Ország Lili festőművész emlékkiállítása (Sárvári Művelődési Ház, 1981)
ORSZÁG LILI festőművész 1926-ban született Ungváron. 1950-ben végezte a Képzőművészeti Főiskolát, ahol Szőnyi István növendéke volt. 1957 óta kiállító művész. 1960—1978-ig az Állami Bábszínház díszlet- és jelmeztervezője volt. Meghalt 1978. október 1-én. A hatvanas-hetvenes évek egyik legegyénibb hangú festőjének, a nemrég elhunyt Ország Lilinek indulását, művészetének korai korszakait mutatja be e kiállítás, ízelítőt adva arról a szellemi erőfeszítésről, amelyet az egyéni művészi stílusa megteremtéséért tett. Ország Lili az ötvenes évek elején fejezte be a főiskolai tanulmányait, de nem elégítették ki az ott tanultak és nem tudott a magyar festészetnek akkor uralkodó stílusáramlataiba kapcsolódni. Mélyebbet, szellemében gazdagabbat és formailag invenciózusabbat akart megfogalmazni. 1954-től kezdve jelentek meg művészetében olyan motívumok, amelyek egyéni mondanivalója keresésére és kialakulására utaltak. E motívumok között a legjellemzőbb a bezártság, a szorongás allegorikus-szimbolikus kifejezője, a falmotívum volt. Korai képei gondolat- és formaköre a szürrealizmushoz kötődött, különösen Max Ernst, de Chirico és a belga szűrrealisták inspirálták. A modern magyar festők között pedig Vajda Lajos és különösen Bálint Endre művészete hatott rá. Ám a kortárs festők hatásánál jelentősebb volt az az élmény, amelyet a nagy történeti kultúrák megismerésekor élt át. 1959-ben járt Moszkvában, 1960-ban pedig Bulgáriában és megismerte az ikonok misztikummal teli, időtlen világát. A szürrealista igazodású korai korszakát egy már önálló hangú stíluskorszak váltotta fel, az ikonos korszak. 1960-ban még egy nagy élmény alakította művészi útkeresését: Prágában felfedezte az ősi zsidó temetőt, a sírkövek, romok történelmi időt sugalló, a pusztulást és az öröklétet egyformán szimbolizáló motívumkört. Csakhamar tovább is lépett az ikonok misztikus világánál és a fal, a falba vésett és falra rótt írás, kalligráfiák sorozata vált művészetének legfőbb témájává. Majd a falak, kövek egyre inkább ősi városok rommezőivé épültek képein. A hatvanas évek elején Ország Lili megtalálta saját útját, kialakult az a forma és jelkép rendszer, amely végigkísérte egész munkásságán. Az egyes ember útját záró, életterét körbefogó falakból, az elidegenedettség érzésének és a szorongásnak közvetlen szimbólumából ugyanis elpusztult és elpusztított romvárosok, feskótöredékeket őrző kultikus paloták és szentélyek kőfalmaradványai, labirintfolyosóra nyíló ajtókat és befele tekintő ablakokat magába foglaló falak szerveződtek és váltak bonyolult kompozíciók elemévé. Variáció sorozataiban a vissza- visszatérő motívumok a klasszikus perspektíva optikai illuzionizmusa, a repülőtávlat és axiometrikus vetületek téri együttesébe, tehát látszólag heterogén térkompozíciókba szerveződtek, de mindezt belső elrendező elv szervezte és a bonyolult formaszövevény ugyancsak összetett jelentéskört sugárzott. A jelen kiállítások szereplő művek a nagy sorozatok előkészítői, ám már önmaguk esztétikai értéke is bizonyság Ország Lili tehetségéről, felkészültségéről és vállalásának horderejéről. Németh Lajos