Arató István festőművész kiállítása (Diósy Antal Terem, Gyöngyös, 1983)
Az első állomást az Élet jelentette nehéz megpróbáltatásaival. Erős és állhatatos küzdelemmel azonban úrrá lett a történelem és a körülmények adta nyomasztó erőkön, nem a sors, nem a magány, hanem a tehetségével, akaratával kivívott művészet lett a győztes Benne és Általa. Az indító meredély után újabb kaptató következett, de ez már a kifejezésért kezdett csata volt, hosszú, szívós állandósult folyamat. Képírásunk plurális küldetésében Arató István saját szándékainak és belső erejének megfelelően találta meg a maga külön festői parcelláját. Mit jelent ez festői gyakorlatában? Elsősorban annak örömét, hogy a világ tényleges és fellelhető szépségeit választott képi motívumaival megragadja. Mindez egyúttal olyan fokozott társadalmi igényt elégít ki, mely a „lakótelepi” ember természettel kapcsolatos vágyódását biztosítja. Ami az agglomerációt illeti, százezrekkel növekedett e fáktól, vizektől elszakított felnőttek, gyermekek létszáma. Számunkra különösen fontos üzenet Arató István képsora budakalászi dombokról, hóolvadásról, kesztölci házakról, csobánkai völgyről, pomázi cigánysorról, nagymarosi pincékről. Ez az ő festői birtoka, melyet megoszt közönségével. Van közönsége, s ez a tábor növekszik a képek értékrendjének megbízhatósága, szakmai, emberi becsülete révén. Az is hivatása, hogy az urbanizáció türelmetlen átalakításait figyelje, így örökítette meg az angyalföldi tűzfalakat, a szürke és piros tónusokban lélegző külvárost, mely ma már csak az emlékezetben él és Arató István képeiben. Ez is tett a javából, hogy krónikása lett a változásnak, megörökítője annak, ami elmúlt. Ezt az életünkbe vágó leletmentést festészettel végzi, esztétikai energiákkal, dokumentatív fontossággal. Ahogy egykor Canaletto Velence állapotát, vizuális helyzetét jegyezte fel, azt végzi Arató István a maga szűkebb angyalföldi-budakalászi-pomázi-kesztölci egységeivel, mely nemcsak forrása, hanem szűkebb hazája, festői pátriája is, ahol visszatérhet a természethez és képeivel visszaadhatja az embereknek az „elveszett paradicsomot" az ősztől zilált, de festőileg rendezett táj észrevett és ábrázolt tereptárgyaival. Ez a pontosság bensőség is, annak igazolása, hogy a világ mindenütt otthon számunkra, ha emberileg méltók vagyunk rá. LOSONCI MIKLÓS 83-74 GENERALART Dorogi Nyomda l '1;' iWl ' 1 i StJSP ► . i i jr*% • finaffr 'v ’ jrrT''1 -ff- ARATÓ ISTVÁN PÁLYAKÉPE ARATÓ ISTVÁN született Budapesten 1922-ben. Tanulmányai után képzőművészkörökben tanított és a Vegyiipari szakszervezetben dolgozott. 1956 óta kizárólag festészetből él. Sok kollektív kiállításon vett részt és sok egyéni kiállítása is volt. A legfontosabbak: 1964. Szeged, Gulácsy Terem; 1965. Budapest, Műcsarnok; 1966. Békéscsaba, Munkácsy Mihály Terem; 1970. Nagykanizsa, Egry József Terem; 1973. Szekszárd, Szinyei Merse Terem; 1974. Pesterzsébet, Vasas Művelődési Ház; 1977. Salgótarján, Képcsarnok Bemutatóterme; 1979. Eger, Rudnay Gyula Terem; 1981. Budapest, Paál László Terem; 1982. Német Szövetségi Köztársaság Stuttgart, Böblingen. A művész pályafutása során tanulmányútokat tett a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Prágában, Párizsban, Olaszországban, Hollandiában, a Német Demokratikus Köztársaságban stb. Képei itthoni műgyűjtőkön kívül megtalálhatók svájci, németországi, amerikai, japán gyűjtők birtokában is. F. k. : Köteles István