Páll Lajos festőművész, költő (Vármegye Galéria, Budapest, 1993)

Hatvan év - micsoda hatvan esztendő! - Páll Lajosnak is elég volt arra, hogy szeretett szülőföldjét versben és képben az égig emelje. Érzékeny művészetében a boglyák csöndje robban. Radnóti hexameterei fáznak és Balassi táncos lábú csikajai széki lassút járva is keringőznek. Nagy István rétje meg, fekete angyalaival, olyan hosszú, a mitologikumot a táj jellegzetességeivel színező útra indul, hogy ember le­gyen a talpán, aki követni tudja a kevés beszédű, ám izzó piktúra fenségét. Páll Lajos bölcs mindent­ tudással vallja: az ember hiába törekszik a csillagokba, boldogságát csak itt valósíthatja meg, a földön. Ha ehhez ecset kell, ecsettel, ha toll szükséges, akkor tollal, s ha a magyar forradalom mellett kiálló hősiesség kell, hogy makulátlanságunk ne szenvedjen csorbát, akkor bátran néz szembe a zsarnok pok­lával is. Szakolczay Lajos Elszakíthatatlan gyökerek Tíz esztendő, ha történelmi távlatba helyezzük, picinyke idő. Arra mégis ele­gendő, hogy egy határozott szándék körvonala erőteljesen kirajzolódjék, amiből már könnyen kiolvasható nem csupán egy tétova óhaj, de szilárd akarat is, mely képes va­lami újat létrehozni a nemzet számára. Megbízható alapot a közösség jövőbeli mun­kálkodásához, utat nyitva a teremtő nemzeti akarat érvényesüléséhez. Ma, ebben az átmeneti állapotban, a jövő megalapozása, a megmaradás útjá­nak kikövezése, legfontosabb tennivalóink közé tartozik. Amikor tíz évi kitartó munkálkodás után az alapítvány számvetést készít, és ki­áll a közvélemény ítélőszéke elé, abban a biztos hitben teszi: nincs miért szégyen­kezzen. Megtette, amit napi feladatként a történelem az alapítvány kicsinyke munka­asztalára helyezett. Ha a gyümölcs még nem is ért be - hiszen az a Mindenható Is­ten szabta történelmi időjárástól függ -, de a virágfüzér már illatozik, annak a fának az ágain, melyet a nemzeti művelődés kertjében saját akaratunkból tíz évvel ezelőtt elültettünk. Szépen fejlődő törzse és egészséges vezérágai bizonyítják: nem rövid életű cserjét, hanem több nemzedék igényeit szolgáló gyümölcsfát ültettünk el 1988. március 30-án. Ezen a napon, felismerve a történelmi idő adta lehetőséget, a bolsevik típusú diktatúra gyengülő erejét, áttörtük a magyar kultúra elsorvasztóinak ellenállását, meg­nyitottuk első kiállításunkat. Páll Lajosnak, az ismert köröndi fazekas dinasztia művé­szi rangra emelkedett fiának 50. születésnapját köszöntötte ez a tárlat, melyet Csur­­ka István író nyitott meg, egy Kodály köröndi félhomályos helyiségben. A nemzeti szolidaritást ünnepeltük akkor, közel negyven évi hallgatás után. A testvéri érzést, hogy egyek vagyunk erdélyi véreinkkel, ha őket bántják, nekünk is fáj. Ezt az érzést valljuk és hirdetjük immár tíz esztendeje. A Korondon élő festő-költő, ekkor már több mint két évtizede rendszeres kiál­lító művész Romániában. Munkásságának híre eljutott távoli országokba is, oda, aho­va a nacionálkommunista hatalom, a román művészet kihangsúlyozott dicsőségére.

Next