, a másodikra: Csontváry, Szinyei néhány képe, Rippl-Rónay, Gruber Béla. Tehát Németh Miklós ritka képességek birtokában van. Aktuális-e Németh Miklós festészete? Igen, aktuális. Sokféle ma a művészet, szakosodott mint minden tudomány. Németh Miklós festészete is képvisel egy részt, aminek kezdeteit éppen most észlelhetjük néhány fiatal külföldi mű­vésznél is. A művészetben nincsenek fontos és kevésbé fontos részek, csak minőségi különbségek vannak, mint ahogy az emberi szervezetben sem tudni, hogy a fontosabb az agy, a szív, a máj vagy a vitaminok. Mert egyik nélkül sincs élet, tehát az EGÉSZET szolgálja mind, így a művészet ezer arca is az embert szolgálja, és mivel erősen érzelmi meg­nyilvánulásról van szó, az évezredek művészi tapasztalatai ma is időszerűek, a barlangrajzoktól Mondriánig, mint ahogy biológiai mivoltunkban is benne van évmilliók tapasztalata. Németh Miklós témái: a táj, szinte mindig emberekkel, a női test és arcképek, de festett sorozatot (több száz kép) a mikrovilágról is. Tájképeiben fontos helyet kap a külváros és a gyár. Egyik kritikusa a külváros költőjének nevezte. Derkovits óta a külvárosi életet ilyen költőien nem fogalmazta meg festő. De míg Derkovitsnál az emberek személyes vonásaikat is viselik a képeken, addig Németh Miklósnál az emberek „csak” mint alkatrészek szerepelnek, léteznek egy nagy egész részeként. Ennek ellenére, vagy éppen ezért az EGY fontosságát is érezzük, sőt fokozottan érezzük (ezek a képek külön kiállítást érdemelnének). Befejezésül hadd üdvözöljem Németh Miklóst, az ,,EGY-et”, aki meglepetéssel szolgált a magyar művészetnek és örüljünk együtt e nagyszerű teljesítménynek. 1980. november 20. Deim Pál

Next