Szilágyi Imre grafikus kiállítása (Medgyessy Terem, Debrecen, 1982)

fog mondani utókorunk, ha majd azt a sok szamárságot átnézi, amit az alföldi és nem alföldi, reális és absztrakt művészet jegyében összefecsegtek. Úgy gondolom, hogy nem pókhálós ablakok, korhadt fejfák, vagy akár veronai emlékek s debreceni templomok metszetében állítják fel mértéküket. De abban, ami a láttatott mögött ott kell legyen: az emberséget (de elkoptatott fogalom!), a tisztességet (mi is ez?), a hűséget (mihez?) fogják számon kérni. Majd az ő igényükkel, Szilágyi Imre, hiszem, kiállja a próbát. Ha az elmúlt paraszti világot fogalmazza meg, a humánum, az emberség próbáját állítja emlékül. Ott a helye a népi írók utóhada sorában. Van miből merítenie. Lehet, hogy sokak szemében nem jó út­levél, ha Debrecenben született, mint ő - s hogy Hajdúböszörményt vállalta később munkahelyül -, az meg sokat se mond. A népi írók egyrészt, a népből felnőtt művészet — másrészt­­, lássuk be végre, nem düledező tanyák, csónakos fejfák, árok partjára kicsapott lovak emlékképét jelenti. Egyetlen, a parasztságot, a pa­raszti múltat, s ha úgy vesszük a népet egészében vállaló, alkotó nem a magányos tanyák emlékét akarta megtartani. De azt a közösségi tudatot, azt a tisztességet, az értékek rendjét, ember és ember közötti kapcsolat szépségét, természet és em­ber egységét igen. A televízió nem régen mutatott be filmet öregekről. A nyolcvanadik évében járó asszony két vödör vízzel baktat, se ablaka, se ajtaja tanyája felé, ahol egymaga éli utolsó esztendeit. Előtte megjárt négy kilométert, hogy ugyanezzel a két vö­dörrel a szomszéd tanya magányos öregjének vigyen ivóvizet. Nem tanyáról volt itt szó, még nem is arról a névtelenről, akinek az arcát se láttuk, hanem a tisz­beszélnek, amit szóval kimondani lehetetlen. Szépek ezek a képek, megszólítóan vonzóak. De, ha nem érezzük belső tartalmukat, ami mögöttük van, akkor csak látványosak, dekoratívek. Napjainkban tetszetősen sokan alkotnak, de egyre ke­vesebben, akik mögött a kimondott szó, megformált kép emberi, történelmi hitele áll. Szilágyi Imrét ezért kell becsülnünk, mert nem csupán mélységes mondani­valója van, de azt ki is tudja mondani a ma nyelvén, mai eszközökkel. tességről, a másik ember iránti megbecsülésről, gondoskodásról, arról, ami a kép­ernyőn szóban és szövegben nem jelent meg. Nos, Szilágyi Imre képei is erről Koczogh Ákos FOTÓK: VENCSELLEI ISTVÁN Múlt év végén kiállítottak a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep magyar résztvevői Budapesten, a Csontváry Teremben - a kritikusok néma tüntetése kíséretében. Pe­dig kevés ilyen színvonalas bemutatkozást láthattunk mostanában - kétségtelen - figurális alkotásokból. Senki sem mondhatja, hogy nem értem és becsülöm a ma­guk helyén az ,, absztraktakat ”, az ,,avantgarde”-ot, hiszen előbb írtam Kandinsz­­kijről vagy Martyn Ferencről, mint újdonsült felfedezői. De épp úgy becsülöm, s hangsúlyozom, a maga helyén, aki még ma is meg­meri és tudja fogalmazni lá­tomásait olyan nyelven, hogy ne kelljen átszámítani az almát és körtét a plusz bére. Mert az alma és a körte se nem több, se nem kevesebb elvontabb fogal­maiknál, de más. Minden művészet absztrakció, minden elvont a realitásban gyö­kerezik. És minden tájszótárban megtalálható, képben kifejezhető valóság a mű­vészet nyelvén annyit ér, ami ott áll mögötte, irodalmilag megfogalmazatlanul. Mikor e sorokat írom: karácsony van. A karácsonyfán minden hazug, minden érték hamis, minden látható értelmetlen. De mögötte ott áll fedezetül a gyermeki tisztaság em­lékezete, a családé, az együttlété, a békességé. És ez teszi emberi értékké. A sok jó kép között, ott a Csontváry Teremben fogva tartottak Szilágyi Imre metszetei. Ha verbálisan az irodalom nyelvére fordítjuk át, nem volt ezeken a ké­peken egyéb, mint rogyadozó ház, madárijesztő, megdőlt fejfa. Folytatom, amit már Székelyhídi Ágoston írt Szilágyi 1977-beli kiállításának katalógusához, vagyis: „Nem képet, hanem világképet metsz és rajzol.” Itt szűnnek meg a határok. Napjaink nagy, polgárt hökkentő halandzsái, ötletművészei közül itt lép elő a mesterségbeli tudás minden készségével a gondolkodó ember, a küldetését és felelősségét lelki­ismerete, teljes odaadása jegyében vállaló. Előre is szégyenkezhetünk, hogy mit MADÁFI IJESZTŐ A BAGOLY KALANDJAI ÖREG BÖSZÖRMÉNY

Next