Akvarellek Nógrádból Réti Zoltán festőművész kiállítása (Dorottya utcai kiállítóterem, Budapest, 1985)
APÁM, 1983 ANYÁM, 1973 „Réti Zoltán »Violon d'ingres t-je igazi hegedű . . . Szeretettel ábrázolja a nógrádi embert, a földmunkást, az otthoni tájat, a virágcsokrot és ideje van arra, hogy tanulmányozza, ábrázolja a muzsikáló embert, a képzőművészet örök és megújuló témáját. Mindezt teszi olyanképpen, ahogyan énekel az ember. Ahogy hangja fölszáll , hallom azt. Sors ez, a látott valóság öröme, ama vonzó egyszerűség, ahogy a mozdulat fátyolos, tiszta zavarában átnyújtunk egy virágcsokrot." Martyn Ferenc (Dunántúli Napló, 1979. február 10.) „Réti Zoltán a nógrádi táj és az itteni munkáshétköznapok festője, az akvarellművészet egyik legjobb hazai művelője, . . . Tájképeiben érzékletesen érezteti a természet ritmusát, amit szemléletének zenei forrásaival egészít ki: képein a színes földhullámok, szerpentinek, fákkal szőtt ösvények sajátos dallamritmikával telítettek." Losonci Miklós (Népszava, 1982. október 15.) „Az emberarcú táj Réti Zoltán Mars pictura-í-jának kifejezett vallomása. Az utak akárhová fordulnak is Réti képein, az ember felé vezetnek. Minden mozgása galaktikánk perpetuum mobile mivoltát hirdeti. Réti Zoltán megdicsőitésében a »palócföldi Éden-s tájdarabkáin az elveszített másik Éden visszfénye ragyog." Kelényi István (Palócföld, 1983. 6. szám) „Szokták mondani, hogy a művész mások számára is legvonzóbb tulajdonsága a képekből áradó harmónia. Réti Zoltán láthatóan jól érzi magát a Börzsöny, a Cserhát világában, a Palócföld hullámos táján, amelynek jelenségeit festi. Ez így is van, azzal a megszorítással, hogy távolról sem felületen mozgó, hanem kiküzdött harmónia az övé." Tóth Elemér (Művészet, 1981. 12. szám) ,, . . . különösen Réti Zoltán akvarelljeiből süt ki a legmelegebben a szűkebb haza, a nógrádi táj szeretete . . . alkotójuknak mélyebb kapcsolata van a tájjal, hogy ez számára nem alkalmi motívum. Kapcsolata olyan a tájjal, mint az elsőhegedüsé a karmesterrel, akivel már régóta együtt zenél." Kovács Gyula (Művészet, 1976. 5. szám) „Ennek a stílusnak igen figyelemre méltó jegye a muzikalitás, a dallamos ritmika, a sötét-világos ellentéteiből fakadó pontozás; különösen akvarelljeinél figyelhetjük meg, hogy valamiféle láthatatlan zenei diktandát követ a vonal dallamának hajításával és ékesítésével, ... a kompozíció egészének tömör kerekdedségével." Tasnádi Attila (Népszava, 1983. április 22.)