Erdély tükrében (Esztergomi Vármúzeum Rondella Galériájában, 1989)

BEKÖSZÖNTŐ SZAVAK A népvándorlás viharainak elülte után, a középkor századaiban Erdély három nép közös hazájává vált: a magyaroké, románoké és a szászoké. Bennünket nemzeti múltunk ezernyi szála köt az „erdőn túli országhoz”, a történelmi Magyarország szerves tartozékához, amelynek különleges szerep jutott a magyar kultúra közel ezeregyszáz éves történetében. Erdély változatos, romantikusan szép tájait gyakorta tépázták a történelem zord viharai, a békés Európát mégis fájdalmasan válságos jelene aggasztja leginkább. A három nemzet egyike sem érezheti magát biztonságos födél alatt. Kultúrájuk évszázados emlékeit, amelyet a vad háborúk megkíméltek, az önkény „békés tervgazdálkodása” dönti végképp romba, s öli meg az anyag mellett az alkotó szellemet is. A kényszerű hallgatás évtizedei után a kis haza magyarországa mind gyakrabban emeli fel szavát a szomszédságában dühöngő embertelenség ellen, ki-ki a maga módján, a maga eszközeivel. Ennek példája mostani kiállításunk is. A cím — „Erdély tükrében” — talán realista tájképfestők tárlatát sejteti. A rendezők szándéka azonban nem ez volt. Arra voltak kíváncsiak, mit mutat ma ez a „tükör” a kiállító képzőművészeknek, akik más-más alkotói stílussal és művészi hitvallással végzik munkájukat. Vannak köztük, akik Erdélyben hagyták az otthon melegét, s vannak, akik csak könyvekből ismerik földjének arculatát. Változatos témájú, irányzatú és technikájú alkotásaikat mégis egybefűzi a közös gondolat: a veszélyben levő emberek, hagyományok és kulturális emlékek iránt érzett gyötrő aggodalom. A harsány szavak világában talán nem fölösleges szemügyre vennünk a csendes művészi meditációt; lehet, hogy mélyebb gondolatokat és felelősségérzetet fakaszt. Budapest, 1989. május 10. Fodor István

Next