Takács Erzsébet gyűjteményes kiállítása (Jósa András Múzeum, Nyíregyháza, 1981)

Amikor a művészt köszöntöm, kö­szöntöm tehát leghálásabb közön­ségét is, a Láng Gépgyár vezetőit és minden dolgozóját. Közöttük is az öntödei gyáregység dolgozóit. Mindannyiuknak érezniök kell: ré­szesei a létrejött műnek.” (Vass Imre, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára 1973.) „Nem véletlen tehát, hogy Ta­kács Erzsébet 1974-ben SZOT-díjas lett, működésének vonzó mozgalmi értékei részesültek elismerésben. Szocialista hazánkban a műalkotás erényei közé számítandó társadal­mi hatása, mert a tömegek, fogé­kony elmék nélkül a korszerű köz­­művelődés igénye írott malaszt ma­radna. Takács Erzsébet szobrai em­berséges tartalmukkal, egyszerűsé­gükkel bizonyítják a népnek a nép­ről szóló művészet igazát.” (Pogány G. Gábor művészettörténész, a Nemzeti Galéria főigazgatója 1975.) „Takács Erzsébet szobrai nem­csak az ábrázoltról adnak hiteles képet, hanem mindenkor kissé ön­vallomás erejével is hatnak. Portréi mellett és között alkotásai nagyobb része kisplasztikai mű, de méretük­től függetlenül a legtöbb esetben nem nélkülözik a monumentalitást. Takács Erzsébetet elsősorban nem a szereplés, nem az eredmény megmutatása érdekli, hanem sokkal inkább a keresés, a probléma fel­vetése foglalkoztatja, vagyis maga a munka.” (Vizy Ottó művészettör­ténész 1980.) „Csupa hit, áhítat és odaadás, ezek legfőbb erényei, s ez nem ke­vés!” (1970) „Szép lassan már komolyan kell venni ezt a konok szobrászatot.” (1973) „Ez az akarat sziklát repeszt. S ami a fő, a szikla már ott reped, ahol kívánja.” (1975) „Odaadását és lelkesedését csak tisztelni kell!” (1980) (Mikus Sándor Kossuth-díjas szobrászművész) KATALÓGUS KENDŐS mészkő ERZSIKÉ portré, bronz PARASZTASSZONY portré, bronz ASSZONY KOSÁRRAL márvány ÖNPORTRÉ Nemzeti Galéria tulajdona TÉGLAGYÁRI MUNKÁS Óbudai Tégla- és Cserépipari Vállalat tulajdona DRAPÉRIÁS bronz ANYA bronz LÁNY márvány ÁLLATGONDOZÓ portré, bronz TÖPRENGŐ bronz PIHENŐ bronz MAMA dombormű, bronz HAJÁT IGAZÍTÓ bronz OLVASÓ MUNKÁS bronz KOMPOZÍCIÓ márvány ALMASZEDŐK dombormű, bronz ANYASÁG dombormű, márvány ANYA GYEREKKEL terrakotta MUNKÁS bronz ANYASÁG dombormű, fa ÖNTÖMUNKÁS bronz SÍRÓ ASSZONY fa VETKŐZŐ fa ASSZONYOK fa KÖSZÖNTÉS fa VÍZHORDÓ LÁNY fa ÜLŐ NŐ fa LEÁNYKA fa ASSZONY KOSÁRRAL fa ANYA GYERMEKEIVEL fa ALMASZEDÖK dombormű, fa BÉKE (vázlat) dombormű, fa KRUMPLISZEDÖK bronzplakett ÖNTÖDÉBEN dombormű, bronz FEJŐ ASSZONY bronzplakett MUNKÁBAN bronzplakett MODELL bronzplakett ÚJ ÓBUDA bronzplakett RÉGI ÓBUDA bronzplakett DR. HAMBURGER JENŐ bronzplakett SZIKLAI SÁNDOR bronzplakett LÁNGGYÁRI KOVÁCS bronzplakett SZENTGRÓTI ROMTORONY bronzplakett KRÚDY GYULA bronzplakett DERKOVITS GYULA bronzplakett TESZÁRSZ KÁROLY bronzplakett HÁNER JÓZSEF bronzplakett RÉGI SZŐLŐKERT UTCA bronzplakett DR. PETHŐ ANDRÁS bronzplakett KÖLTŐ B. F. bronzplakett KELETMAGYARORSZÁG bronzplakett VÁCI MIHÁLY dombormű, bronz MOHÁCSI MÁTYÁS bronzplakett

Next