Károlyi Ernő festőművész kollázskiállítása (Kőbánya-Pataky Galéria, Budapest, 1985)

Mindenkor különös érdeklődésre tarthat számot mind a szűkebben értelmezett „szakma”-, mind a szélesebb körű tárlatlátogatóknál, ha jelenkori képzőművészeink közül valaki arra vállalkozik, hogy műfaji-technikai szűkítéssel, munkásságának mindössze egyik arculatával, törekvésével mutatkozik be egy időszaki kiállítás keretei közt. A bemutatásra kerülő művek vállalt - és mondhatnók: tendenciózus - redukciója ugyanis bár szűkíti a megismerés terrénumát, egyúttal elmélyültebb vizsgálódásra ad lehetőséget. Feltárhat ez stílus­összefüggéseket, a passzív szemlélődés során részesei lehetünk a műhelymunka izgalmas alkotó és alakító folyamatainak; egyszóval: közelebb kerülhetünk a felvetett művészi problémák megértéséhez. És ami a döntő, befogadási végcél: új és friss esztétikai élményben részesülhetünk. A hatvanas életéveiben járó Károlyi Ernő jelen tárlatunkkal a fentiekben vázolt bemutatási módra vállalkozott. Kisebb méretű, táblakép-intimitású kollázsaival, egy-két nagyobb lélegzetű textilmuráliájával és teret-falat követelő, közösségi igényű faintarziáival ad számot e műfajokban és technikákban mutatkozó eredményeiről. Különleges sokrétűség, a művészi fantázia nyitottsága és tágassága, az érdeklődés soha nem lankadó ele­vensége, az élmények befogadásának és vizuális továbbalakításának hol ösztönös-játékos, hol szűkszavú és befelé forduló jellege a döntő, meghatározó élmény, amelyben részesülhetünk e művei láttán. A művészt eddig elsősorban olajfestményein keresztül ismerhette a képzőművészet iránt érdeklődő közön­ség. Az ötvenes évek elejétől kezdve - mint Kmetty, Berény, Pór és Szőnyi István egykori tanítványa­­ a han­gulati tartalomban gazdag, „posztnagybányai festőiség” éltette tájképfestészetét. Az elmélyült műgondot, a színek új és szokatlan harmóniát teremtő erejét és felfokozottságát, a különböző (elsősorban mediterrán) tájak számunkra különös varázsának éltetését meg is őrizte napjainkra ez irányú munkáiban. Érdeklődése azonban szükségszerűen tágult a konstruktívabb formafogalmazás irányába: nem érezte teljesnek és elegen­dőnek, jelenünkre korszerűnek a csupán árnyalt kolorit, az egyértelműen látvány indíttatású valóság, a lírai szemlélet már-már megszokottá váló alkotói gyakorlatát. Ennek az önmaga elé tűzött művészi célnak egyik műfaji eredménye kollázsainak bemutatott - és mintegy két évtizedet átívelő - gazdag sora. Figyelemre méltó, hogy Károlyi Ernő milyen biztos esztétikai ítélettel alakítja ki belső formajegyeit mind a „rá­talált” színeket, mind a kialakított formamegoldásokat tekintve. Néhol az applikált képi jegyek „amorf” jellege dominál, másutt rendteremtő szigorral illeszkednek a gazdagon és differenciáltan tagolt környezethez, a konstruktívabb szerkezetű fogalmazáshoz. Az sem közömbös, hogy a művész komponálási munkája folyamán mindig figyelemre méltó és szokatlanul eredeti formaösszefüggéseket alakít ki az applikáció eredményekép­pen. Igen sok művében - látványképi utalással - újjárendezett és szürrealisztikusan felfokozott táji inspiráció tárul fel. Az anyagok minőségében és azok felhasználásában mutatkozó leleményessége igen széles jelentés­tartalmú. Ha úgy ítéli meg, az elvont, nonfiguratív alakítás irányába mozdítja el bátran alakító munkáját. Ekkor igen sokszor lapidáris, egyszerű és szűkszavú kollázsainak fogalmazása. Ha indulatai csapongóbbak, a „bő­ség zavara” ad izgalmas és egymásra torlódó képi gazdagságot. Bármilyen fokozati szinten jelenjenek is meg ezen művei, egyetlen közös művészi indíttatás rokonítja a mutatkozó sokrétűséget: a kifejezőerő fokozásának igénye, amely áttör a geometrizálás szigorán is. Ebben a vonatkozásban Károlyi Ernő expresszionista és kolo­rista indíttatású művész, aki egyúttal számot vet minden eddigi modern formatörekvéssel. Mégsem követő vagy illeszkedő művészi magatartása, mert csupán a tanulságokat vonja le a jelenkori és a közelmúltbeli stílu­sokból. Ha alkalmaz is mások által fellelt effektusokat, azokat mindig a saját egyéni arculatára és vérmérsék­letének megfelelően alakítja tovább. Újjárendez, meglepő összefüggéseket tár fel, egyéni hangvételt intonál, ezekben mutatkozik esztétikai-minőségbeni értéke. Kollázsainak különálló és külön értékelhető világát - amely egyúttal jelenkori olajfestményeihez inspiráló elő­­képi tanulságot és gyakorlati megvalósítási lehetőséget is ad - szerencsésen egészítik ki itt bemutatott fa­intarziái. Természetesen a más technika és műfaj más előadást, alakítást igényel; a művész ezekben kemé­nyebb formavetéssel fogalmaz. Frontálisan alakított és szinte a teljes képsíkot betöltő figurákkal monumenta­­lizálja témáit, s a mindenkor igényeit festőiséget a különböző faanyagok igényes és változatos megválasztá­sával, a belső árnyalási lehetőségek kihasználásával élteti. Károlyi Ernő figyelemre méltó fejlődési utat tett meg munkásságának eddigi három évtizede alatt. Önmagával szemben is mindenkor igényes művészi habitusa, elért eredményei, kérlelhetetlenül továbbkutató alkotó­ösztöne aranyfedezete lehet a jövőben egyre magasabb esztétikai szintű pályaívének. ASZALÓS ENDRE MŰTÁRGYJEGYZÉK (LIST OF WORKS) 1. Fekete-fehér kollázs I—Vili. 2. Kék-barna kollázs I—Vili. 3. Vörös-szürke kollázs I-V. 4. Barnás-szürke kollázs I-V. 5. Barna kollázs I—Vili. 6. Narancsos barna kollázs l-Ill. 7. Vörös kollázs I—Vili. 8. Lila kollázs I—IX. 9. Kék kollázs l-IX. 10. Zöld kollázs l-XV. 11. Hal kollázs l-VI. 12. Intarzia terv l-V. 13. Textilapplikáció l-lll. 1. Black-white collage I—VIII. 2. Blue-brown collage I—VIII. 3. Red-grey collage l-V. 4. Brownish-grey collage l-V. 5. Brown collage I—VIII. 6. Orangeese-brown collage l-lll. 7. Red collage I—VIII. 8. Lilac collage I—IX. 9. Blue collage l-IX. 10. Green collage l-XV. 11. Fish collage I—VI. 12. Marquetry design l-V. 13. Textile application Károlyi Ernő festőművész kiállítása a Budapest Galéria rendezésében. Fotó: Cservenka Ferenc. Grafika: Nemes Tibor. Angol szöveg: Szőllőssy Ágnes. Felelős kiadó: Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója. MAHIR - Zalai Nyomda Zalaegerszeg 84 4802 p

Next