Bér Rudolf festőművész kiállítása (Ernst Múzeum, Budapest, 1983)
Bér Rudolf életmű-kiállítást rendez, összegez. Közel 35 év festőtevékenységét egy retrospektív tárlaton áttekinteni szinte lehetetlen. A korai időkből csak néhány képet állít ki — emlékeztetőül. Majd ahogyan szaporodnak az esztendők többet is, elsősorban pedig az utóbbi tíz év eredményeit. Életútja szerencsésebb, mint a kortársak pályája, akik sokféle vargabetűvel jutottak el saját stílusukhoz és különböző kísérletek között járták meg a fejlődés hegyeit-völgyeit, őt sem hagyták érintetlenül az elmúlt évtizedek képzőművészeti stresszei, de makacsul kitartott korán megtalált kifejezési módszere mellett, festményei monumentális , murális műveivel erős kölcsönhatásban alakították stílusát. Képei sok ezer mű között is első pillantásra azonosíthatók, mert festővilága karakteres, kompozíciói öntörvényükön belül módosulnak, finomodnak, változnak. Művészetét itthon és külföldön sokan méltatták már. Legtöbb elemző írás, mint a XX. századi modern európai törekvések és eredmények magyar példáját, továbbfejlesztését említik ; a dinamikus képalakítást, a tektonikus formák szerkezetét, az erőteljes színeket, síkokkal tördelt felületeket. Gyűjteményes kiállítása e folyamat kialakulását is megmutatja. 1949-ben, Bernáth Aurél tanítványaként fejezte be a főiskolai éveket. Ez a körülmény meghatározó volt abban az időben : az intellektuális-lírai látványfestészetet jelentette. Az ember volt és maradt Bér képeinek igazi főszereplője, érzelmeivel, tárgyaival, társas kapcsolataival és szűkebb-szélesebb környezetével. Társadalmi érdeklődése is az emberi viszonylatokat feszegeti, korunk eszme- és gondolatvilágát. Ebbe a programba minden belefér. Fiatal korában a lírai jelenetek ragadják meg, eszközei is lágyak, simulékonyak, hangulatot és atmoszférát érzékeltetnek. De már akkor is szokatlanul nagy méretben dolgozik. Régi munkáit nézegetve, úgy tűnik, hogy az erős szín, a megfigyelés részletekre kiterjedő pontossága kívánja a nagyobb felületet, az a kísérlet, hogy a valóság látványi része, az ecsetjárás örömével, könnyedségével, az összefoglalás lehetőségével találkozzék. A ráció az érzelemmel. Idők folyamán ez a primér érzelmesség eltűnik, mégsem lesz szegényebb a líra, keményebb, művibb a humán tartalom. Igaz, hogy képein a jelenséget, az állapotot kutatja, hiszen valójában nem történik semmi, amit képi leírással meg lehet közelíteni. De érezhető az általánosítás vágya, a megismerés olykor jelképekbe sűrített jelenléte. Festői történést figyelhetünk meg képein, a merengés, a líra drámába fordul át s mindennek eredménye a már-már indulatos formaütköztetés. A festő megismerte korának és az egyénnek heroikus küzdelmeit, ellentmondásait, megtalálta a valóság és a látvány néha egymást közömbösítő, mélyebb értelmét, így valósította meg színben és formában igen hangsúlyos kompozíciós elgondolásait, s festett mindig kedve szerint, sohasem az aktuális igények alapján. Sík felülettel bontott, erős kontrasztokra hangolt tárgyi motívumai egyfajta belső robbantás után nyerik el egyensúlyukat, a téma nem cselekményt szolgál, hanem a festői temperamentum megnyilvánulásának legjobb lehetőségét. A XX. század harmadik harmadában minden művésznek, de különösen az olyan tájékozott és művelt festőnek, mint Bér Rudolf, rendelkezésére áll az elmúlt korok, valamint a kortársak alkotásainak minden tanulsága. De éppen ez teszi kötelezővé, hogy igényesen