Kopasz Tamás Részletek az Aranykorból (Stúdió Galéria, Budapest, 1986)

„RÉSZLETEK AZ ARANYKORBÓL" (Kopasz Tamás képeihez) „Tekints olyan falakra, amelyeken nedvességfoltokat látsz, vagy kövek­re, amelyeknek egyenetlen a színe. Ha valamilyen hátteret kell kitalál­nod, isteni társakhoz való hasonlatosságot láthatsz ezekben." (Botticelli és Leonardo beszélgetése.) A haj féltett kincs. A modern pszichoanalízis szerint a megkapaszkodás passzív szerve: az erő, a biztonság, a ragaszkodás szimbólumai, eltávolítása elszakadási játék is egyben, súlyosabb esetben: dráma vagy tragédia. A haj a primitív, a természeti népeknél, a népszokásokban az egész embert he­lyettesíti, a nehezen megőrizhető identitás vékonyka Ariadné-fonala, amelyből szentképet, óralán­cot és szerelmi jegyajándékot egyaránt lehet készíteni. A haj lehet csupán emléktárgy: könyvbe, borítékba, fiókba helyezhető souvenir. De a hajvágást mindenütt az elszakadással kapcsolják össze. Az Iliászban rabszolgák lenyírt hajukkal fedik be a holttetemet, s Akhilleusz haját tépve-csúfitva gyászolja barátja, Patroklosz halálát. „A Hudson-indiánok elhalt fiaik sírja fölött égették hajukat, s a sziúknál az özvegy a haját az alatt a fa alatt égette el, amelynél férje és gyermeke hulláját elhelyezték." (Hermann Imre) Mindemellett Kopasz Tamás a közönséges méreteket jóval meghaladó vásznai a személyes ön­megvalósítás hangulatdrámáinak és ösztönkitöréseinek játéktereivé válnak. A szórás, a fújás, a ka­parás, a folyatás, a csurgatás, a szétkenés, a ragasztás a kisgyermekkori orális és anális cselekvés­kényszerekkel állíthatók párhuzamba. „A gyermeknek az emberi ürülékkel és vizelettel kapcsola­tos eredendő ösztönérzete, melyet a tisztasági követelmények elfojtottak, csak az informer révén törhetett ismét a felszínre és találhatta meg útját az érzéki tudatba." (Hermann Nitsch) A szürrea­lizmus, a gesztus és a fasizmus automatizmus-technikája megnyitotta az elfojtott ösztön- és tudat­alatti­ én kitörésének útját. Olyan dionüszikus művészet ez, amely a psziché mélyebben fekvő réte­gei iránt érdeklődik. Mint ahogy a kiállítás címe is találóan utal erre (Részletek az Aranykorból) — Kopasz talán ösz­tönösen, talán tudatosan — szublimált végeredménnyé kívánta tenni az akciófestészetet, a fasizmus és az expresszív-médiális szemléletű képzőművészet családfáját. Fiatal kora ellenére nem kis bátorsággal és magára találással, mintha saját aranykorává akarná avatni e felmagasztosult hősi korszak indulatait, mintegy fonákjára fordítva a lepergett eseménye­ket, metaforikus aranyfüst lecsapódássá párolva az élmény-emlékeket. Tautologikus szintézise min­denesetre egy látszólag visszavetített végkifejletet eredményez, a hajdani múlt jövő idejének bekö­szöntését, bár tudjuk, az igazi aranykor csak egy hajdan volt „belle epoque" lehet, olyan korszak, amelyben „az emberek nem ismerték a bűnt, a gondokat és boldogan éltek". De lehet, hogy nála az arany színnek csak személyes pszichológiai vonatkozásai vannak. Nem tudjuk eldönteni, hogy ezzel felidézte-e, vagy csak a jövő (jövője, jövőnk) múltidejévé tette a jelent? Festményei a meggyalázó húgy és vasklorid maratás ellenére az arany alkimista színével meg­őriznek és megteremtenek egy bizonyos ünnepélyes, „imago dissimilis", semmire nem hasonlító hangulatot: az „arany csendet", melyben üzenetközlő szünetjelekként bukkannak fel az emlékezés fénylő aranyszigetei és csapzott, zsombékos hajcsomói. Képei túlmutatnak a pusztán érzéki, tisztán formális, tárgynélküli festészeten. Budapest, 1985. december 10.

Next