Decsi Ilona és Kéri Imre grafikusművészek kiállítása (Vigadó Galéria, Budapest, 1983)

Grafikus házaspár mutatkozik be. Megszállott emberek. Technikát, stílust kutatnak évek óta. Ketten, kétféleképpen. Ami közös bennük, az a világ mélyebb, teljesebb értelmezésének vágya, azért használnak többféle eszközt, azért ismétlik, fokozzák témáikat. Decsi Ilona élményeihez, az emlékezés finom, elégikus hangulatához a tűhegyes ceruza illik leginkább. Ebben érte el a lebegést, súlyos gondolatok látszatra könnyed megjelenítését. Az ember érdekli, a test láthatatlan, alig derengő fényes­­árnyai, az arcokba írt sorsok, álmokba kivetülő szorongás. Ha olvasmányait idézi, akkor is sajátjává válik a szöveg a köl­tők, írók hite, igazsága, szenvedése. Mívesség, a részben az egész kifejezést vágya vezérli. A hófehér papírfelületen le­heletkönnyű satírozással őrzi meg a vonalat és egyben plasztikussá formálja a kiválasztott jelenetet. A tárgyak élővé vál­nak keze alatt és beszélni kezdenek. Rézkarcai más módon közelítik meg az emberi lelket. Szereti a régi fényképek múl­tat idéző hatását, a magány, az eltévedés pillanatait, így választja ki azokat a képben alig elmondható érzelmi tartal­makat, amelyek a grafika féltónusaival, a környezettel, az időbeli távolság élet­díszleteivel a nézőt megragadják. Szomo­rú-szép világában a női elérzékenyülés otthonra talál. Kéri Imre szigorúbb, fegyelmezett, nagy feladatokkal birkózó alkat. Nagyméretű rézlemezeket munkál meg, s a csupasz fémet támadja különleges szerszámokkal. Igényes, hosszú kísérletezés után születik meg a hidegtű és a mezzotinta nyo­mat, amely minden nyomtatásnál más hangsúlyokat kap. Több lemezről nyomtatja színes rézkarcait, technikai újításai mindig a tartalmat teszik szuggesztívabbá. Tiszteli nagy elődeit és vallja, hogy mindent ki lehet fejezni a grafika nyel­vén. Sötét, egyenletes felületből villannak elő a világosabb részletek, raszterpontok sokasága szólítja életre az ábrázo­lást. Titokzatosak képei, s talányosak is a maguk módján, hiszen szívesen kalandozik a történelemben, irodalomban, ze­nében, ahol tárgyakra, figurákra bízza mondanivalóját. Bársonyos felületek szépsége nem vonja el a figyelmet arról, amit az élet és halál örök témájából és személyes indulatainak, emlékeinek drámai-gondolati tapasztalataiból átadni kíván. Különös, hogy eltérő stílusú munkáik ellenére mennyire közös bennük az emberi-művészi felelősségérzet és az együttérző, lírai azonosulás emberrel, korral, a lélek dolgaival és a kultúra kincseivel. D. FEHÉR ZSUZSA dr. Decsi Ilona 1950-ben, Budapesten született. A Művészeti Gimnázium tanulmányai után a Képzőművészeti Főiskolán­­ Szentiványi Lajos osztályán tanult és diplomázott. 1977-től 1980-ig Derkovits ösztöndíjas. A Művészeti Alap és a Képző­művész Szövetség tagja. Első önálló kiállításának dátumja 1975. 1982. Hannover (De­­csi-Lacza Márta). Kéri Imre 1945-ben, Balatonfüreden született. 1966-tól 1971- ig a Képzőművészeti Főiskolán tanul, Szentiványi Lajos, Ék Sándor, Raszler Károly és Rozanits Tibor irányításával. Kiállításai: 1972. Balatonfüredi 1973. Ferencvárosi Pincetár­lat; 1974. Stúdió Galéria; 1978. Velence, Kassel; 1980. Han­nover, három hónapos ösztöndíj Hollandiában. Közös kiállítások: 1979. Ny-Berlin (Kéri —Decsi) és az NSZK más városaiban több társával, 1982. Hamburg (Kéri—Decsi); 1983. Stuttgart (Kéri-Püspöky-Szemethy), 2 és 4 számú fotón Decsi Ilona, 3 és 5 számú fotón Kéri Imre alkotása.

Next