Gyönyörű ez a mai nap Rabinext Stúdió festészeti kiállítás (Szentendre, Vajda Lajos Stúdió, 1983)
A pohár fala és a MENYASSZONY Tolvaly Ernő művészetéről . „Csaknem minden nép mondái arról tudósítanak, hogy az emberiség a vízből szállt ki, és a lélek égi lehelet. Különös: a tudomány megállapította, hogy az emberi test csaknem kizárólag vízből áll. Kicsik leszünk. Kiszállva a vonatból, mellyel az európai energiák sűrű hálózatát átszelték, még ettől a mozgástól remegve, a testvérek sietve fölmentek a magaspartra, és úgy álltak a tenger és az ég nyugalma előtt, ahogy száz- meg százezer évvel korábban álltak volna. Agathe szemébe könny szökött, Ulrich lehajtotta a fejét. Kart karba öltve...” (Robert Musil) „... a mindennapi élet embere. Aki megadja magát a jelennek. Azaz nincs benne sem törekvés, sem ragaszkodás; egyik teendője nem fontosabb, mint a másik ; ha emberbaj kerül elé, azt nem kell egy más bajért otthagynia, minthogy magának semmit sem akar, mindenre egyformán rászentelheti magát.” (Németh László) „...” (Marcel Duchamp)" Fény és sötét, férfi és nő, föld és ég, tűz és víz, bal és jobb, élet és művészet, kép és szöveg, itt és most stb. Ilyenféle pólusok között szándékozom mozogni a fenti „tetszés szerint fölvett” három „pont” által meghatározott „síkon”, oly módon, ahogyan ezt írom, fehér papírra fekete filctollal, amelyen szürkés betűkkel ott a márkanév: COLOR. Az idézetek „köré írható kör” nem határolja be Tolvaly Ernő művészetét, én mégis „közös középpontot” keresek. Mert „a mű nem gömb, hanem körlap, metszet. Az alkotás folyamata ezt a kerületet szűkíti ponttá” - mondja T. E., és ezen megfontolás jegyében írta tervezett filmje forgatókönyvét egy kúp palástjára. Gondolatmenetünk (mintegy „enyészpontról”) a részletmásolatoktól indul, a festészet felől Hes34«» tatest , minthogy „mindenben van egy kulminációs pont, és ez a pont - a döbbenetes fény-, árny- és színhatás ellenére is - mindenkor legközelebb esik szemünkhöz, míg a tárgyak széle egy látóhatárunk szélén lévő központba húzódik vissza”. (Cézanne leveléből) PAUL CÉZANNE : FÁK JAS DE BOUFFANBAN (Részlet) - a vászon bal felső, kezdő sarkára festett látszólag véletlenszerű kivágás sarkítottan mutatja a párhuzamosságot az üres vászonnal; a festék a festésről „szól”, a tevékenységet fejezi ki. Anyag és fogalom közeledik itt, s abban a közhelyben keletkezik rés, hogy a festmény, mielőtt bármi anekdotikus ábra lenne , felület. Hasonlattal : „nézem, mi az? Köze! megyek : üveg és máris átnézek rajta” ( T. E.) Kísértés útközben : a képvilág illetékességét a felszínre korlátozni, és kiküszöbölni minden személyes esetlegességet, hiszen a tökéletesség stílustalan, torzításmentes. A stílus technikai hiba, a rosszul öntött üveg grimasza. A személyiség az ideálistól való eltérés, dezertálás, a reprodukció tévedéséből eredeztethető „artisztikum”. A másolás pedig a stílusnélküliség iskolája ; „fényáteresztővé” kell válni a transzparens formaadásban. Az örökölt múltat másként folytatja az I MAESTRI DEL COLORE-széria, ahol a sokszínű klasszikusok az utolsó képen betűkké szürkülnek ; a kép szűkül - a megnevezés válik (fragment)képpé. A szöveggel azonosított festményben közös nevezőre hozott mesterekkel az történik, ami a Cézanne-másolaton a fákkal: a festéktől nem látjuk az erdőt, vagyis részei voltunk valaminek, emlékünk egy címke, az egységesítő keret , a sorozatcím. Ezt ismétli az egyik első performance, a GRAND PAS DE QUATRE (1977). A zene, a balerinák és a kutyák adta élmény, a Degas képvilágát idéző dekoratív dekadencia veszti el színeit az emlékezésben, amit a negyedik táncosnő előlegez az előadás végén, rajzszénnel felírva a darab címét a háttérül szolgáló paravánra, így a későn érkező kiállításnéző csak címet lát „kép nélkül". (A fogalom felett, a leírással selejteződnek az események és fogynak a képek... A tárgyhoz való viszony szüntelen változik - a szó újratöltendő üres pohár.) MIT CSINÁL GILBERT ÉS GEORGE, AMIKOR NEM ÉLŐ SZOBOR? (1976) Tolvaly Ernő két fotóján a Rózsa (ma Szegfű) eszpresszóban kávéját fogyasztja. Azonos cselekvés két aspektusból : egyszer mű, másszor dokumentum. Van-e különbség a két dupla feketében? Ugyanazt csinálja más tudattal, vagy azonos dolognak eltérő nevet ad csak, így más jelentést tulajdonítva egyazon ténynek, történésnek - két alig különböző fényképnek? A válasz egy hiátus, olyasféle, mint a megérintett tükörképnél az üveglap vastagságú köz. Egy inflekcziós pontra gondoljunk,4 az akció és a nem-akció között! Olyan előjelváltásra, melytől minden művészetté válik, nem beszélő beszéddé - mit lehet innen „előre” tekintve egyáltalán mondani? A keletkező hasadékot csak úgy tudjuk áthidalni, ha széjjelviszszük, ami közel van? De az egymás mellé ragasztott két felvétel közelebb van-e egymáshoz, mikor az exponálásuk között eltelt idő nem a jelzett nap, hanem esetleg csak pár perc, vagy annyi sincs? Vagy ha ugyanarról a negatívról szerepelne két kópia? Véges távolság viszonyuk a végtelenhez, vagy inkább „egy kisebb végtelen a nagyobbhoz” ( T. E.) (rövid kitérő, színhely bárhol) A gondolkodásról sokat mond egy beszélgetés. A megszólalás úgy képez észrevétlen felületet, akár a ruhám esetleges gyűrődései a mondatok. Utólag e drapéria-redőződés, -hullámzás irányára emlékszünk, partjaira (a 19