Páll Lajos festőművész, költő (Vármegye Galéria, Budapest, 1993)
Hatvan év - micsoda hatvan esztendő! - Páll Lajosnak is elég volt arra, hogy szeretett szülőföldjét versben és képben az égig emelje. Érzékeny művészetében a boglyák csöndje robban. Radnóti hexameterei fáznak és Balassi táncos lábú csikajai széki lassút járva is keringőznek. Nagy István rétje meg, fekete angyalaival, olyan hosszú, a mitologikumot a táj jellegzetességeivel színező útra indul, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja a kevés beszédű, ám izzó piktúra fenségét. Páll Lajos bölcs mindent tudással vallja: az ember hiába törekszik a csillagokba, boldogságát csak itt valósíthatja meg, a földön. Ha ehhez ecset kell, ecsettel, ha toll szükséges, akkor tollal, s ha a magyar forradalom mellett kiálló hősiesség kell, hogy makulátlanságunk ne szenvedjen csorbát, akkor bátran néz szembe a zsarnok poklával is. Szakolczay Lajos Elszakíthatatlan gyökerek Tíz esztendő, ha történelmi távlatba helyezzük, picinyke idő. Arra mégis elegendő, hogy egy határozott szándék körvonala erőteljesen kirajzolódjék, amiből már könnyen kiolvasható nem csupán egy tétova óhaj, de szilárd akarat is, mely képes valami újat létrehozni a nemzet számára. Megbízható alapot a közösség jövőbeli munkálkodásához, utat nyitva a teremtő nemzeti akarat érvényesüléséhez. Ma, ebben az átmeneti állapotban, a jövő megalapozása, a megmaradás útjának kikövezése, legfontosabb tennivalóink közé tartozik. Amikor tíz évi kitartó munkálkodás után az alapítvány számvetést készít, és kiáll a közvélemény ítélőszéke elé, abban a biztos hitben teszi: nincs miért szégyenkezzen. Megtette, amit napi feladatként a történelem az alapítvány kicsinyke munkaasztalára helyezett. Ha a gyümölcs még nem is ért be - hiszen az a Mindenható Isten szabta történelmi időjárástól függ -, de a virágfüzér már illatozik, annak a fának az ágain, melyet a nemzeti művelődés kertjében saját akaratunkból tíz évvel ezelőtt elültettünk. Szépen fejlődő törzse és egészséges vezérágai bizonyítják: nem rövid életű cserjét, hanem több nemzedék igényeit szolgáló gyümölcsfát ültettünk el 1988. március 30-án. Ezen a napon, felismerve a történelmi idő adta lehetőséget, a bolsevik típusú diktatúra gyengülő erejét, áttörtük a magyar kultúra elsorvasztóinak ellenállását, megnyitottuk első kiállításunkat. Páll Lajosnak, az ismert köröndi fazekas dinasztia művészi rangra emelkedett fiának 50. születésnapját köszöntötte ez a tárlat, melyet Csurka István író nyitott meg, egy Kodály köröndi félhomályos helyiségben. A nemzeti szolidaritást ünnepeltük akkor, közel negyven évi hallgatás után. A testvéri érzést, hogy egyek vagyunk erdélyi véreinkkel, ha őket bántják, nekünk is fáj. Ezt az érzést valljuk és hirdetjük immár tíz esztendeje. A Korondon élő festő-költő, ekkor már több mint két évtizede rendszeres kiállító művész Romániában. Munkásságának híre eljutott távoli országokba is, oda, ahova a nacionálkommunista hatalom, a román művészet kihangsúlyozott dicsőségére.