Belvedere Műkereskedelmi és Művészeti folyóirat (Budapest, 1990)
PÁLYÁZAT Az 1956-os forradalom vértanúinak emlékművére a Történelmi Igazságtétel Bizottsága által májusban kiírt pályázat eredményét november 3-án hirdették ki. Eszerint a pályázatot feltételesen Jovánovics György nyerte. A zsűri döntése óriási felháborodást váltott ki azok körében, akik megnézték a pályamunkák október 23-tól november 4-ig nyitvatartó kiállítását a Budapest Galériában. Mindenki úgy gondolja, a benyújtott 95 pályamű közül az az igazi, amit személy szerint ő annak vél. Így tulajdonképpen mind a 95. E nemzeti emlékműnek azonban azon makett alapján kell megvalósulnia, amire végül is mindenki rászavaz, ha eltekint pillanatnyi egyéni benyomásaitól, ha az állítandó emlékmű összetett funkcióját valamint műalkotás jellegét nem veszti szem elől, amit - emelkedettebb lélekkel - a kiállítóteremtől függetlenül, a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában nem csak el tud képzelni, de amiről feltételezhető, hogy a természetes környezet és a rituális „zarándoklatok” színterének különös egységét meg tudja teremteni úgy, hogy a rítus nem köznapi érzelmeivel töltve is feltekinthetünk rá a szó valódi és átvitt értelmében. A hiteles emlékmű az a rusztikus kő lett volna, amiről a fiatalon kivégzett s itt eltemetett Angyal István végrendelkezett, mint a „csőcselék” emlékéről, „amelyből lettünk, amellyel egyek voltunk és akikkel együtt térünk meg” - ha felállítására akkor, 31 év előtt került volna sor. Mára azonban 56 nemcsak a boldog, felszabadult forradalom, Magyarország életlehetőségének szimbóluma, nem is csak a kegyetlen eltiprásé és bosszúé, hanem a rákövetkező évtizedeké is, melyekben emlékét úgy őriztük meg, hogy közben eltűrtük folyamatos meggyalázását. Azt az emléket, amit 56-nak állítunk, e 30 év után állítjuk, s nemcsak a kivégzetteknek és megnyomorítottaknak, örök mementóként (mint amilyen a gdanski munkás emlék), hanem az eszmének is (abban az értelemben is, amit a torontói Budapest-park 56-os emlékművének felirata fogalmaz meg: Freedom for Hungary - Freedom for All), s a forradalom ma is ható, megtisztító-feldolgozó erejének. E feladat példa nélküli. A TIB a zsűrit azért hívta össze, hogy a teljes nyilvánosság egy kisebb szűrőjén (12 különböző emberén) fennmaradjon az az egyetlen mű, amely mindezt tartalmazza s talán még többet is, olyasmit is, amit senki se várt. A zsűri először a beadás napján tekintette meg az anyagot és ülésezett, majd két hétig dolgozott azon, hogy a jelentősebbnek ítélt művek egyre szűkülő köréből, a legapróbb részletekre is figyelemmel, egy-egy zsűritag kórházi ápolása miatt megfogyva, megegyezésre jusson. Végül Jovánovics munkáját tudta mindenki elfogadni, azok után, hogy értékeit és hibáit alapos mérlegelés tárgyává téve és a többiekével összevetve, benne találta az előzőből a legtöbbet s az utóbbiból a legkevesebbet. Jovánovics Györgynek egyetlen munkája sem áll köztéren Magyarországon. 28 művészkollégájával együtt mégis meghívta az egyébként nyílt pályázatra a zsűri. Meghívta azok közt, akiknek munkásságában a síremlék vagy emlékmű problematikája korábban ismeretlen módokon jelent meg. Nem mintha Jovánovics valaha is foglalkozott volna ilyesmivel. Művei azonban - elmúlást sugalló tiszta fehérségükkel, törékenységükkel, finom plasztikájú felületeikkel - mindig korunk legfőbb s egyúttal legveszélyeztetettebb értéke: a szellem emlékműveinek tűntek. Részben pályamunkája is az. Mert tervezett együttese egyébként a pályaművek többsége által képviselt típusok (a jelszerű, a mauzóleum, az emlék- A FORRADALOM HARASZTY ISTVÁN