SZÜV Vándorgaléria zárókiállítása (1983)
KÉPZŐMŰVÉSZET ÉS KÖZMŰVELŐDÉS Mindaz örvendetes tény, hogy képzőművészetünk fejlődése országosan és világviszonylatban is számottevő, rendre újabb árnyalatokkal bővül. Az is lelkesítő, hogy a múzeumlátogatók száma évről évre nő, 1981 -ben elhagyta a 15 milliós látogatottságot. Marad azonban a kérdés, a kultúra elosztása egyenletes-e, minden réteghez eljut-e a képzőművészet fontos üzenete, boldogító „ingyen lakomája" hogy Illyés Gyula igazságra tapintó fogalmazását kölcsönözzem?! Ebben a közegben nem egyértelmű haladásunk , problémáink adódnak. Az ma már nem elegendő, hogy az ismert múzeumokban, reprezentatív kiállítótermekben rangos tárlatokat rendezzenek, hanem legalább annyira követelmény, hogy az utcát, kórházakat, iskolákat, üzemeket, pályaudvarokat is muzeális térséggé avassuk, hogy a művészet boldogító értékrendje új művek életünket tükröző sorozatával eljusson mindenkihez, főleg azokhoz, akik a kulturális elosztásban hátrányt szenvednek. Ezért üdvözölhetjük mindazon életképes kezdeményezéseket, melyek a képzőművészet és közművelődés szerves kapcsolatát segítik, bővítik. A KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat és annak Szakszervezeti Bizottsága 1981. nyarán 17 megyeszékhelyen dolgozó munkatársait arra kérte egy vetélkedő keretében, hogy egyéves időtartamra kérjenek kölcsön a városukban élő képző- és iparművészektől zsűrizett alkotásokat kiállítás céljából. Váratlanul komoly siker követte az eredeti ötletet, szerte az országból 65 művész 92 alkotását mutatják be a Keleti pályaudvaron szervezett zárókiállításon, melyet az ország 16 városában rendezett tárlatsorozat előzött meg. Akárhogy elemezzük ezt az új közművelődési formát, ezreket kapcsolt be a képzőművészet áramkörébe, az ismeretszerzés, a művelődés és ízlésfejlesztés örömteli eredményével és szándékával. Az is komoly tett, hogy e vándorgaléria sok műfajt vonultatott fel az olajfestményektől, grafikáktól, akvarellektől, rézkarcoktól, fotóktól, kerámiáktól tűzzománcokig és rézdomborításokig. Amikor sokszor hangsúlyozzuk a képzőművészet fokozott társadalmi támogatását, a műgyűjtő és műbarát mozgalom szélesítését, akkor különösen jól esik számba venni ezt a messzemenő jószándékot, azt a tényt, hogy Tatabányán, Kecskeméten, Debrecenben, Miskolcon, Salgótarjánban, Székesfehérvárott, Szombathelyen, Kaposvárott, Zalaegerszegen és Pécsett három óra alatt, — így szólt a feladat — sikerült műalkotásokat kölcsönözni. Mindenütt. Ez igazolja azt, hogy művészeinek készek nemcsak szóban, hanem tettekkel is szolgálni a közművelődést életképes ötletek, komolyság esetén. Különböző értékek és különböző eszményeket testesítő művek kerültek ezen ideiglenes gyűjteménybe, mely ajándékozás és vásárlás nyomán állandóvá terebélyesülhet. Tág a stílushatár is. Bozsó János, Cs. Uhrin Tibor, Papp Albert olajképei, Pálfy Gusztáv, Szabolcs Péter szobrai, Réti Zoltán, Iványi Ödön akvarelljei, Koszta Rozália festményei, Geszler Mária kerámiája, Németh János szobra jelentik a mértéket. Az ismert mesterek közül Áron Nagy Lajos, Tápai Antal is e mozgalom segítségére sietett képekkel, szobrokkal. A látogató e művek révén megismerkedhet sok régi és új törekvéssel, hazai tájakkal, új műfajokkal Bokros László linómetszetei, Honty Márta tűzzománca, Szabados János olajképe,