Gerlóczy Sári festőművész rajzainak kiállítása (Helikon Galéria, 1982)
Szentkuthy Miklós Kiadja a Műcsarnok Felelős kiadó: Hídvégi István igazgató Gerlóczy Sári festőművész kiállítása Helikon Galéria 1982. január 14 —február 7. A kiállítást rendezte: Szamosi Ferenc A katalógust tervezte: Lampert János Fotókat készítette: Lelkes László ÁRA: 3.— Ft Ha címet adnék egy Gerlóczy Sári rajzairól szóló tanulmánynak — aminek sajnos vagy hála az Égnek itt nincs helye —, az a cím bizonyára ez volna: A Vonal Apoteózisa, Felmagasztalása. Műtörténeti óvodákban is tudják, hogy ezerszínű festmények és csökkentebb számú szobrok milyen triumfáló főszereplői a művészet sok-sok évezredes kalandjának. De most mégis az ősember ősvázáinak rajzai, karcai jutnak a néző eszébe: talán az első ábra az ősvilágban mégis vonal, vonal, vonal, karcolat és vésés volt és nincs izgalmasabb, mint hogy ez az archeológikum borul a leglángolóbb tavaszba ezeken a leghuszadik századibb képeken, — Lascaux-i sziklarajzok, görög vázák, Picasso balett-tervei és ,,Minotaurus"-sorozata után — (ezer hasonló vonal és vonal-közjáték lexikonokba és nem ide tartozik). A rajzok tárgyai: a legizgalmasabban egyesítik Európa két nagy (örök vagy múlandó?) mitológiai áramlatát, a pogány erotikát (őserotikát, mindenerotikát) és középkori religio catholica golgothás, töviskoszorús, glóriás, kelyhes-ostyás kép- és hitvilágát. Vérfertőző csók és Beato Angelico-leheletű szentáldozás itt egyértelmű. Ezek a rajzok a világ minden mítoszának lélektani gyökereit tépték ki a Jungok és Freudok által ásogatott földből (mások is már, tán még nagyobb ásóval, még mélyebben, még régebben ásogattak), — és ami ehhez a margójegyzethez tartozik, — szinte félelmetes, hogy ezeken az ábrákon ezer egyértelmű formulákon, az előember és a XX. századi ember egyvonalas hieroglifáin, mindig valóban csak az ember idomai szerepelnek (petesejttől angyalok táncáig: Gerlóczy Sári nem szűkítette a skálát alig-homo és fí//-homo grafikus hangnemeiben), — a világi élet tárgyai, tájai alig vagy sehogy-sehol se láthatók. Motívumai (azok a bizonyos formulák, „sex-matematikus" figurák, psyché és natura lényegre meztelenített hieroglifái), motívumai — monotonak, néha feketén és eszelősen vissza-visszatérő refrének? Embriók, halvaszületettek, mellre lekoppanó Krisztus-fejek, élni szinte sosem akarók, értelmetlen áldozatok ismeretlen istenek láthatatlan oltárain: a rajzok alkotója lesz a legelső, aki ezeknek a (van más is) motívumoknak kísérteties örökjelenlétét, ismétlését, lélektani, biológiai, mitológiai, vegytani, kozmogóniai kényszerűségből, nem szégyennel, hanem büszkeséggel vallani fogja. Lélektani ok? Születés, halál, sexus, nyomor, éhség egy megváltó annunciátióra, desperáció és orgia, hitre szomjunk, kétségbeesett káromlásaink. Itt kell Krisztus lábába (lásd a rajzot) keményebb szöggel leszögeznünk, hogy nincs nagyobb gyönyörűség és történelmi igazság, mint egy-egy műalkotás égő rokonságát felfedezni saját kora mindenféle, de elsősorban tudományos gondolkodásával. Junggal, Freuddal (érték? nem érték? — a lényeg, hogy óriási szerepe van), — végeztünk. A rajzok konfraternitása biológiával? Ez (molto semplice): a figurák „ezerszer" átalakulnak, sokszorozódnak, masculinum és femininum bolond játékossággal és az élő állati sejtek ezerértelmű ezer lehetőségével cserélődnek („polivalencia" — így mondják nagyokosék, véletlenül nagysággal). A rajzokon ez hol a hindu hitregék ezer karjával, hol a sejtkutatók mikroszkóp-fotóival jut kifejezésre. A Kálváriák stációi közben (divatos kifejezés:) „ajánlatos olvasmány" Steinmann Henrik „Állatok Násza" című könyve. A rajzok ösztönös rokonsága (az „ösztönösség" szavát és tényét itt Vulkánusz kalapácsával kell a Végzet árverési asztalára verni), a rajzok ösztönös rokonsága a legmodernebb fizikával ez : a rajzokon a figurák egybeolvadása, szétfutása, újraragadása, szakadása és részeg azonossága, képzőművészetileg ragyogóan fejezi ki tudományos új tudásunkat, vagyis azt, hogy szerves és szervetlen között ásatag naivitás különbséget tennünk, — ásványok, virágok, állatok, emberek, kacagva kozmológiázó kozmoszai egy, egy, egy anyagúak. És, ennek a művészetnek széplényegét summázó széplitániájából ki ne felejtsük: noha az alkotó örökké a Hádesz gnómjait ostorozza vagy temeti a néző elé, — mégis (ez egyik legnagyobb érdeme): angyalok, tündérek, Arielek és Mirandák, — teratológiai Drakulák (szörnyszülöttek) mellett — Canova és a Szent Iván éji Álom harmóniahárfás eliziumi nimfái legelnek. Bosch Viktor lelkéből rabolta tán a rajzoló a levert mákfejekhez hasonló, önsirató Nihil-lárvákat, de? — denevérszárnyak szivárványos pendantjai: az Angyali üdvözlet angyalai. Majd ha a rajzgyűjtemény végignézése, a virtuozitás élvezete után (balgák balgája, aki a technika remekléseit lekicsinyli !), a nézők a félelmetes és univerzális emberi alaptémákról elmélkednek, ők próbálják eldönteni, hogy a kárhozat vagy valahol valaholi megváltás panorámájának voltak-e tanúi.