Jakobovits Márta 1990

A porcelán nagyon sokáig lekötött és elvarázsolt, és azt hiszem, hogy még mindig tart ez a varázslat, de ugyanakkor a porcelán finomságával ellentétben elkezdtek a durvább, samottos agyagok, a raku technika lehetőségei is vonzani. (...) Számomra nagy meglepetés volt, amikor az ősi kultúrákkal találkoztam az Ermitázsban, később a Louwe-ban vagy a karlsruhei múzeumban. Az egyiptomi szobrokon túl megismerhettem az anatóliai, a kükladikus művészetet, valamint az asszír-babilóniai, 3-4 ezer vagy még több éves szobrokat, és az volt a felfedezésem, hogy a titok annyira egyetemes és univerzális, hogy néhány ezer év ide vagy oda nem számít. Az autentikus munkán, legyen az egy anatóliai bálvány vagy mondjuk Pop Eugenia kolozsvári kerámikus kicsi bálványszobrai bár érződik rajtuk, hogy most készültek, és földrajzilag is be lehet határolni, hogy hol, mert magukon viselik a már említett közép­európai érzékenységet, mégis hátborzongatóan hasonlóak, van bennük valami közös, van bennük valami a titok egyetemességéből. (...) ...annyiféle érzetet lehet társítani, ilyen, szinte árnyalatilag különböző érzeteket összehozni egymás mellett, amelyek párbeszédet folytatnak a térben. (...) Most egyre inkább érdekelnek a tárgyak közötti viszonyok, az egymásra hatások, egyfajta mimikri, ahogy a tárgyak, anyagszerűségek egymást utánozzák. Olyan megdöbbentő számomra, hogy egy bizonyos idő után mindenféle anyag kezd egymáshoz hasonlítani. Ez az a nagy természetes egységbe való Metamorfózis / Mimézis / Metaterra

Next