A magyar színház 1945-1984 (Hatvani Galéria, 1984)

Harmadik színháztörténeti kiállításunkról A Hatvani Galéria színháztörténeti kiállítássorozatá­ban eljutottunk a felszabadult magyar színház, a közel­múlt és a jelenkor színházi életének bemutatásához. Könnyebb a helyzet lezárt korszakok, befejezett életmű­vek dokumentálásánál, mint az élő, fejlődő, változó szín­házi élet bemutatása. Ott lehet a hagyományokra tá­maszkodni, itt tekintettel kell lenni a közelmúlt még élő emlékeire, az élők érzékenységére (színésznél, közön­ségnél egyaránt), a darabok művészi értékére, és a fogad­tatás mikéntjére. A kiállítás a felszabadulástól számított 40 színházi év­adot ölel föl. Ez idő alatt közel 100 színház és színházi intézmény létezett, alakult meg, alakult át, született és szűnt meg, s körülbelül 15 000 produkciót mutattak be. Nem vehető tehát rossznéven, ha ezen a korlátolt terje­delmű kiállításon ennek csupán egy kis töredékét mutat­juk be. Igyekeztünk a színházak legjellemzőbb előadásai­ból válogatni, a művészileg legjobb és a közönség köré­ben legsikeresebbnek tartott előadásokat bemutatni, képben, színlapon, műsorfüzeten. A bemutatott korszak színházi élete koránt sem volt egységes, sőt, ellentmon­dásban talán még a két háború közti korszakot is túlszár­nyalta. A bemutatott darabokat tekintve kétségtelen, hogy gazdagodott a műsor; korszakunk első felében első­sorban a szovjet-orosz drámákkal, az utóbbi két évtized­ben pedig a világirodalom kortárs drámáival, s ugyanak­kor lehetőség adódott a magyar és a klasszikus drámai hagyományok felújítására. E négy évtized alatt a színházi korszakváltások megfeleltek a demokrácián belül a poli­tikai irányzatváltozásoknak. Tájékoztatásul, mintegy mutatóba, kiragadtuk az el­múlt négy évtized legfontosabb színházépületi és szín­társulati változásait. Sajnos, nincs mód bemutatni, kiktől kellett végső búcsút venni, és kik azok az új művészek, akik az üresen maradt helyeket igyekeznek betölteni, a színpadon és a közönség szívében. Az épületek változá­sairól nagy vonalakban számolunk be, a társulatokról csak annyiban, ahol a meglevő vagy új épületbe állandó (új) társulat költözött. A felszabadulás után igen sok színházi vállalkozás indult, ezek közül több csak rövid életű volt, de néhánynak megszűnését sajnálatosnak tart­juk. Ilyen volt a Művész Színház, a Petőfi Musical Szín­ház, vagy az egri Gárdonyi Géza Színház önálló társulata, annak ellenére, hogy a város új színházat épített. Új szín­ház épült Sopronban és újjáépült a romos székesfehérvári színház is, anélkül, hogy társulatot kaptak volna. Viszont a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház felújítva társula­tot kapott, s új színház alakult állandó társulattal Zala­egerszegen. Korszakunkban kaptak állandó társulatot Veszprém, Szolnok, ez utóbbi új színházépületet is, vala­mint Kaposvár. Felújították a debreceni Csokonai Szín­házat és felújítás alatt állnak Pécs, Szeged és Veszprém színházai. Budapesten újjáépítették a lebombázott Vígszínházat, a Royal Orfeum helyén épült a Lenin körúti Madách Színház, viszont lebontották a Nemzeti Színházat, az egykori Népszínházat, Fellner és Helmer európai hírű al­kotását, s ugyancsak lebontották a századforduló stílusá­ban épült, tökéletes akusztikájú volt Magyar Színházat, hogy ott építsenek „ideiglenes" hajlékot a hontalanná vált Nemzeti Színháznak. Az átépítéssel sikerült az akusztikát teljesen elrontani, s az épület külső képe in­kább riasztó, mint vonzó egy színházi előadáshoz. Újjá­épült az ország legrégibb színháza, a Várszínház is, belül­ről nem a legszerencsésebb megoldással. Felépült a Szín­ház- és Filmművészeti Főiskola új épülete, benne az Odry Színpaddal. Több éves szünet után, újjáépülve most nyílik meg ismét a Margitszigeti Szabad Színpad, s ha már a nyári játékhelyeket említettük, szóljunk a Budai Park Színpadról, a Városmajori Színpadról és az 1958 óta működő pesti Körszínházról is. 1959-ben felújították a háborús évek miatt szünetelt Szegedi Szabadtéri Játékokat, s egy sor nyári játszóhely létesült. Ezek közül a fontosabbak: Egerben az Agria Já­tékszín, Szombathelyen az Isis romtemplom, a gyulai vár, a szentendrei teátrum, Sopronban a barlangszínház, és az idén első ízben nyújt bemutatkozási lehetőséget színházainknak Hatvan szabadtéri színpada, a helyi Já­tékszín. A Hatvani Galéria két kiállítótermében minderről részletesen számot adni, mindezt bemutatni nem lehet. Nem is tudunk minden játékhelyet feltüntetni, minden produkciót bemutatni, hiszen a Magyar Színházi Intézet által kiadott legutóbbi színházi Évkönyv is 300 oldalon tárgyalja egyetlen színházi évad magyar színházi esemé­nyeit, bemutatóit, színházi változásait, vendégjátékait, s még nem is említettük ezen korszakban alakult és mű­ködő színházi intézményeinket, amelyek sorából csak néhányat említünk: a Magyar Színházi Intézet, a Nem­zetközi Színházi Intézet (ITI) magyar tagozata, a Nem­zetközi Bábszövetség (UNIMA) magyar tagozata, a Ma­gyar Színházművészeti Szövetség, a Bajor Gizi Színész­múzeum, a Jászai Mari és Ódry Árpád Színészottho­nok stb. A színházaink 40 évi működésből egy-egy apró rész­letet bemutató tablósorokat élénkítik és teszik változa­tossá Kelemen Kristóf szobrászművésznek az előadó­művészet különböző ágait reprezentáló művészportréi. Dr. Cenner Mihály színháztörténész Illusztrációk jegyzéke 1. Bessenyei Ferenc a Fáklyaláng Kossuthjaként. 2. Horusitzky Zoltán, több magyar opera zeneszerzője. 3. Major Tamás Molière Tartuffe című darabjának címszerepében. 4. Shakespeare művei­nek magyarra ültetője. Arany János. 5. Tolnay Klári Csehov Cseresznyéskert c. darabjában. 6. Darvas Iván Rómeója. 7. Ádám Jenő zenetudós

Next