Tavaszi Tárlat (Debrecen, 1994)
A folyamatosság a debreceni művészeti események megrendezésében megszokottá vált. Ha iS például az Őszi Tárlatok hosszú sorát vagy a Debreceni Országos Nyári Tárlatokat nézzük, akkor tollra kívánkozik: ez nemcsak hasznos, hanem immár természetes is. A Debreceni Tavaszi Tárlat több évtizedes hagyománnyal rendelkezik városunk művészeti, szellemi életében. Volt és van olyan vélemény, hogy az évenkénti ismétlődés árthat a művészi színvonalnak. A mostani kiállítás is bizonyítja, hogy az ismétlődés megújulásra serkenthet. Úgy gondolom, hogy a minőség sokkal inkább függ a mindig újat és jobbat kereső művésztől, mint a kiállítási alkalmak sűrűségétől. Az újat és jobbat akaró művészi elhivatottság megjelenésének egyik legjobb fórumai a kollektív tárlatok, amelyek fontosak a művészetet szerető és értő látogatónak és a kiállítónak egyaránt. A Tavaszi Tárlaton a látogatók örömmel fedezhetnek fel újdonságot is több alkotónál. Mások mondanivalójukat a már megszokott romanyelven fogalmazzák meg. Van aki a természetből merített élményeit egyesíti alkotássá, vannak akik a tárgyi valóság elemeit fogalmazzák meg vizuálisan, vagy egyéb élményforrás alapján alkotják műveiket. Ezek az egyéni ízek, ropogós különbségek teszik a Tavaszi Tárlatot igazán színessé. Örülök, hogy ismét a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ adhat helyet a hivatásos művészek e jeles kiállításának és bemutathatjuk a formakeresésnek, a kísérletnek vagy a konvenciók gyakorlásának festői, rajzi, szobrászi eredményeit. Köszöntöm a kiállítóművészeket, tartalmas szemlélődést és szép élményt kívánok a tárlatlátogató közönségnek. Lukovics András igazgató