Károlyi Ernő festőművész kollázskiállítása (Kőbánya-Pataky Galéria, Budapest, 1985)
Mindenkor különös érdeklődésre tarthat számot mind a szűkebben értelmezett „szakma”-, mind a szélesebb körű tárlatlátogatóknál, ha jelenkori képzőművészeink közül valaki arra vállalkozik, hogy műfaji-technikai szűkítéssel, munkásságának mindössze egyik arculatával, törekvésével mutatkozik be egy időszaki kiállítás keretei közt. A bemutatásra kerülő művek vállalt - és mondhatnók: tendenciózus - redukciója ugyanis bár szűkíti a megismerés terrénumát, egyúttal elmélyültebb vizsgálódásra ad lehetőséget. Feltárhat ez stílusösszefüggéseket, a passzív szemlélődés során részesei lehetünk a műhelymunka izgalmas alkotó és alakító folyamatainak; egyszóval: közelebb kerülhetünk a felvetett művészi problémák megértéséhez. És ami a döntő, befogadási végcél: új és friss esztétikai élményben részesülhetünk. A hatvanas életéveiben járó Károlyi Ernő jelen tárlatunkkal a fentiekben vázolt bemutatási módra vállalkozott. Kisebb méretű, táblakép-intimitású kollázsaival, egy-két nagyobb lélegzetű textilmuráliájával és teret-falat követelő, közösségi igényű faintarziáival ad számot e műfajokban és technikákban mutatkozó eredményeiről. Különleges sokrétűség, a művészi fantázia nyitottsága és tágassága, az érdeklődés soha nem lankadó elevensége, az élmények befogadásának és vizuális továbbalakításának hol ösztönös-játékos, hol szűkszavú és befelé forduló jellege a döntő, meghatározó élmény, amelyben részesülhetünk e művei láttán. A művészt eddig elsősorban olajfestményein keresztül ismerhette a képzőművészet iránt érdeklődő közönség. Az ötvenes évek elejétől kezdve - mint Kmetty, Berény, Pór és Szőnyi István egykori tanítványa a hangulati tartalomban gazdag, „posztnagybányai festőiség” éltette tájképfestészetét. Az elmélyült műgondot, a színek új és szokatlan harmóniát teremtő erejét és felfokozottságát, a különböző (elsősorban mediterrán) tájak számunkra különös varázsának éltetését meg is őrizte napjainkra ez irányú munkáiban. Érdeklődése azonban szükségszerűen tágult a konstruktívabb formafogalmazás irányába: nem érezte teljesnek és elegendőnek, jelenünkre korszerűnek a csupán árnyalt kolorit, az egyértelműen látvány indíttatású valóság, a lírai szemlélet már-már megszokottá váló alkotói gyakorlatát. Ennek az önmaga elé tűzött művészi célnak egyik műfaji eredménye kollázsainak bemutatott - és mintegy két évtizedet átívelő - gazdag sora. Figyelemre méltó, hogy Károlyi Ernő milyen biztos esztétikai ítélettel alakítja ki belső formajegyeit mind a „rátalált” színeket, mind a kialakított formamegoldásokat tekintve. Néhol az applikált képi jegyek „amorf” jellege dominál, másutt rendteremtő szigorral illeszkednek a gazdagon és differenciáltan tagolt környezethez, a konstruktívabb szerkezetű fogalmazáshoz. Az sem közömbös, hogy a művész komponálási munkája folyamán mindig figyelemre méltó és szokatlanul eredeti formaösszefüggéseket alakít ki az applikáció eredményeképpen. Igen sok művében - látványképi utalással - újjárendezett és szürrealisztikusan felfokozott táji inspiráció tárul fel. Az anyagok minőségében és azok felhasználásában mutatkozó leleményessége igen széles jelentéstartalmú. Ha úgy ítéli meg, az elvont, nonfiguratív alakítás irányába mozdítja el bátran alakító munkáját. Ekkor igen sokszor lapidáris, egyszerű és szűkszavú kollázsainak fogalmazása. Ha indulatai csapongóbbak, a „bőség zavara” ad izgalmas és egymásra torlódó képi gazdagságot. Bármilyen fokozati szinten jelenjenek is meg ezen művei, egyetlen közös művészi indíttatás rokonítja a mutatkozó sokrétűséget: a kifejezőerő fokozásának igénye, amely áttör a geometrizálás szigorán is. Ebben a vonatkozásban Károlyi Ernő expresszionista és kolorista indíttatású művész, aki egyúttal számot vet minden eddigi modern formatörekvéssel. Mégsem követő vagy illeszkedő művészi magatartása, mert csupán a tanulságokat vonja le a jelenkori és a közelmúltbeli stílusokból. Ha alkalmaz is mások által fellelt effektusokat, azokat mindig a saját egyéni arculatára és vérmérsékletének megfelelően alakítja tovább. Újjárendez, meglepő összefüggéseket tár fel, egyéni hangvételt intonál, ezekben mutatkozik esztétikai-minőségbeni értéke. Kollázsainak különálló és külön értékelhető világát - amely egyúttal jelenkori olajfestményeihez inspiráló előképi tanulságot és gyakorlati megvalósítási lehetőséget is ad - szerencsésen egészítik ki itt bemutatott faintarziái. Természetesen a más technika és műfaj más előadást, alakítást igényel; a művész ezekben keményebb formavetéssel fogalmaz. Frontálisan alakított és szinte a teljes képsíkot betöltő figurákkal monumentalizálja témáit, s a mindenkor igényeit festőiséget a különböző faanyagok igényes és változatos megválasztásával, a belső árnyalási lehetőségek kihasználásával élteti. Károlyi Ernő figyelemre méltó fejlődési utat tett meg munkásságának eddigi három évtizede alatt. Önmagával szemben is mindenkor igényes művészi habitusa, elért eredményei, kérlelhetetlenül továbbkutató alkotóösztöne aranyfedezete lehet a jövőben egyre magasabb esztétikai szintű pályaívének. ASZALÓS ENDRE MŰTÁRGYJEGYZÉK (LIST OF WORKS) 1. Fekete-fehér kollázs I—Vili. 2. Kék-barna kollázs I—Vili. 3. Vörös-szürke kollázs I-V. 4. Barnás-szürke kollázs I-V. 5. Barna kollázs I—Vili. 6. Narancsos barna kollázs l-Ill. 7. Vörös kollázs I—Vili. 8. Lila kollázs I—IX. 9. Kék kollázs l-IX. 10. Zöld kollázs l-XV. 11. Hal kollázs l-VI. 12. Intarzia terv l-V. 13. Textilapplikáció l-lll. 1. Black-white collage I—VIII. 2. Blue-brown collage I—VIII. 3. Red-grey collage l-V. 4. Brownish-grey collage l-V. 5. Brown collage I—VIII. 6. Orangeese-brown collage l-lll. 7. Red collage I—VIII. 8. Lilac collage I—IX. 9. Blue collage l-IX. 10. Green collage l-XV. 11. Fish collage I—VI. 12. Marquetry design l-V. 13. Textile application Károlyi Ernő festőművész kiállítása a Budapest Galéria rendezésében. Fotó: Cservenka Ferenc. Grafika: Nemes Tibor. Angol szöveg: Szőllőssy Ágnes. Felelős kiadó: Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója. MAHIR - Zalai Nyomda Zalaegerszeg 84 4802 p