A képző- és Iparművészek MSZMP szervezete Grafikusművészek pártcsoportja kollektív kiállítása (Építőipari Szolgáltató Vállalat, Budapest, 1985)

Ha végiglapozzuk a harmincas-negyvenes évek munkássajtóját, gyakorta találkozunk olyan közleményekkel, amelyek munkások és művészek találko­zásáról tudósítanak. A híradások között akad kiállítási meghívó és kiállítási beszámoló, ankétokra és tárlatvezetésekre invitáló felhívás, s vannak olyan írások is, melyekben egy-egy alkotóművész vall önmagáról. Körvonalazva azokat az elveket és terveket, melyeket művészi munkája során meg kíván valósítani. A kor haladó szellemű alkotói, így a Szocialista Képzőművészek Csoportjának tagjai két okból is fontosnak tartották,, hogy műveik eljussa­nak a gyárak és a földek népéhez: egyfelől felvilágosítani és mozgósítani kívánták a dolgozókat a munkáikban kifejezett eszmék és gondolatok által, másfelől pedig nevelni - nevelni a műértésre. Nemcsak egy újfajta művé­szet megteremtésének igénye vezette tehát őket, amikor ecsethez, mintázó­fához vagy rajzeszközhöz nyúltak, hanem egy újtípusú közönség létrehozá­sának szándéka is, olyan közönségé, amely nemcsak osztályhelyzete, de műveltsége okán is képes méltányolni törekvéseiket. A harmincas-negyvenes évek eme kezdeményezései hagyományt teremtet­tek s ez a hagyomány - kisebb-nagyobb megszakításokkal - szinte máig él művészeti életünkben - s elsősorban a kommunista művészek jóvoltából. Szükség is van rá, hiszen napjaink bonyolult viszonyai között a művészi ábrázolás módszerei is bonyolultabbak lettek, s ahhoz, hogy ennek a bo­nyolultságnak (amely természetesen sokszor csak látszólagos) a logikájára fény derüljön, ismét csak kell az útmutatás, a segítő szó. Ezért is szorgal­mazza évek óta a képző- és iparművészek párt-alapszervezete az üzemi közművelődési bemutatókat, amelyek sorában ez év tavaszán - s éppen ezen a helyen — egy nagyszabású képkiállításnak lehettünk szemtanúi. A mostani tárlat egy másik művészeti ág képviselőit sorakoztatja fel: ez­úttal a párt­ alapszervezet grafikusai mutatkoznak be. A kortársi magyar grafika - tudjuk - színvonal, korszerűség és nemzetközi elismertség dolgá­ban igen rangos helyet vívott ki magának. Ez a népszerűség részben szakmai jellemzőiből, részben publicitási lehetőségeiből adódik. A grafika ugyanis a gyors megfigyelések eszköze, s mint ilyen, kiválóan alkalmas a művész aktuális érzelmeinek és gondolatainak friss rögzítésére. A másik fontos momentum: viszonylag olcsó, könnyen és nagy tömegben is terjeszt­hető, azaz a közönséggel való kapcsolata intenzívebb minden más művé­szeti megnyilatkozási formánál. Mint minden nemzedék, korunk embere is igényli, hogy legfontosabb sors­kérdései, vágyai és céljai a művészet nyelvén is hangot kapjanak. Ennek a magasfokú igénynek a kielégítése a művész legfontosabb feladata. A ma­gyar grafika mai művelői - köztük az itt szereplő művészek is —, a magu­kévá tették ezt a követelményt, s tehetségük, érdeklődésük és az ábrázo­lásról vallott felfogásuk szerint meg is akarnak felelni ennek. Ez a szándék adja meg ennek —, a nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezett kiállításnak a hitelét. Őszintén remélem tehát, hogy a grafikai lapok között tallózva ki-ki meg­találja majd azokat az élményeket, mondandókat és megjelenési formákat, amelyek leginkább rezonálnak egyéniségével és személyes elvárásaival. A kultúra­­ nem vitás­­, ezen az úton válhat a gazdaságot, a termelést elő­mozdító tényezővé építő munkásaink körében. Tasnádi Attila (műkritikus, a Népszava munkatársa)

Next