Kiss Mihály fametszetek, akvarellek, olajképek (Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza, Budapest, 1984)
Ezekkel a fekete-fehér és színes lapokkal ismerkedve, szökkenésüket követve a társító képzettel, világukba még alig-alig beleélve magam, a szürrealizmusról került kezembe könyv, s ott Giovanni Battista Barcelli egyik munkáját palantottam meg, háromszázhatvan évvel ezelőtti művet. Népszerű figuráiról írt a könyv, figurakompozícióiról, melyek, mint Tristan Tzara mondja róla, „a képzelet korlátozhatatlan jogairól és a fantázia szabadságáról” tanúskodnak. Manapság ilyesmiért küzdeni nem kell, s a vívmányok összetettebben minősíthetőek. E lapokat itt most azzal ajánlom nézőiknek, hogy rend és törekvés, szín és ív, túllendülés és biztos kapaszkodás együtteseinek fogalomvilágáról kapható érzékletes kép általuk. A testek többféle tér-réteget metszenek, s nemcsak horizontálisan, de befelé vonzva is. Másutt a mechanikusan körülhatárolódó síkok halmazszerűsége idézi a tények és elgondolások kockajátékát, változékonyságát, állandóit, rácsozatot és kötegelést, felharsanást és visszafogást. Hanem ekképp már a művészetet el nem érő „művészeti szavakkal” közelítenék elsődlegesen az érzékeinkhez szóló létezőket, s el is hallgatok; csupán amit a gondolat, mely e műveket áthatja, együtt-gondolkodó szemlélőben most kiválthatott, azt mondtam el, s a művészt, mint az e szavak nélkül is történne, útjára bízom. Ennek az útnak kísérői legyenek, akik megörülnek ennek a bemutatkozásnak! Budapest, 1984. június 22-én Tandori Dezső [ c\aa^ta^} '