Kékesi László grafikusművész (Csepel, 1990)
Simon Gy. Ferenc Ezernyi gondja s bokros teendői közepette is, hazánk és a nagyvilág két különösen jeles évfordulóról emlékezik meg, éppen ezekben a napokban. Az egyik közelibb, amennyiben százötven éve annak, hogy a világ első levélbélyege, a Black Penny, Angliában megjelent. A másik — legalábbis az időt illetően — távolibb, amennyiben ötszáz esztendeje annak, hogy a reneszánsz Európa legkorszerűbb egyénisége, a nagy magyar humanista fejedelem, Hunyadi Mátyás elhunyt. Mindkét évforduló sugárzón jelen van ezen a mi mostani kiállításunkon is, amelyen válogatást láthatnak vendégeink Kékesi László grafikusművész munkásságából, dús életművéből. Kékesi László neve és művészete a bélyegei és az ex librisei révén ismert és kedvelt az egész világon. Amikor 1840. május 1-jén az angolok a világ első levélbélyegét forgalomba hozták, az volt a céljuk, hogy a bérmentesítést egyszerűsítsék és biztosítsák, de egyúttal az ország jól felismerhető jelével is szolgáljanak az embert emberrel összekötő postaforgalomban. Nem illethetjük, nem minősíthetjük Kékesi László bélyegeit — belőlük eddig több mint háromszáz megjelent — ezeknél a jelzőknél különbekkel, sem pedig nagyobbakkal. A Kékesi-bélyegek művészi nagysága éppen az egyszerűségünkben, az embert emberrel összekötő vonzerejükben, s egyúttal pedig sajátos, jól felismerhető osztálynévjegy-voltukban rejlik, könnyed szépséggel örvénylik. Amikor aztán 1490. április 6-án Mátyás király meghalt, örökül ránk hagyta, az emberiségre hagyományozta a világkultúra páratlan kincseit, a Korvináit. A páratlan becsű korvinákat nemcsak gyűjtötte, hanem olvasta is: magáévá tette, teljesen sajátjaiként birtokolta őket. Ennek a a direkt birtoklásnak azonosító jele is volt, a címlapok lapszerkereteiben elhelyezett saját címer. Ezt pedig felfoghatjuk kvázi ex librisnek is. Ha aztán most, ezen a mi kiállításunkon végignézzük Kékesi László ex libriseit, nem ugyanazt találjuk-e ezeken a mai könyjeleken — könyvjegyeken —, mint a félévezredes előzményeinken? Kékesi mindig arra törekszik, hogy jellemezzen, beazonosítson, avagy hitelesítsen is rajtuk egy-egy könyvtulajdonost, az idegent éppúgy, mint a barátot, avagy történetesen a legközvetlenebb családtagot. Az egyszerűségre való törekvés? Az emberi emberhez való közelítés? Netán az embert az emberben való felmutatás? De igen. Ezek a kulcsszavai a hetven esztendős Kékesi töretlen művészetének s nem halványuló értékének, ami éppen ezektőltágul a végtelen felé, mint a világ a mesékben és a valóságban is. Mint a világ, amely, önmagában — és lehetőségeiben — hordja a páratlan, a naponként újra és újra felfedezésre váró és fel is fedezendő gazdagságát. Ami a mi gazdagságunk is. Kifogyhatatlan.