Bakányi Gyula festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1984)
Íme Bakonyi Gyula életének néhány adata: Cegléden született 1955-ben. A Képzőművészeti Főiskola tanárai közül Domanovszky Endrét, Barcsay Jenőt, Patay Lászlót és Iván Szilárdot vallja mesterének. Tanulmányait 1978-ban fejezte be, középiskolai rajztanári oklevelet szerzett, hazaköltözött szülővárosába és — lassan oldódó magányban — azóta is folyamatosan ott él. 1977 óta a Művelődési Ház rajzszakkörét vezeti, 1978 óta tagja a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának. Eddig három önálló kiállítása volt: 1971-ben Nagykőrösön, 1977-ben és 1980-ban Cegléden. Néhány fontosabb kollektív kiállításon is részt vett: egyszer Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban, kétszer a Magyar Nemzeti Galériában, kétszer a Műcsarnokban. Munkásságát egyszer a Ceglédi Hírlap méltatta. És íme itt a falakon életének minden adatánál hívebb és fontosabb tanúságtevői, képei. Kell hozzájuk kommentár? Ami a lényeget illeti: nem. Beszéljenek magukért és tudnak is magukért beszélni, mert — bár nem használnak behízelgő festői fogásokat és nem maradnak meg az élet hétköznapi élményeinél — hangjuk tiszta, szellemük őszinte, nyelvük világos. Hidat tudnak verni lélektől lélekig. Egyet-mást mégis el kell mondani velük kapcsolatban. Ez a húszegynéhány kép a főiskolai tanulmányok befejezése óta eltelt hét esztendő munkájáról ad ízelítő beszámolót — és az „ízelítő'' szót itt különösen hangsúlyozni kell. Bakonyi Gyula műtermében ugyanis — parányi lakószoba, közepén alig négyzetméternyi szabad területtel — a falakhoz támasztva mintegy kétezer festmény zsúfolódik. Moccanni alig lehet. Az istenáldotta források boldogan kiáradó bősége lenne ez? Nem. Munka és kutatás szenvedélyének kínnal és örömmel termett gyümölcstömege. Az örök kíváncsiságé és az örök elégedetlenségé, amely sohasem tud megkönnyebbült sóhajjal pihenőt tartani az elért eredménynél, hanem belső ostorától hajtva újból és újból nekifeszül a magaszabta feladatnak: nem lehetne-e jobban? nem lehetne-e másképp? A témák konok körüljárására, mondhatnánk: újból és újból való megostromlására való hajlamot — ezt a boldogító sorscsapást — a figyelmes néző nyilván ezen az ízelítőnyi kiállításon is észre fogja venni. Mint ahogy azt is, hogy ezek a folyvást ismétlődő és folyvást egy lépéssel előbbre törő nekirugaszkodások milyen szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Rend van a kalandokban: az itt bemutatott művek három, egymástól világosan elkülönülő, ugyanakkor egymással világos kapcsolatot tartó, a belső fejlődés összefüggő fonalára felfűzhető csoportot alkotnak. „Szeretném magam megmutatni" és „Szeretném, ha szeretnének" — ez minden igaz művész belső parancsavágya. Ezért van ez a kiállítás is. CSFKA PÉTER 1. MELANKÓLIA, 1980 olaj, farost, 85 x 65 cm 2. KUTYA, 1980 olaj, farost, 65 x 85 cm 3. EGY FALU EMLÉKE, 1981 olajtempera, farost, 85 x 65 cm 4. CSALÁD, 1981 olaj, farost, 80 x 74,5 cm 5. FÖLDMŰVES, 1981 olajtempera, farost, 74,5 x 62 cm 6. FÁK, 1982 olajtempera, farost, 65 x 85 cm 7. TEHÉN, 1983 olajtempera, farost, 65 x 85 cm 8. VÍZIÓ, 1983 olajtempera, farost, 85 x 64,5 cm 9. ÁLMODVÁN, 1983 olajtempera, farost, 85 x 65 cm 10. MADÁR, 1983 olajtempera, farost, 84,5 x 64,5 cm 11. TÁVOLBA NÉZŐ, 1983 vegyes technika, farost, 85 x 65 cm 12. SZÜRKE FEJ, 1983 vegyes technika, farost, 85 x 65 cm 13. HÁZ, 1983 vegyes technika, farost, 65 x 85 cm 14. EMELETES HÁZ, 1983 olajtempera, farost, 85 x 65 cm hátlap 15. NAP EMBER, 1984 olajtempera, farost, 84,5 x 64,5 cm 16. MACSKA, 1984 vegyes technika, farost, 84,5 x 64,5 cm 17. KAKAS,1984 vegyes technika, farost, 79,5 x 59,5 cm 18. ZÖLD HÁZ, 1984 olajtempera, farost, 64,5 x 85 cm 19. GONDOLKODÓ, 1984 olajtempera, farost, 84,5 x 64,5 cm címlap 20. NAGY BOGÁR, 1984 olajtempera, farost, 84,5 x 64,5 cm FÁK HÁZ