Erdős Péter festőművész kiállítása (Iskola Galéria, Budapest, 1982)

Kellő felkészültség, elegendő tehetség birtokában az őszinte szemtanú nem tehet mást, mint hogy érzékeltesse a jóhiszeműek készségét egymás megsegítésére, az élet minőségének a javítására, a szűkebb és tágabb haza érdekében teljesített A magyar képzőművészet XX. századi történetének egyik jelentős fejezete az alföldi festők műveiből áll össze, azon belül is a hódmezővásárhelyiek termése tekinthető a legsajátságosabbnak, a hely jellegét, népe jellemét kifejezni képes alko­tások együttesének. Bizonyos, hogy a szolnokiak tevékenysége is hitelesen tájékoz­tat a környék tényeiről és életéről, Holló László, Káplár Miklós, Maghy Zoltán mun­kássága hű tükre a Hajdúságnak, a Hortobágynak, Koszta József a szentesi tanya­világ illetékes krónikása. Nagy István meg szinte maradéktalan felvételt készített a városok, falvak szegényeinek sorsáról, lelki érzékenységéről. A hódmezővásárhelyi műhely művészei mintha enciklopédikusabb eredményekre jutottak volna, nagy mestereik — Tornyai János, Endre Béla, Pásztor János, Rudnay Gyula, Medgyessy Ferenc — nyomán, velük együtt, utódaik, követőik révén sokoldalú, szerteágazó összkép alakult ki a közállapotokról, a társadalmi változások drámájáról, az egyén és a­ közösség létkérdéseiről, a történelmi hányattatásokat tükröző hangulatokról. Ennek a — majdnem hogy — szociografikus érvényű beszámolónak a teljesítéséhez rokonlelkek együttműködésére volt és van szükség, a vásárhelyi képzőművészet rangját éppen ezért mindig is az összesített tanulságok biztosították. Erdős Péter a kollektívában rejlő művészi lehetőségek megszemélyesítője, a gazdag hagyomány és az egyéni lelemény képviselője, tipikusan vásárhelyi festő, aki­nek múlt és jövendő határán kellett megtalálnia hivatása értelmét. Helyzete nem könnyű, elvei, meggyőződése szerint azt kívánja csinálni, amit szülővárosa, Hódmezővásárhely fémjelez a piktúrában, vagyis azt a fajta módszert alkalmazza, ami az előző emberöltők folyamán elvezetett a „népi realizmus" példamutató reme­keihez, a magyar valóság jelképi érdemű megjelenítéséhez. A magasztos eszmei örökséghez viszont hozzá kellett tennie a maga élményeinek, felismeréseinek, követ­keztetéseinek a motívumait, mai fogalmazásban azt a többletet, ami már a szocialista haza új arculatának különös vonásait idézi, s az intellektuális és érzelmi fogékonyság festői jelentkezése. Ismeretes, hogy itt-ott milyen otromba támadások olvashatók a művészi érté­kek folyamatossága ellen az eredetiség, a formarombolás, a korszakváltás igényének az ürügyén. A szektások, a sznob görcsökben vergődő kozmopoliták Hódmezővásár­helyet is ostrom alatt tartják már vagy tizenöt esztendeje, elvitatják a közérdekű vallomások létjogosultságát. Erdős Péter is azok közé a vásárhelyiek közé tartozik, akiknek a gondolkodásmódját nem zavarják meg a hamis próféták, a félrevezetett ügyvivők, továbbra is legjobb szándékának megfelelően teszi a dolgát, nem hajlandó lemondani az igazmondásról, megtagadni a kiváló elődök hagyatékának a szellemisé­gét. Nem hagyja cserben sorstársait, kollegáit, az országos és helyi gondok, örömök művészi megszólaltatásának a szolgálatát, a közemberekkel szolidáris művészértel­miség őrhelyét, hasznos cselekedetek vállalására. E feladatok elvégzéséhez Erdős Péter is indokolt­nak vélte, hogy a nemzeti művelődés vásárhelyi kimunkálóinak az útjára lépjen, lelkiismeretére, szívére hallgasson, amikor szót emel honfitársaiért, emlékezteti őket otthonuk, lakóhelyük szépségeire, hűséget tanúsít közös életformájuk, az elbecsaló anyatermészet iránt. Minderről csendben, szerényen érvel, a vásárhelyiek korábbi nemzedékeinek a zaklatottsága mintha lecsillapodott volna, hiszen a materiális felté­telek szorítása enyhült. Az elme, az együttérzés mégse lazíthat, a tudnivalók, a teendők száma nem csökkent, mert a tudatra, az erkölcs helytállására ezután még több kötelesség hárul. Erdős Péter belátta, hogy Hódmezővásárhelyen akkor kor­szerű a művész, akkor felel meg a posztmodernség kívánalmainak, ha nem tér ki a felelősség elől, amivel szülőföldjének, földijei boldogságának tartozik. Őszintén, bo­nyodalommentesen, egyértelműen kell közölnie észrevételeit, látomásait a harmonikus együttélés esélyeiről. Pogány Ö. Gábor

Next