Szabó Vladimir festő- és grafikusművész (Vigadó Galéria, Budapest, 1991)
Levél Szabó Vladimírnak, 85. születésnapján Kedves Vladimir! Hallom, hogy a mai napon nyolcvanöt éves lettél. Tudnék ez alkalomból rólad olyan hosszú esszét írni, mint egy vérbeli műtörténész, aki elhelyez téged a korban, a múltban, a jövőben, az égben vagy a pokolban. De tudok egyetlen mondatot is írni: nagy festő vagy, mégha másoknak is ez a véleménye. Szereted az öreg embert játszani, de soha nem mondasz egyetlen mondatot sem, ami az öregségre utalna, mert szemedben megőrizted a pajkos ifjúságot, testetrázó nevetésed frissességét, jókedvű szarkazmusodat. Soha nem vagy fölényes, nem gyártasz elméleteket a festészet ördögi titkairól, de nyelved olykor borotvaéles, noha mindig jóindulatú. Nézeteidben nem alkudozol. A kor divatos szavaival nem játszadozol. Sok-sok mindennek fölibe kerültél e hosszú élet folyamán, és ami nekem annyira tetszik benned, hogy jókat tudsz önmagadon is nevetni. Sose állítottad, hogy forradalmár vagy. Pedig az voltál állandóan. Nemcsak azért, mert amit csinálsz, az teljesen egyedi, hanem azért, mert alig van olyan képed, amelyben ne jelenne meg a fenséges és a kigúnyolt keveréke. Soha nem mellőzted képeiden a mondanivaló, a gondolat közérthető és mindig egyéni jelenvalóságát. Nem vagy sem l’art pour l’art, sem témához láncolt piktor. Ahány képed van, az mind elmesél valamit, azokkal a részletekkel fűszerezve mindent, ami nélkül nincs nagy irodalom, nagy zeneművek és nagy festészet. Nincsenek szenvedéseid, amelyekből holmi modernségre való törekvés kínjai bugyborékolnak elő. De nincs olyan képed sem, amelyen ne olvasztanád össze az összes művészeti izmusok állítólagos szükségleteit. Szinte eltolod magadtól ezeket a fölöslegesen gyártott szavakat, mint naturalizmus, realizmus, expresszionizmus, posztimpresszionizmus, modernizmus, mert egyetemes képességeid lehetővé tették számodra, hogy a művészetek ,,Linné-rendszerét”, amelyeket a növénytanban nagyszerűen lehet alkalmazni, ne engedd fékként rátelepedni ecseted hegyére. Ez a tulajdonságod elkíséri rajzaidat, de ott gubbaszt a maga fölényes biztonságával, szinte szerelmetes gondtalanságával, ha olajjal végzed akrobata mutatványaidat. Ha csak egy virágot festesz, akkor ez a világ mesél nekem, ha egy aktot pingálsz, akkor egy remek történet részese leszek, ha önmagadat ábrázolod, mint annyiszor, mindig kitűnik, hogy milyen frenetikusan gúnyolódsz minden önhittségen. Ha komponálsz, akkor mindig az egész világot komponálod és úgy rakod össze az embert, az állatot, a hegyeket vagy a fákat, hogy még egy földrengés sem tudná azokat megbontani. Száz szónak egy a vége: nem jó festő vagy, hanem nagy festő, mert képes voltál arra, ami csak a legnagyobbaknak sikerül: meghurcolt elméletek, művészettörténeti frázisok nélkül teremtettél olyan világot, amely egyedül a tiéd, egy félreismerhetetlenül egyéni, varázslatos, Szabó Vladimír-i világ. Isten éltessen, drága barátom, ha megengeded, hogy így szólítsalak! GODA GÁBOR SZABÓ VLADIMÍR 1905 december 5-én Balassagyarmaton született 1922 szüleivel Budapestre költözött 1924-1930 a budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója, mestere Benkhard Ágoston, Csók István, Rudnay Gyula és Vaszary János volt 1930-1934 Olaszországban élt római ösztöndíjasként, kitüntették Szinyei Grafikai Díjjal (1933), a budapesti Nemzeti Szalonban első kiállítását rendezték meg, majd ugyanezt az anyagot Rómában is bemutatták (1934) 1935-1937 Benkhard Ágoston növendékeként folytatta tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1941 kiállítása nyílt a Nemzeti Szalonban, majd az ezt követő évben is ugyanitt (1942) 1948 könyvillusztrációs munkásságáért, amely az 1930-as évektől folyamatosan művészi tevékenységébe tartozott, kitüntették. (Illusztrálta Krúdy Gyula: Őszi versenyek, Takáts Gyula: Polgárjelöltek, Ignácz Rózsa: Mámoros malom. Kormos István: Az égigérő fa, A szegényember igaza c. magyar népmeséket. Szabó Pál: A két okos meg a bolondos kötetet, rajzai megjelentek a Híd, Tükör, Film-Színház-Irodalom, Színház, Magyar Élet, Képes Krónika stb. folyóiratokban.) 1953, 1954 Két alkalommal Munkácsy-díjjal tüntették ki 1959—1961 Franciaországban élt, ekkoriban a párizsi Salon des Indépendants kiállításain állított ki 1969 Szegeden a Képcsarnok kiállítótermében nyílt kiállítása és 1971 a római Gallerie Ignis-ben 1972 Díjat kapott a III. Egri Akvarell Biennálén (Művészeti Alap-díja) és a Dózsa emlékkiállításon 1973 Amsterdamban és a Budapesti Csók Galériában rendezték meg kiállítását 1974 művészi alkotómunkájának elismeréséül kitüntették az Érdemes Művész címmel 1975 70. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta: a Magyar Televízió ,,Üzenet egy papírhajón” címmel portréfilmet készített róla 1976 a budapesti Magyar Nemzeti Galériában a Zichy kiállítás díját nyerte el 1977 kiállítása nyílt a győri Műcsarnokban, a miskolci József Attila Könyvtárban, továbbá 1978 Szegeden a Bartók Béla Művelődési Központban, a simontornyai Vármúzeumban és a budapesti Csók Galériában 1980 Kiváló Művész címmel tüntették ki; az 1925 és 1980 között festett műveinek válogatott anyagából rendeztek kiállítást a budapesti Műcsarnokban 1981 újabb műveiből nyílt kiállítása Csepelen, Oroszlányban, Dömösön, Boglárlellén és Kőszegen, majd 1982 grafikai munkásságának anyagából a budapesti Vigadó Galériában 1985 80. születésnapja alkalmából, kimagasló művészi munkássága elismeréseként kitüntették a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel; kiállítását szülővárosában, Balassagyarmaton rendezték meg 1986 Tatán a Városi Ifjúsági és Művelődési Központban, valamint a budapesti Várszínház Galériában nyílt tárlata 1987 a Soproni Ünnepi Hetek alkalmából a soproni Festőteremben, valamint a sziráki Kastélyszállóban volt kiállítása 1988 a veszprémi Várgalériában rézkarcainak válogatott gyűjteményéből rendeztek kiállítást 1990. december 5-én töltötte be 85. életévét.