Jankay Tibor (Békéscsaba, 1994)

JANKAY TIBOR (1899-1994), ahogy oly sok alkalommal említette, különös és mély szeretettel vonzódott szülővárosához, Békéscsabához. Számos nemzetközi siker után újra és újra visszatért szeretett alföldi embereihez, tájai­hoz, barátaihoz. S hosszú, majd öt évtizedes amerikai emigrációja után is úgy vélte, csak és kizárólag Békéscsaba lehet az ő művésze­tének és hagyatékának méltó örököse. 1969-es első hazalátogatását követően többször is visszatért Békéscsabára s ahogy írásaiból, feljegyzéseiből kitűnik, régi terve volt, hogy mindenét szülővárosára hagyja majd. 1997-ben ez a hagyaték került a festőművész végrendeletének értelmében Békéscsabára, s ennek a hagyatéknak egy jelentős részét tekintheti most meg a város közönsége egy új, állandó kiállítás keretein belül Jankay Tibor rendszeres művészeti tanulmányait 1918 őszén kezdte meg a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Itteni tanárai közül Szinyei Merse Pálra és Vaszary Jánosra emlékezett legszívesebben vissza. Már az 1920-as évek elejétől kezdve rendszeresen kiállítja munkáit, kezdetben Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, majd Budapesten, az Ernst Múzeumban a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) modern művészeivel együtt, s külföldön is. A kritika már korai munkái kapcsán értékelte Jankay biztos kompozíciós készségét, azt a képességét, hogy kevés eszközzel és kevés motívummal is képes rendet és feszültséget teremteni a képfelületen. Grafikáinak festményeinek meghatározó vonása, hogy bennük Jankay környezete, a békési tanyák egyszerű emberei, szegény cigányai, Békéscsaba dolgos polgárai jelennek meg. Jankay végső emigrációja előtt két ízben is megfordult Amerikában. Orvos bátyja, majd később édesanyja is ott élt, így számára Amerika több biztonságot nyújtott, mint az akkoriban kivándorló százezreknek. 1929 októberétől, illetve 1934 őszétől kezdve mindkét alkalommal csaknem egy-egy évet tölt az Egyesült Állam­okban. Először Ohioban, majd öt évvel később Los Angelesben. Ekkor már autó­ja is van, avval kóborolja be Kalifornia forró és vad vidékeit. Mindkét ott tartózkodása komoly anyagi és művészi sikereket hoz számára; díjakat nyer, nagy múzeumokban mutatják be képeit, vásárolnak tőle. Jankay mégis haza vágyik.

Next