Böröcz András kiállítása (Helikon Galéria, Budapest, 1985)
Ha egy régi képen vagy szobron két alak harcol egymással, bizonyos jelekből meg tudjuk állapítani, hogy a mű az amazonok harcát, a Bűn és az Erény harcának allegóriáját, csatajelenetet vagy közönséges verekedést ábrázol-e. Böröcz András szobrain különös, kockatestű, gömbtestű, esetlen lények botladoznak, harcolnak, üzekednek egymással, és habár látjuk, hogy nem hétköznapi figurák hétköznapi helyzetekben, mégsem tudjuk azonosítani azokat egyetlen mitológiai vagy allegorikus ábrázolással sem. Ezek a figurák Böröcz András „személyes mitológiájának” alakjai. Ezt a személyes mitológiai történetet ő maga meséli és csinálja folyamatosan - évek óta - rajzain és a Böröcz-Révész színház előadásaiban, ezekben az eklektikus, tragikus bohózatokban. A történet fontosabb „szereplői”: a gyufa, a ló, a gömb, a dinnye, a torta, Einstein és Frankeinstein, kutyák, macskák, vadászok, torreádorok, kéményseprők, Max és Móric, Diana, kémények, kutak és szökőkutak, kaktusz, karácsonyfa, kávé, gyár, porszívó és fűnyíró, pingvin és papagáj, kentaur és még sokan mások. És végül ő maga, sokféle alakban és szerepben. A rajzok és előadások sorában ezek a szereplők alig megfoghatóak, áttűnnek, átalakulnak egymásba. Ami kezdetben gömb volt, amelyről Einstein és Frankeinstein gondolkodtak, és amelybe végül befalazták őket, abból először pamutgomolyag, később dinnye lett, majd egyik ágon dinnye-gömbember, másik ágon, kettévágva egy török fürdő kupolája, amely alatt a gyufalányok fürdenek - oldalági leszármazottja pedig a dinnyeék, amely veszedelmes szúrófegyver, valamint karok és lábak. A kémény, amelybe Max és Móric felmásztak, gyárkémény lett, amely vagy a kávégyár vagy a kutyakrematórium füstjét ontja az égre — ebből később kút lett majd szökőkút, amelyből olykor kávé folyik. A karácsonyi fenyőfából sivatagi kaktusz, abból Don Giovanni és Mozart tüskés alakja lett. — És így tovább. A történet kérlelhetetlenül halad előre a maga kiszámíthatatlan költői útján és az igazi mítosz mintájára tele van elágazásokkal, ismétlésekkel, variációkkal, áttűnésekkel, átfedésekkel, újabb és újabb szereplők és epizódok jönnek hozzá, s ami egyszer megtörtént, az már végérvényesen a történet részévé válik, egyetlen „gyufaszálat” sem lehet belőle elmozdítani. A történet grafikus és drámai megjelenítésében lassan kialakult annak ikonográfiája. A gömbforma, akár dinnye, akár labda, mindig az eredeti gömbre, valamint Einsteinre és Frankeinsteinre utal, és antropomorfizált alakban mindig férfi. A dinnye ékek bármilyen szerepben és dimenzióban tűnnek fel, mindig a dinnyeeredetre utalnak és mindig valamilyen agressziót fejeznek ki. A téglatest mindig a gyufaeredetre utal, de a koporsóval is kapcsolatban van, és emberiesített alakja mindig nő (gyufaamazon). A légben röpködő fekete csillaggyűrűk, a lemezlovas feje fölött a glória, az egymásnak feszülő hermafroditák korongteste: ez mind nem más, mint a hanglemezkorong. És így tovább. De mégis miről szól ez a történet? Mindig arról, ami „van”, ami éppen „történik”, vagy éppen „nem történik”. Az unalomról. És a szórakozásról. A hétköznapok félelmetesen bornírt ürességéről. És a hétköznapok elképzelhetetlen hősi kalandjairól. Semmiről, és mindenről - ahogy azt egy régi sláger bölcsen mondja. Böröcz András a sok könnyed rajz és az időben elszálló, élő előadások után most szoborba merevítette mitológiájának néhány szereplőjét. Ezek a feminizált gyufák, vagy gyufásított amazonok, masculinizált gömbök, vagy gömbösített férfiak, dinnye-ék karjaikkal, és fegyvereikkel, csápjaikkal, így „nemes anyagba” öntve is tovább élik a maguk életét, esetlenek, botlanak, elesnek, feltápászkodnak, egymásnak esnek, küzdenek. Ezzel a csetléssel-botlással, groteszkségükkel, agresszivitásukkal, és gyengédségükkel, bizarrságukkal már nemcsak Böröcz András mitológiájában, hanem a mi vitágunkban is „itthon vannak”, ismerősek. Simon Zsuzsa Gyula és dinnye szerelme Don Giovanni Fogoly kéményseprő t Felelős kiadó: Néray Katalin, a Műcsarnok igazgatója A kiállítást rendezte: Bakos Katalin A meghívót tervezte: Soós Tamás Fotó: Juhász Imre ISBN: 963-7161-86-4 Gyufalány a népkonyhában OKISZ LABOR NYOMDA 743/85