Benkő T. Sándor (Budapest, 1984)
Három évtizede próbálkozom azzal, hogy mondjak valamit magamról és a világról a világnak. Először csak kapálództam és ordítottam. Később az önálló hangalakok összeálltak mások által értelmesnek ítélt szavakká és mondatokká. Aztán azt hittem, már jól ismerem a nyelvet. Írásra adtam a fejem, de a képírás csak nem hagyott békén. Pesten, a hatodik kerületben nőttem fel omló vakolatú, sötét lépcsőházak, kongó-kopogó körfolyosók, vörös-sárga-zöld téglás tűzfalak között, eminens tanulók és csibész csúzlihuszárok társaságában. Nőttem, gondolkodtam és hittem. Hittem hol a szépben és a jóban, hol igazban néha hazugban, istenekben és emberekben. És most, a krisztusi korban, rá kellett jönnöm: az igazi HIT nem vallás, hanem önmagunkban való bizonyosság. Tudjuk, honnan érkeztünk, tudjuk, hová tartunk, s ha le is telepszünk pihenni egy útszéli kőre, az még nem jelent megállást... Hogy mit is szeretnék elmondani? Nagyon sok mindent a már. Sokan vitatkoznak velem, vannak, akik dicsérnek, mások lehordanak, de én csak csinálom hittel, csak csinálom bizonyossággal abban, hogy van kinek.