Dobroszláv Lajos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása (Csontváry Terem, Budapest, 1982)
Pogány O. Gábor Dobroszláv Lajos szűkebb pátriája, Tata, Tatabánya, Komárom megye és híveinek tábora a festő nyolcvanadik születésnapjára készül. Ez a vidék a maga művészének tekinti őt, teljes joggal, mert munkássága az elmúlt több mint fél évszázad folyamán — ezekhez a helyekhez, településekhez, tájakhoz kötődött, az ottlakók figyelmétől, tiszteletétől körülvéve bontakozott ki, vált egyre árnyaltabbá. Tizenhat évig volt rajztanár Tatabányán, majd hosszú időn át múzeumigazgató Tatán. Művészete viszont az egész országban elismerésre talált; a műbarátok, a műgyűjtők szívesen vásárolják képeit, szerte a hazában sokan vannak, akik otthonukban együtt élnek festményeivel, s akiket jó hangulattal bizakodó lelkülettel tölt el Dobroszláv Lajos természetszeretete, a csillogó vízpartoknak, üde erdőrészleteknek, a virágdíszes mezőknek az ő műveiből áradó meghitt légköre. Bár négy évtizede lakik Tatán, működésének területe az egész Dunántúl. Leginkább talán Pannónia poétájának lehetne őt nevezni, s nem csupán azért, mert képein könnyen felfedezhetők a Cseke tó környékének, a balatoni szőlődomboknak, a Bakony nyúlványainak motívumai,de mindenek előtt azért a szellemiségért, amiben a derű, a harmónia nyilatkozik meg. Még a tél tárgykörében sem a zord évszak didergető intelmeit szólaltatja meg, hanem a tisztaság az ünnepélyesség nyugalmával vígasztal. Kétségtelen, hogy Magyarország nyugati részének mások a természeti, égövi, művelődéstörténeti sajátságai, mint az Alföldnek a keleti végeknek, s bár honunk nem nagy kiterjedésű nemzeti tájfestészetünkből egyértelműen kiemelhetőek a regionális vonások különbözőségei. Dobroszláv Lajos a szelib dunántúli atmoszféra piktora, a felfénylő párák, dúsan burjánzó növények, színben gazdag alkonyok megjelenítője, akire a látható világ, a valóság megunhatatlan látványa úgy hat, hogy ezért lelkesen vállalkozik az emberi lélekben fellelhető összhang művészi kifejezésbe. Egyéni hajlamai, tehetségének jellegzetességei arra ösztönzik, hogy örömet szerezzen képei nézőinek; megnyugtassa őket, hogy korunk történelmi zaklatottságai közepette is töretlenül érvényesül az alkotó munka szépsége, a jóakaratú emberek igazságérzete. Dobroszláv Lajos festészete bizonyságot teszen a boldogság lehetősége mellett, bizalmat kelt, azt tanúsítja, hogy a tatai mester rendkívül rokonszenvesen értelmezi a hivatásával járó tennivalókat, mert képességeit a törhetetlen életkedv, a jóságba vetett hit, a környezetvédő meggyőződés terjesztésére mozgósítja.