Ridovics László festőművész kiállítása (Ferenczy Terem, Pécs, 1982)
Pécs művészeti életének jelentős eseménye Ridovics László képkiállítása a Ferenczy teremben. Az 1925-ben született Munkácsy-díjas mester személyében a mai magyar piktúra egyik legjobb koloristájával ismerkedhet meg a közönség, aki kivételes képességeit a közöttünk zajló élet megnyilvánulásának művészi általánosítására használja fel. Ha a kép tartalmi és esztétikai oldala felől közelítünk alkotói felfogásához, azonnal kitetszik, hogy a festői és szerkezeti megoldásokat hangsúlyozó, a témát csak motívumként hasznosító vonulatokkal szemben Ridovics Lászlónál az inspiráló tartalmi vonatkozás az elsődleges Csak olyan tárgyakat és témákat fest meg, melyeket átélt és megértett, s amelyekkel rokonságot vállal, illetve melyeket társadalmilag is fontosnak és előremutatónak vél. Festészete jellegzetesen példázza azt, hogy a világnézet miként ölt testet a képzeletben, s a művészi produktum miként formálódik az alkotó hitvallását, szemléletét tükröző társadalmi-művészeti vallomássá. Ez a realista alapállás egyben azt is jelzi, hogy a festői-szakmai problémák ebben a piktúrában kifejezetten az érzelmi-gondolati tartalom legmegfelelőbb kifejezését szolgálják. Képeinek erejét expresszivitásuk adja meg, ez azonban sohasem azonos nála az expresszionizmus szemléleti egyoldalúságának, vagy stílusjegyeinek külsődleges alkalmazásával, mindössze az irányzat szuggesztivitását veszi át és használja fel mondanivalójának alátámasztására. Ridovics László munkásságában kitüntetett szerep jut a tájképnek, s talán nem is véletlenül. A tájábrázolás ugyanis az ő felfogásában nem a látványok stilizált visszaadásával azonos, hanem a szüntelen változó világ megragadásával. Legjobb képei mintegy a civilizációs fejlődés folyamatában, az átalakulás drámai feszültségében tárják elénk a táj arculatát, olyan vitális elevenséggel tehát, amely szimbolikus értelmet, a tájban élő emberre is utaló, rejtettebb tartalmakat visz a természeti tárgyak és jelenségek megjelenítésébe. Vásznain kedvvel idézi szőkébb pátriáját, a ligetektől beárnyékolt, patakoktól szabdalt jellegzetes hangulatú vasi tájakat; a földrajzi és kromatikus vonások ezeken különös bensőséggel, s egyfajta romantikus pátosszal vannak megjelenítve. Ellentétben festőink zömével, Ridovics gyakorta és szívesen vállalkozik portréfestésre, a figurális ábrázolás e talán legnehezebb vállfájára. Jól tudja, hogy a fotográfia megjelenése óta haldokló portréfestészet nem járhat a régi úton. a legfőbb szempontja a jellemábrázolás kell, hogy legyen, a naturális formák és vonások átfogalmazása a személyiség tükrözésére. A karakter jegyeit többnyire a színfoltok kifejező ellentéteivel, plasztikus ritmikájával hozza a felszínre, megsejtetve egyben az ábrázolt modell tipikus vonásait is. Portréfestészete is jelzi, hogy a tematikusnak nevezett motívumkor, a politikai tárgyú kompozíció, a munka- és a munkásábrázolás sem idegen tőle: életünk derűs, halk szavú szépségei mellett rendre felkéredzkednek palettájára a tragikus, drámai mozzanatok és helyzetek is, amelyek megjelenítésében hasonló tárgyilagossággal jár el, mint pozitív élményei,tolmácsolásában. Életművében — joggal állíthatjuk — a sajátszerű értékekben gazdag magyar pikturális hagyomány, a nagybányaiak lírai természetlátása és a szocialista művészet hangsúlyozott társadalmi érdeklődése lel kvalitásos folytatásra, korszerű kifejezésre. Tasnádi Attila