Dobroszláv Lajos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása (Csontváry Terem, Budapest, 1982)

Pogány O. Gábor Dobroszláv Lajos szűkebb pátriája, Tata, Tatabánya, Komárom megye és híveinek tábora a festő nyolcvana­dik születésnapjára készül. Ez a vidék a maga művészének tekinti őt, teljes joggal, mert munkássága­­ az elmúlt több mint fél évszázad folyamán — ezekhez a helyekhez, településekhez, tájakhoz kötődött, az ottlakók figyelmétől, tiszteletétől körülvéve bontakozott ki, vált egyre árnyaltabbá. Tizenhat évig volt rajztanár Tata­bányán, majd hosszú időn át múzeumigazgató Tatán. Művészete viszont az egész országban elismerésre ta­lált; a műbarátok, a műgyűjtők szívesen vásárolják képeit, szerte a hazában sokan vannak, akik otthonuk­ban együtt élnek festményeivel, s akiket jó hangulattal bizakodó lelkülettel tölt el Dobroszláv Lajos termé­szetszeretete, a csillogó vízpartoknak, üde erdőrészleteknek, a virágdíszes mezőknek az ő műveiből áradó meghitt légköre. Bár négy évtizede lakik Tatán, működésének területe az egész Dunántúl. Leginkább talán Pannónia poétá­jának lehetne őt nevezni, s nem csupán azért, mert képein könnyen felfedezhetők a Cseke tó környékének, a balatoni szőlődomboknak, a Bakony nyúlványainak motívumai,de mindenek előtt azért a szellemiségért, amiben a derű, a harmónia nyilatkozik meg. Még a tél tárgykörében sem a zord évszak didergető intelmeit szólaltatja meg, hanem a tisztaság az ünnepélyesség nyugalmával vígasztal. Kétségtelen, hogy Magyaror­szág nyugati részének mások a természeti, égövi, művelődéstörténeti sajátságai, mint az Alföldnek a keleti végeknek, s bár honunk nem nagy kiterjedésű nemzeti tájfestészetünkből egyértelműen kiemelhetőek a regi­onális vonások különbözőségei. Dobroszláv Lajos a szeli­b dunántúli atmoszféra piktora, a felfénylő párák, dú­san burjánzó növények, színben gazdag alkonyok megjelenítője, akire a látható világ, a valóság megunhatat­lan látványa úgy hat, hogy ezért lelkesen vállalkozik az emberi lélekben fellelhető összhang művészi kifeje­zésbe. Egyéni hajlamai, tehetségének jellegzetességei arra ösztönzik, hogy örömet szerezzen képei né­zőinek; megnyugtassa őket, hogy korunk történelmi zaklatottságai közepette is töretlenül érvényesül az alko­tó munka szépsége, a jóakaratú emberek igazságérzete. Dobroszláv Lajos festészete bizonyságot teszen a boldogság lehetősége mellett, bizalmat kelt, azt tanúsítja, hogy a tatai mester rendkívül rokonszenvesen értelmezi a hivatásával járó tennivalókat, mert képességeit a törhetetlen életkedv, a jóságba vetett hit, a környezetvédő meggyőződés terjesztésére mozgósítja.

Next