Kecskeméti Sándor kerámikusművész kiállítása (Budapest Kiállítóterem, 1982)
Kecskeméti Sándor keramikusművész kiállítása BUDAPEST KIÁLLÍTÓTEREM BUDAPEST V., SZABADSAJTÓ ÚT 5. 1982. ÁPRILIS 21-MÁJUS 23 A Budapesti Képzőművészeti Igazgatóság rendezésében összeállította, a katalógust szerkesztette és rendezte Néray Katalin Katalógusterv: Bogár Imre Fotók: Ruska Judit, Juhász Imre (18. sz.), Nádor Katalin (1.sz.) Felelős kiadó: Zsigmond Attila főigazgató Statisztikai Kiadó Vállalat Felelős vezető: Kecskés József igazgató Nyomdaüzem — 82—5155—09 Részletek egy beszélgetésből —Örülök, hogy megint együtt dolgozunk egy kiállítás megvalósításán. Utoljára két éve csináltuk, a tihanyi anyagnál. Mit állítunk ki itt? Váltottál-e valamit Tihany óta? —1980-ban négy hónapot dolgoztam az NDK-ban egy kerámia üzemben, a tihanyi kiállításra is onnan jöttem haza. A két dolog tehát párhuzamos volt, mégis lényeges a különbség. Amit Tihanyban kiraktam, az hosszas kísérletezés és műhelymunka eredményéből állt össze. Az NDK-ban viszonylag rövid idő alatt rengeteget és koncentráltan dolgoztam. A folyamatos munka, az üzemi, ipari háttér lehetővé tette, hogy a korábbi tanulságokat is realizáljam. Ennek a javát szeretném most itthon is bemutatni, kiegészítve néhány legújabb munkámmal. —Szóval főleg a reliefeket, néhány figurális dolgot és az organikus oszlopaidat. A reliefeket régen is szeretted, papírból és agyagból egyaránt. A régebbi, relief formába rendezett agyag történeteidben van sztori, az anyag gyűrődésének drámája eleget tesz a sorozat-dramaturgia követelményeinek. Úgy látom, ezek az új reliefek semmiféle evolúciós kapcsolatban nincsenek egymással. —Mindig megpróbálok úgy dolgozni, hogy ugyanazt a problémát több oldalról körüljárom. Ettől még nem keletkezik sorozat, csak változatok egy témára. Ezek a változatok azután önálló életet élnek. A sorozatok elszaporodásában sok a rafinéria, egy műnek számít például egy kollektív kiállításon. Ezeknél a reliefeknél főleg az öntőmasszák különböző tulajdonságai érdekeltek, ahol pedig mázaztam, ott a „külső redukciót” alkalmaztam. 一 A színekről jut eszembe, valamikor festő akartál lenni. Van ennek valami köze sajátos hegesztőpisztolyos technikádhoz? — A külső redukciós technikára én rátaláltam, illetve az talált rám, felvettem a lehetőséget. Egy ideig elbűvölt maga az eljárás, de azután jelentést is akartam adni a színnek. Mégis hagyom, hogy a véletlen is dolgozzon helyettem, a tűz soha nem rontja el a munkát. Az az élő kapcsolat is vonz, amely nem ér véget azzal, hogy az ember becsukja a kemenceajtót és vár, hanem az égetésbe is beleavatkozik. Legutolsó nagy élményem ezzel kapcsolatos, a tavalyi siklósi és kecskeméti szimpozionon kiváló kollégák közt, nagyon jó nemzetközi társaságban csináltuk az „égetés a szabadban''-játékot. Ennek talán soha sincs vége, mindenki tud hozzátenni és elvenni belőle, alkalmazni saját egyéniségéhez. Aktuális volt, hogy a tüzet, mint eszközt úgy alkalmazzuk a munkában, mint teljesjogú alakító tényezőt.